Illegális és hamis termékek miatt vizsgálja a Temu webáruházát az Európai Unió
Az EU eljárást indított a Temu ellen, mivel felmerült a, hogy a cég nem tesz eleget az illegális termékek szűréséért – írja a Guardian. Az unió versenyjogi biztosa csütörtökön közölte, hogy vizsgálatot indítanak, a kínai vállalat együttműködik.
„Meg akarunk győződni arról, hogy a Temu betartja a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt (DSA). Elsősorban azért, hogy az értékesített termékek megfeleljenek az uniós előírásoknak, és ne okozzanak kárt a fogyasztóknak” – mondta Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogi biztosa csütörtöki nyilatkozatában. A Temu közölte, hogy együttműködik az EU-val, "Teljes mértékben együttműködünk a szabályozó hatóságokkal. A biztonságos piac létrehozása közös célunk – áll a Temu szóvivőjének közleményében.
Májusban az Európai Bizottság a Temut olyan nagy online platformnak minősítette, amelytől megkövetelik, hogy tegyenek többet az európai fogyasztók online védelméért. Az EU aggódik, hogy a Temu fellép-e a platformján értékesített hamisított termékek ellen, és hogy milyen rendszereket használ ezek visszaszorítására. Fontos elvárás az is, hogy a Temu korlátozza ezek újbóli megjelenését is.
A Temu tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataira hivatkozva a magyar hatóságok felé is érkeztek korábban panaszok. A Gazdasági Versenyhivatal ekkor azt vizsgálta, hogy a kínai cég jogsértő kereskedelmi gyakorlatot folytat-e, és sérti-e a gazdasági versenyt.
A másfél éve működő webáruház indulása óta brutális növekedést ért el, egy éven belül Európában lekörözte az eBayt is felhasználók számában. A cég 2023-ban folyamatos veszteségtermeléssel tartotta fenn alacsony árait, a kiesést az anyavállalat másik sikeres cégének bevétele finanszírozza. A Temu ráadásul rövid pályafutása során már több botrányba belefutott. A cégről ebben a cikkben írtunk bővebben.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!