Daron Acemoglu, Simon Johnson és James Robinson kapta az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat

2024. október 14. – 14:57

Daron Acemoglu, Simon Johnson és James Robinson kapta az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat
Fotó: Christine Olsson / TT / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Daron Acemoglu, Simon Johnson és James A. Robinson kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat, jelentette be hétfőn a díjat odaítélő Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

Az AP szerint „az intézmények kialakulásának és jólétre gyakorolt hatásának tanulmányozása” miatt adta a Nobel-bizottság a három amerikai tudósnak a 2024-es közgazdaságtani Nobel-díjat. A bizottság szerint a három közgazdász a nemzetek közötti jóléti különbségek kutatásával „bebizonyította a társadalmi intézmények fontosságát egy ország jólétében”.

„A gyenge jogállamisággal és a lakosságot kizsákmányoló intézményekkel rendelkező társadalmak nem tudnak növekedést vagy jobb irányba mutató változásokat elérni. A díjazottak kutatásai segítenek megérteni, hogy miért”

– közölte a Nobel-bizottság Stockholmban. Acemoglu és Johnson a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT), Robinson pedig a Chicagói Egyetemen kutat. Acemoglu Athénban tudta meg, hogy megnyerte a díjat, és azt mondta, nagyon meglepte a hír, mert „az ember soha nem számít ilyesmire”. Acemoglu és Robinson korábbi könyve, a Miért buknak el nemzetek? magyarul is megjelent még 2013-ban.

Jakob Svensson, a közgazdaságtani Nobel-díjat odaítélő bizottság elnöke szerint „a díjazottak bebizonyították, hogy a társadalmi intézmények milyen fontos szerepet játszanak” az országok közötti jövedelmi különbségek csökkentésében. Hozzátette, hogy kutatásaik segítettek megérteni, hogy egyes országok miért sikeresek, és más államok miért buknak el.

A közgazdaságtani díjat Nobel emlékére alapította a svéd központi bank 1968-ban. A Nobel-díjakat hagyományosan december 10-én adják át, a kitüntetést alapító Alfred Nobel 1896-ban bekövetkezett halálának évfordulóján. Az igazoló okmányon és az aranyérmén kívül minden díj mellé 11 millió svéd korona (körülbelül 390 millió forint) jár.

Alfred Nobel tehetős svéd nagyiparos, a dinamit feltalálója 1895-ben írt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a tudomány és az irodalom kiválóságai, valamint azok, akik a legtöbb erőfeszítést teszik a békéért.

Kihirdették az összes idei Nobel-díjat

A 2024-es Nobel-szezon hétfőn kezdődött, amikor az élettani-orvostudományi díjazottakat jelentették be. Idén két amerikai kutató, Victor Ambros fejlődésbiológus és Gary Ruvkun molekuláris biológus kapta a Nobel-díjat a mikroRNS felfedezéséért és a poszttranszkripciós génszabályozásban betöltött szerepének feltárásáért. Kedden a fizikai Nobel-díj nyerteseinek munkásságát ismertették. John Hopfieldet, a Princeton Egyetem kutatója és Geoffrey Hintont, a Torontói Egyetem kutatóját a mesterséges intelligencia kutatásában kulcsszerepet játszó gépi tanulásos kutatásaikért díjazták. Szerdán a kémiai Nobel-díjasokat nevezték meg: David Baker a fehérjék számítógépes tervezésért, Demis Hassabis és John M. Jumper a fehérjeszerkezetek előrejelzéséért kapta meg az elismerést.

Csütörtökön az irodalmi Nobel-díjat osztották ki. Idén a dél-koreai Han Kang (betűhív átírásban: Han Gang) részesült az elismerésben a történelmi traumákkal szembenéző, az emberi élet törékenységét feltáró intenzív költői prózájáért. Pénteken pedig a Nobel-békedíj nyerteseit is bejelentették. Ezúttal a Nihon Hidankjo nevű japán szervezetet díjazták. Az 1956-ban létrejött civil szervezet fő feladataként lobbizott az atomfegyverek eltörlése mellett. De a hivatalos indoklás szerint a nekik adott békedíj amellett is kiáll, hogy „soha többet ne használjanak nukleáris fegyvereket a világban”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!