Titkos algoritmussal manipulálhatta árait az Amazon

Keresetet nyújtott be az Amazon ellen az FTC, azaz az Egyesült Államok versenyszabályokért felelős bizottsága – írta meg a Techspot. A feljelentést egy 4 éves vizsgálat lezárulta után tették meg, a vád szerint az Amazon versenyellenes üzletpolitikájával a lakosság és más vállalkozások érdekeit is sértette.

Az FTC vádja szerint a 2019-ben leállított, Project Nessie névre keresztelt projektben egy algoritmussal próbálták megemelni saját termékeik árát, míg a program a piacot is figyelte. Ha azt látta, hogy a konkurencia is emelt, meghagyták az új árakat, ha viszont nem volt változás, újból lecsökkentették az eredeti árra. Ha viszont a piacon árcsökkenés történt, az is az algoritmus feladata volt, hogy ezeket kiszűrve ő is csökkentse az Amazon árait.

Az Amazon a feltételezések szerint a Project Nessie-vel közel 1 milliárd dollár pluszbevételhez jutott.

Az algoritmus a webáruházban az Amazon saját termékeiket helyezte előre. Ha pedig egy eladó az Amazon rendszerén kívül hirdetett meg akciót, áruit elrejtették az amazonos keresések közül.

Az Amazon szerint a versenyhivatal félreértette az algoritmus lényegét, amelynek egyetlen valódi célja a szokatlan árkülönbségek megakadályozása volt, így kiküszöbölve a „fenntarthatatlanul” alacsony árakat. Azt is kiemelik, hogy a projektet 2019-ben leállították, miután több terméken kipróbálva rájöttek, nem úgy működik, ahogy tervezték.

Az Amazon Jeff Bezos, a világ sokáig leggazdagabb emberének az óriásvállalata, amely gyakorlatilag monopolhelyzetben uralja a webes vásárlások piacát az Egyesült Államokban. A versenyhivatal 172 oldalas vádjában az ebből a helyzetből eredő szabálysértésekkel is foglalkoznak a Project Nessie mellett.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!