Románia hatalmas áramvezetéket épít Magyarország irányába

2023. szeptember 17. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

Románia méretes villamosenergia-vezetéket épít, hogy nyugatra adja el a zöld energiáját. Mint a Bloomberg cikkét idéző Financial Post írja, Sebastian Burduja román energiaügyi miniszter egy bukaresti interjúban azt mondta, hogy a balkáni ország áramtermelése 2030-ig 10 ezer megawatt megújulóenergia-termelési kapacitással bővül. A miniszter azt reméli, hogy

hat hónapon belül elkészülhet egy részletes megvalósíthatósági tanulmány, amely pontosan meghatározza a tervezett vezeték kapacitását, amely a becslések szerint több mint 3 milliárd euróba kerül majd.

Románia célja, hogy az új nagyfeszültségű kábel megépítésével optimalizálja a belföldi áramelosztást, illetve a szomszédos Magyarországot is kiszolgálva egyfajta regionális áramszolgáltatóvá váljon.

„Számunkra ez a vezeték az első számú prioritás, amelynek építését 2028–29-ig kell befejezni”

– mondta Burduja.

A projekt Magyarországnak is fontos, mert mint arról a Telex is sokszor írt, a következő években az elektrifikáció és az ipartelepítés (akkuklaszter) miatt biztosan ugrásszerűen nő az áramigényünk. Románia már ma is jelentős megújuló energia termelő (a Fekete-tenger partjainál nagyon sok szélerőműve van), ráadásul a megújuló erőforrások jobb kihasználása kulcsfontosságú a fosszilis tüzelőanyagok leváltásában. Burduja szerint Románia megfelelő szakértelemmel és pénzügyi háttérrel rendelkező befektetőket keres a projekthez, amely áramvezeték a BRUA gázvezeték (ez egy román rövidítés, bolgár, román, magyar, osztrák vezetékről van szó) mentén futhatna. A helyi hálózatüzemeltető, a Transelectrica mindenképpen része lesz a projekt konzorciumának.

Az új áramkapacitás a földgáz-kitermelési lehetőségekkel együtt 2030-ra önellátóvá és regionális áramszolgáltatóvá teheti Romániát. A Fekete-tengeri Neptun Deep projektből származó gáz egy részét szintén valószínűleg exportálni fogják, Burduja arra szólította fel az állami tulajdonú Romgaz SA-t, amely az OMV Petrom SA-val egyenrangú partner a projektben, hogy a közelgő szerződés aláírásakor a helyi fogyasztást részesítse előnyben.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!