Csődöt jelentett a Tupperware, az ételtartó dobozok pionírja

2024. szeptember 18. – 12:14

Csődöt jelentett a Tupperware, az ételtartó dobozok pionírja
Fotó: Scott Olson / Getty Images North America / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Csődöt jelentett a Tupperware, az egy időben minden konyha elengedhetetlen részét képező ételtartó dobozok gyártója. A BBC arról ír, a 78 éves cég a bíróság engedélyét szeretné kérni a vállalat eladásához, a célja pedig tevékenysége folytatása.

Már annak hírére 50 százalékkal visszaestek a Tupperware-részvények árai, hogy esetleg csőd következhet. Pedig a Covid-járvány idején felívelést tapasztaltak, hisz mindenki otthon főzött a vendéglátóhelyek ideiglenes bezárása miatt. Azonban a pandémia után folytatódott a csúszás, amit fokozott az alapanyagárak és a szállítási költségek növekedése, valamint a bérköltségek elszállása. Laurie Ann Goldman cégvezér így írt a befektetőknek friss közleményében:

„Az elmúlt néhány évben a társaság pénzügyi helyzetét súlyosan befolyásolta a kihívásokkal teli makrogazdasági környezet.”

Susannah Streeter, a Hargreaves Lansdown brit pénzügyi szolgáltató cég pénzügyi és piaci vezetője azt mondta a BBC-nek sommásan: „már egy ideje vége a bulinak a Tupperware számára”. Szerinte ez a vásárlói szokások módosulása miatt történt így, hiszen elhagyják fokozatosan a szennyező műanyag termékeket. A vállalat hírnevének az olyan könyvelési sunnyogások se tettek jót, mint amikor 2021-ben és 2022-ben sem a valós eredményszámokat közölték.

A hitelezők és a redditezők se tudtak segíteni

A Tupperware már tavaly április elején azt írta jelentésében: „jelentős kétségek merültek fel a vállalat azon képességével kapcsolatban, hogy a vállalat folytatni tudja a tevékenységét”.

A cég a „kihívásokkal teli belső és külső üzleti konjunktúra miatt”, valamint azért, mert megdrágultak a hitelkeretének költségei, korábban is azt prognosztizálta, hogy ha nem tud megfelelő tőkeforrásokat szerezni vagy a hitelszerződését módosítani, akkor rövid távon finanszírozhatatlan likviditási problémákkal kell szembenéznie. A cég legnagyobb problémáját a túl drága hitelek jelentik: ezért tavaly óta háromszor kellett újratárgyalniuk hitelszerződésüket – írtuk a helyzetről tavaly.

A 700 millió dolláros adósságot maga előtt görgető cégen átmenetileg ugyan segíthetett, hogy a redditezők őrült mémrészvény-vásárlásba kezdtek. A reddites humornak köszönhető felemelkedés miatt volt, hogy a részvények több mint háromszoros áremelkedésen estek át. A részvények 24 óra alatt 90 centről 3 dollár fölé emelkedtek 2023. július folyamán.

Az Earl Tupper alapította Tupperware újrafelhasználható tárolódobozai 1946-ban jelentek meg a háztartásokban. Az 1950-es évektől kezdődött, az eladásokat segítő Tupperware-partyk egy különleges marketingfogásnak és popkulturális jelenségnek is számítottak.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!