Atom. Olaj. Kína.

Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatását már eleve nagy találgatás előzte meg, mit jelentenek majd be a kínai és magyar politikusok. Az ilyen bejelentéseknek óhatatlanul van némi általános jellege, szándéknyilatkozat, stratégiai kooperáció, vizsgáljuk, azonosítottuk az együttműködés sarokpontjait – és hasonló kifejezések. Sok szempontból most is ez a helyzet.

A május 9-i magyar–kínai megállapodások között két energetikai bejelentés is elhangzott. Ezek:

• Magyarország a kínaiakkal és a szerbekkel közösen elkezdi vizsgálni, hogyan lehet a leggyorsabban és a legjobban kőolajvezetéket építeni Szerbia és Magyarország között.
• Magyarország és Kína megállapodtak egy nukleáris együttműködés elindításában is, amely a nukleáris energiatermelés teljes vertikumát le fogja fedni.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai államfő sajtótájékoztatóján azért inkább az előbbit emelték ki a felek: Magyarország és Kína között eddig nem volt nukleáris együttműködés, de a jövőben lesz.

Kínai atom

Kína valóban nagyon meghatározó nukleáris szereplő, ma ő a világ legfontosabb nukleáris építkezője. Sehol máshol nincsen ennyi épülő nukleáris projekt.

Kína távlati célja, hogy több atomenergiát termeljen, mint az Egyesült Államok.

És a kínaiak, mint mindig, most is nagyon célratörők voltak a globálisan elérhető tudás megszerzésében. Ezért egyszerre építettek orosz, francia és amerikai technológiájú blokkokat is, ráadásul nemcsak megvették ezeket, de szándékosan igencsak ki is vették a részüket az építkezésből. Vagyis megértették a különféle atomerőművek működését, feldolgozták az információkat, saját típust fejlesztettek.

Ugyanakkor egyáltalán nem lehetett véletlen, hogy a budapesti bejelentések során nem hangzott el Paks II. neve, mert azért az „átfogó együttműködésnél” egyelőre senki nem tudott, de talán nem is akarhatott többet mondani. Kínának ugyanis valóban lett saját tudása, más kérdés, hogy az ma még nem feltétlenül exportképes. Pontosabban fogalmazva, nyugatra nem exportképes. Hiszen tényleg van már kínai dizájnú nyomottvizes atomreaktor is, a Hualong 1, de Kína eddig ezt csak Pakisztánba tudta eladni.

Ami azonban vélhetően Pakisztánban elég, az aligha megfelelő az unióban, ahol az oroszoknak is beletörött a bicskája a megfelelő dokumentáció elkészítésébe. Ha pedig az oroszok eddig gyengék voltak a nukleáris dokumentációban, úgy az ilyen nemzetközi tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező Kína még gyengébb lenne. Mi mindenesetre azt hallottuk a projektre rálátó forrásainktól, hogy

egyelőre nem volt érdemi magyar–kínai közös előkészítés, a stratégia kooperáció ott tart, hogy lehetett valami homályosat mondani a sajtónak.

A kínaiaknak amúgy tényleg van komoly tudásuk, foglalkoztak a harmadik mellett a negyedik generációs reaktorokkal, van kicsi és fejlett moduláris technológiájuk, vagyis Small Modular Reactor (SMR) és Advanced Modular Reactor (AMR) fejlesztésük, de ezek sem exportképesek még. Hiába értenek az üzemanyagciklushoz is, vagyis nagyjából mindent le tudnának fedni, ennél több kell: szabályozási beágyazottság.

Paks II. körül a kínaiak nagyon nehezen kaphatnának munkát, az oroszoknak ők amúgy sem feltétlenül a partnereik a nemzetközi (harmadik országbeli) projekteken, hanem a vetélytársaik, márpedig egy intenzívebb belépés Paksra nagy kérdéseket vetne fel. Az oroszok nélkül aligha lehet őket bevonni, és senki sem ismeri jobban a szerződés mindenféle jogi következményeit, mint az orosz fél.

Így az általunk elért szakemberek közül senki nem gondolja azt, hogy fontos rendszerek tekintetében (turbinasziget, irányítástechnika) be lehet vonni a kínaiakat, de kisebb elemekhez, építési feladatokba, projektirányításba talán bevonhatók, hiszen, tényleg sok mindent építettek mostanában.

De akkor miért mondják?

Viszont, ha egy bejelentésnél ott van Hszi Csin-ping is, akkor nyilván nem lehet előzetes átbeszélés nélkül valamit csak úgy bemondani. Vagyis szándék valóban lehet a bekapcsolódásra. De, ahogy fentebb írtuk, Kínának hiába vannak remek mérnöki kapacitásai, nem tudnak még betörni a nyugati piacokra. Van ugyan egy erre utaló történet is, ez a brit Hinkley Point, de azért ott is bekavart az amerikai–kínai szembenállás, nem úgy valósult meg a kínai szerepvállalás, ahogy a kínaiak eredetileg szerették volna.

Vagyis a nukleáris szakemberek szerint Kína Pakson technológiaszállító még biztosan nem lesz, de mindig van pár kisebb feladat, amire rámehetnek.

Viszont az oroszok felé ez konfliktusforrás lesz, jó esetben sikeres nógató, nyomásgyakorló eszköz, rosszabb esetben viszont elmérgesítheti a viszonyt, ami tovább lassíthatja az eleve lassú projektet.

És bár politikailag, vagy inkább morálisan az orosz ugyan rosszabbul hangzik, mint a kínai, a Nyugat szemében a kínai sem támogatott partner. Vagyis az orosz–kínai váltás (hangsúlyosan kisebb feladatoknál) konfliktusmennyiségben csöbörből vödörbe helyzet.

Mint, hallottuk, a mostani bejelentés beleilleszkedik az eddigi képbe: olyasmi lehet a kínai kapcsolat is, mint amilyen a belarusz, az egyiptomi vagy a török tapasztalatcsere, stratégiai együttműködés, illetve jöhet ide bármilyen kifejezés, amivel a számon nem kérhető, de azért jó esetben tartalmas kapcsolatok leírhatók.

Orosz olaj kínai segítséggel

Ahogy a Paks II.-höz a széles együttműködés kialakítása amolyan nulladik fázis, úgy a „megvizsgáljuk” a magyar–szerb olajvezeték-építésében a kínai szerep nem kevésbé homályos, de azért mégis egy fokkal fontosabb ígéret.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sokszor beszélt már erről a projektről, nemrég Budapesten találkozott is Dubravka Djedovic Handanovic szerb bányászati és energiaügyi miniszterrel. A találkozóról a szerb kormányzati portál is beszámolt, és a szerb–magyar olajvezetéket az egyik kiemelt energetikai projektként nevezte mindkét ország számára.

Az persze egy kicsit furcsa, hogy ez a projekt nem az orosz leválásról, hanem az orosz olajszállítói szerep erősítéséről szól, de ráció van benne. Csak éppen kevésbé nekünk, mint a szerbeknek.

A 128 kilométer hosszú olajvezeték 2027-re készülhet el, a beruházást 150 millió eurós költségű lehet. A kapacitás megközelítőleg évi 5 millió tonna olaj lesz. de ez az olajvezeték Szerbiának fontos, Magyarországnak csak annyiban, ha tranzitbevételre számítunk. Szerbiának ugyanis – ahogy Magyarországnak is – nagyon elege van Horvátországból, amely az olajszállításban visszaél azzal a szerepével, hogy Magyarországnak és Szerbiának nincs tengerpartja.

A horvát Krk-sziget felől induló Janaf vezeték látja el Szerbiát és Magyarországot is tengeri (vagyis nem orosz) olajjal. Ám, Magyarországnak legalább van egy másik vezetéke is: a Barátság. Ha pedig az Oroszországból, Ukrajnán át Magyarországra bejövő Barátság vezetékből olajat lehetne eljuttatni Szerbiába, akkor nőne a szerb ellátásbiztonság, csökkenhetne a szerbek költsége, Horvátország tárgyalási pozíciója romlana.

Magyarország 5,5-6 millió tonna p/év, Szlovákia 6 millió tonna/év, Csehország 8 millió tonna/év olajat importál. Ezt ma még nem tudná lefedni teljesen a Janaf, ha esetleg baj lenne a Barátsággal. A cseheknek azért van más tengeri forrása, viszont ha a Janaf-vezeték útjába eső finomítók, vagyis a horvát Rijeka, a szerb Pancsova, a magyar Százhalombatta, a szlovákiai Pozsony és potenciálisan a cseh Litvinov nagyon magas árat kap, az versenyhátrányt és ellátási gondokat jelent a régióban.

A szerbeknek öröm lenne a magyar–szerb vezeték, de felmerül a másik kérdés: nincs olyan hazai cég, aki meg tudná építeni a vezetéket? A fővállalkozó szinte biztosan a Mol-csoport maradna, butaság lenne a hazai olajvezeték-rendszer eddigi szereposztását megváltoztatni, Kína a kivitelezésben kaphatna szerepet. De hogy mennyit, azt pontosan nem tudjuk. A Mol-csoportban amúgy van egy KVV Tartály és Csővezetéképítő Zrt. nevű siófoki cég, ha tippelni kéne, ez lenne erre a vezeték építésére alkalmas magyar cég. Azon el lehetne merengeni, hogy be kell-e vonni a kínaiakat, de a vizsgálódás idején ez még korai. Ahogy egy forrásunk fogalmazott:

„Vizsgálják csak! Abból még nem lesz baj.”

Abból lenne baj, ha parciális érdekek mentén nem gazdaságos megoldást kell választania a feleknek, pedig lenne magyar szaktudás. De az is lehet, hogy a végén nem a vezeték magyar, Algyőtől a határig tartó, hanem a szerbiai, a határtól, Újvidékig tartó szakaszát építenék kínaiak.

Végül azon is el lehet gondolkodni, hogy mennyire okoz majd Brüsszelben problémát az, hogy miközben az EU az orosz nyersanyagforrások eladásának korlátozásán dolgozik, addig egy magyar részvételű projekt az oroszok eladásainak növelését segíti. És, persze a vevő nem uniós állam lesz, hanem Szerbia, de mégis csak az unión keresztül jöhetne majd orosz többletolaj. Ez nemcsak a horvátokat, de más uniós államokat is zavarhat.

Szerbia mindenesetre jobban járna, ha lenne vezeték, Kína is, ha építhetne, mi pedig valami tranzitdíjban reménykedhetünk. Mi pedig mindig örömmel segítünk friss barátainknak, vagyis a szerbeknek és a kínaiaknak is.