A Starbucks új vezére 1600 kilométert ingázik majd magángépen kaliforniai otthona és a munkahelye között

2024. augusztus 21. – 15:46

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég kiderült, hogy a Starbucks három éven belül negyedszer cserélte le vezetőjét. A cég irányítását az a Brian Niccol veszi át szeptembertől, akit a Chipotle texasi-mexikói gyorsétteremlánctól csábították át. A CNBC szerint az új vezérigazgatónak nem kell kiköltöznie kaliforniai otthonából, hogy bejárjon a kávéóriás seattle-i központjába. Niccol magángéppel ingázhat új munkahelye és Newport Beach között, amit a vállalat ki is fizet neki. A lap birtokába került ajánlati levél alapján nemcsak a több mint 1600 kilométeres utazás, hanem az ideiglenes seattle-i tartózkodásának és sofőrjének költségeit is megtéríti a cég. A Starbucks központ és a kaliforniai otthona közötti 1600 kilométeres távolságot az alábbi térképen lehet megtekinteni.

Niccol lesz a cég igazgatótanácsának elnöke is, évi alapkeresete az ajánlat szerint 1,6 millió dollár, azaz nagyjából 565 millió forint. Emellett kérhet készpénzes bónuszt, melynek értéke teljesítményétől függően 3,6 és 7,2 millió dollár között lehet. Jogosult továbbá 23 millió dollár értékű részvényjuttatásra. Egy Newport Beach-i irodát és egy általa választott asszisztenst is biztosít számára a Starbucks. De a cég szóvivője azt mondta a CNBC-nek, hogy Niccolnak igazodnia kell a vállalat hibrid munkapolitikájához, és heti három napot a seattle-i irodában kell dolgoznia.

„Brian elsődleges irodája a seattle-i ügyfélszolgálati központunkban lesz, és ideje nagy részét is itt tölti majd, illetve a világ különböző pontjain található üzleteinkben, pörkölőinkben, pörkölő üzemeinkben és irodáinkban látogatja meg partnereinket és ügyfeleinket”

– mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy „az időbeosztása meghaladja majd a hibrid munka irányelveit és a munkahelyi elvárásokat, amelyeket minden partnerünkkel szemben támasztunk”. A Starbucks 2024-es üzleti eredményei eddig kifejezetten gyengék, ezért akarták megszerezni Niccolt a vállalat élére. A cég alkalmazottainak egyébként 2023 óta kötelező heti három napot az irodában dolgozniuk.

A lap azt írja, hogy Niccol 2018-ban is jó üzletet kötött, amikor a Chipotle vezérigazgatója lett. Akkoriban elérte, hogy a gyorsétteremlánc három hónappal a kinevezése után átköltöztesse székhelyét a coloradói Denverből Newport Beachre. Niccol a Chipotle előtt a mexikói Taco Bell láncot vezette, ami csak 15 perc autóútra volt az otthonától.

A nagyvállalatok vezérigazgatóinál egyre gyakoribb, hogy rugalmasabb feltételek mellett végzik a feladatukat, mint az átlagos munkavállalók. A Victoria Secret frissen kinevezett vezetője, Hillary Super például a cég New York-i irodájában fog dolgozni, és csak szükség esetén utazik el a fehérneműmárka ohiói központjába.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!