Energiaválság: a német kormány újabb, ezúttal 65 milliárd eurós csomagot rakott össze

A német szövetségi kormány és a regionális önkormányzatok az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozására szövetkeztek – jelentették be vasárnap Berlinben.
Újabb, immár harmadik csomagját rakja össze Németország az energiaválság veszteseinek megsegítésére. Olaf Scholz német kancellár a koalíciós egyeztető tanács vasárnap hajnalban véget ért ülésén kidolgozott megállapodást bemutató tájékoztatóján kiemelte, hogy az idei harmadik tehercsökkentő csomag nagyobb, mint az első kettő együtt – tudósít az MTI.
Mint a Bloomberg írja, Németország a 2022-es és 2023-as költségvetésből nyújt segítséget, de a teljes csomag még nagyobb lesz a regionális önkormányzatok hozzájárulása miatt. Németország súlyos energiaválsággal néz szembe, amelyet legutóbb Oroszország azon döntése mélyített, hogy az Ukrajna elleni háború és a nemzetközi szankciók nyomán leállítja az Északi Áramlat 1 vezetéken keresztül történő gázszállítást.
A német csomagban Emelik a többi között a családi pótlékot, a lakhatási támogatást, és a munkaviszonyban állók után a nyugdíjasok és a diákok is kapnak 300 euró, valamint 200 euró egyszeri támogatást az energiaköltségekre.
Bevezetnek egyebek mellett egy úgynevezett áramárféket is. Ez azt jelenti, hogy a háztartások és a kis-, valamint közepes méretű vállalkozások egy meghatározott mennyiségig, az úgynevezett alapfogyasztásig kedvezményes áron kapják a villamos energiát.
A kancellár ismét a Liverpool FC himnuszaként ismert dal címadó sorát idézve hangsúlyozta: továbbra is érvényes az az alapelv, hogy „You'll never walk alone” (Sosem maradsz magadra).
A német kormány háromszintű gázvészhelyzeti tervet dolgozott ki, és alapvető energia- és környezetvédelmi politikájának felfüggesztését is kénytelen volt meglépni a válság mérséklése érdekében, eddig elsősorban a szénimportot erősítette, de az atom- és szénerőművek életciklusának meghosszabbítása is napirenden van.
A szárnyaló energiaárak és az Ukrajnával kapcsolatos német politika Scholz számára az első kancellári évében nagy kihívást jelent, a politikus népszerűsége sokat hanyatlott. A mostani csomag immár a harmadik lesz, az előző kettő több mint 30 milliárd eurós volt.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!