38 százalékos fizetésemelést harcoltak ki a Boeing sztrájkoló munkásai
Közel két hónapos sztrájk után megegyezésre jutott a Boeing, és a cég dolgozóinak szakszervezete – a repülő- és hadiipari óriás beleegyezett, hogy négy év alatt 38 százalékkal emeli meg az alkalmazottai fizetését, illetve mind a 30 ezer érintett kap egy egyszeri, 12 ezer dolláros (kb 4,5 millió forint) bónuszt is, amint a sztrájk végeztével újra felveszi a munkát. A cégnek számítások szerint nagyjából 10 milliárd dollár bevételkiesést okozott a hét hete zajló sztrájk, és ez negatívba lökte a cég teljes pénzügyi negyedéves mérlegét is.
A szakszervezet már elfogadta az alkut, de ezt még a dolgozóknak is meg kell szavazniuk – ez az előző ajánlatnál, ami 35%-ról szólt, nem jött össze. A sztrájkolók követelése egyébként 40% emelésről szól. A munkabeszüntetést annak ellenére folytatták, hogy nagyjából egy hónappal a sztrájk kezdete után a Boeing bejelentette, hogy 17 ezer alkalmazottat épít le (ez a munkavállalók nagyjából tizedét jelenti). Ez a terv továbbra is áll, várhatóan november közepén értesítik a kirúgásról azokat a dolgozókat, akik benne vannak a szórásban.
A Boeing szóvivője szerint, ha lezajlik a négy éves fizetésemelés-sorozat, a dolgozók átlagos fizetése évi 119 309 dollár lesz majd, ami havi bruttó 3,7 millió forintnak felel meg.
A tőzsde pozitívan reagált a hírre, a Boeing részvényárfolyama emelkedni kezdett.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!