Logót vált a Pepsi

2023. március 28. – 21:44

frissítve

Logót vált a Pepsi
Forrás: PepsiCo

Másolás

Vágólapra másolva

Ősszel Észak-Amerikában, majd 2024-ben az egész világon megváltozik a Pepsi logója, méghozzá úgy, hogy a „Pepsi”-szó visszakerül a grafikába.

Mauro Porcini, a PepsiCo fő dizájnere azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy mindig, amikor megkérték az embereket, hogy rajzolják le az üdítőital logóját, az emberek belerakták a kóla nevét, pedig az jelenleg nem is szerepel rajta, hanem azon kívül található.

Porcini szerint úgy döntöttek a cégnél, hogy mostantól akkor hivatalosan is így lesz.

Érdekes módon klasszikus értelemben a márkanév legutóbb 1987 és 1997 között szerepelt a logóban. Az új logó erre fog hasonlítani, de más betűtípussal, más betűszínnel és más szegéllyel.

A cél az, hogy a felirat és a dizájn a Zero-termékekre utaljon, ami a cég kommunikációs stratégiájának főszereplője lesz Porcini szerint.

A Pepsi-logók változása az évek során:

Forrás: PepsiCo
Forrás: PepsiCo

(CNN)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!