Bármi, csak szendvics ne! Mondta a harmadikos kislány, miután zsinórban a sokadik szendvicset kellett kidobnom teljes kihasználatlanság miatt. Már a szendvics csomagolása is kellemetlen nyűg reggel fél hétkor, nem éreztem késznek magam rá, hogy csillagocskákat szaggassak sajtszeletekből és szívecskéket uborkából. Nem beszélve arról, mennyire felesleges és pazarló tevékenység az ilyesmi. Másnap egyszerűen csak egymás mellé rakosgattam egy dobozba olyan elemeket, amik amúgy egy szendvicsbe kerültek volna: zöldséget, sajtot, gyümölcsöt, magokat. Ez a trükk máris sokkal nagyobb sikerrel működött, tehát a lényeg nem is csak az, mit csomagolok, hanem hogy milyen elrendezésben.
Ekkor jöttem rá, hogy már megint a japánoknak van igazuk, méghozzá évszázadok óta folyamatosan. A bento doboz a japánok hordozós ebédje, egy kis rekeszkékre osztott tárolóedény, amelynek a célja annyi, hogy a könnyű ebéd/tízórai változatos legyen, minimum négy összetevőből álljon, ami általában négy külön tápanyagcsoportot képvisel: rizs, valami fehérjeféle (hús/tojás/tofu/bab), friss és/vagy párolt zöldség, savanyúság, gyümölcs. A lényeg, hogy minél színesebb legyen, de nem kell hozzá feltétlenül külön főzni vagy órákon át bíbelődni, azt kell használni, ami kéznél van.
A bento doboz első látásra önszívatásnak tűnik, de igazából csak a szemléletmódot kell belőle elsajátítani, és egy egészen kicsit előre gondolkodni. Lehet jó doboz vacsoramaradékokból, hideg szendvicstöltelékekből, hűtőmaradékokból, mindenből, csak legyen többféle, színes. Még speciális doboz sem kell hozzá feltétlenül, bár kétségtelenül nagyon menők a rekeszes uzsonnásdobozok, ha nincs olyanunk, akkor is simán egymás mellé lehet pakolni az alapanyagokat, esetleg kis muffinpapírokkal elválasztani őket egymástól.
Míg a magyar vándorlegény hagymával, szalonnával, hamuban sült pogácsával indult útnak, a japán utazók, földeken dolgozók kis dobozokba pakolt rizzsel, rizsgolyókkal vészelték át a napot. Annyira régi szokás ez, hogy feljegyzésekből, régi illusztrációkból úgy tűnik, már az 5. századtól létezett. A bento dobozok a lényegüket, azaz a sokféleséget tekintve ennél későbbiek ugyan, a jelenből nézve viszont még így is igen régiek, a 16. században is csomagolták már őket, méghozzá egyre kifinomultabb, lakkozott fadobozokba.
Később megjelentek a bento receptek is, amelyek főleg ízesített rizsgombócokból, húsból vagy halból, tojásból és többféle zöldségből álltak. Többféle irányzat is kialakult, lettek színházi és állomásokon vagy boltokban kapható bentók, egyszerűbb és összetettebb dobozok, hiperdekoratívak, éttermi minőségűek és háziasak. Ennek a műfajnak mára kialakultak szélsőségei is, amelyeknek nagy szereplési lehetőséget ad a közösségi média. Ezek azok a dobozok, amelyek komplett festményeket ábrázolnak virágos, napsütéses réten cammogó pandamacikkal, de a bentóban épp az a jó, hogy nem kell feltétlenül elmenni idáig. Nyilván lehet komoly önkifejezési mód is az uzsonnadobozokból, de néhány napja még Kőnig Róbert doktor is felhívta rá a figyelmet, hogy minden jó, amit a szülők a gyerek dobozába pakolnak, ne szégyenítsük meg egymás uzsonnáját.
A bento dobozok legnagyobb csábereje azon túl, hogy egészségesek és finomak, mégis az, hogy nagyon szépek. Ennek nagy jelentősége van, nemcsak azért szokás törekedni arra, hogy a bentók színesek legyenek, mert így szebb látványt nyújtanak, hanem mert a szivárványszínű étel épp azt szimbolizálja, ami a táplálkozásban a mai tudomány szerint is a legfontosabb: hogy változatos. Erre az elvre épül a japán konyha magas gasztronómiai szinten is: a kaiszeki, ami a fine dining kóstolómenüinek őse, szintén a sok összetevős étkezésekre, a színes táplálkozásra alapoz. És ezt diktálja az összes táplálkozási alapelv is, többek között a jó iránytűként ebbe a rendszerbe is illeszthető okostányér.
A legmenőbb ázsiai blog szerint a szó szoros értelmében vett sokszínűség jó sorvezető az összeállításhoz is: legyen a dobozban valami barna (proteinféleség), valami sárga (tojás, kukorica), valami zöld (leveles vagy uborka), valami piros (gyümölcs) – fehérnek pedig ott a rizs.
Kenji Lopez-Alt a New York Timesban inkább műfajnak tekinti a bentót, semmint szigorú receptnek. Olyasminek, ami ötletforrás lehet ahhoz, hogy a hűtő- vagy vacsoramaradékokat, netán a kamrában található egyszerű alapanyagokat gyorsan ebéddé alakítsuk. Nem muszáj a rizs–tojás–zöldségek–hús vonalon maradni, lehet építeni tésztára, humuszra, más főtt gabonára, itt inkább a szerkezet, a gondolkodásmód a lényeg, ami a poké bowlok és a Buddha-tálak elvéhez hasonló: főtt, nyers és savanyú, különböző ízvilágú, színű, állagú alapanyagok keveredése. Ezek figyelembevételével lehet gondolkodni kész szendvicsek, saláták, ételek elemekre bontott verziójában is, részekre osztott Cézár-salátában, szóval bármilyen színes alapanyagok egymás mellé helyezésében, még az se baj, ha kicsit bizarra sikerülnek a kombinációk.
Emberkísérlet jelleggel megpróbáltam nagyobb erőfeszítések nélkül ezen elvek szerint ellátni a gyerekeket. Az volt a cél, hogy ne kelljen a dobozokhoz külön főzni. Ehhez nekem a legjobban a vacsoramaradék másnapi hasznosítása működött, amihez alapos előre gondolkodás kell ugyan, hiszen annyival többet kell belőle készíteni és félretenni, még mielőtt az egész elfogyna, de legalább nem szükséges külön főzni. Egyszer még arra is hajlandó voltam, hogy nedves kézzel kis golyókat gyúrjak a főtt rizsből, ami újra rávilágított, mennyire fontos a gyerekeknek a forma. A sima rizsnél ezerszer nagyobb népszerűségnek örvendett a rizsből gyúrt golyó, amit máskülönben töltögetni is lehetne ezzel-azzal, de én csak simán mellépakoltam a többi elemet.
Ilyen kombinációkat raktam össze, nyilván illeszkedve az adott gyerek ízléséhez, hiszen mind másik zöldséget utál és szeret, és mind másképp eszi a tojást is:
- Főtt tojás, rizs, uborka, paprika + szilva és mogyoró egy kis muffinformában vagy ha van, külön rekeszben.
- Rántotta, rizs, sárgarépa, tökmag, zöldborsó.
- Humusz, uborka, paradicsom, pirított sajtkockák.
És ezek végtelen variációi.
Kiegészítés: a rizst, tésztát, húsféléket tartalmazó tízóraikat hőszigetelő dobozban vagy kis, hőtartó tasakban érdemes csomagolni, ha az iskolában nincs hűtési lehetőség.
Korábbi tízórais segédleteink:
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!