Gorske úr befalta 34 ezredik Big Macjét, betonbiztossá téve a Guinness-rekordot

2024. március 1. – 15:00

Másolás

Vágólapra másolva

Donald „Don” Gorske 70 éves korára szó szerint beette magát a Guinness Rekordok Könyvébe a Guardian cikke szerint. Ő lett ugyanis az az ember, aki a lehető legtöbb Big Mac hamburgert befalta eddigi élete során.

Aki látta a klasszikus dokumentumfilmet, a Super Size Me-t, az főleg tudatában lehet, hogy a túl sok gyorséttermi étek nem tesz jót az emésztésnek, egészségnek. Gorske azonban több tízezer burgerrel a bélrendszerében is megérte a hetvenet. Persze ehhez életmódbeli reformok kellettek: a napi 9 helyett napi 2-re csökkentette a betolt Big Macek számát, elhagyta a menühöz járó sült krumplit és testmozgás gyanánt napi majdnem 10 kilométert sétált.

A rekord az övé hivatalosan: 34 ezer feletti Big Mac ment át élete során az emésztőrendszerén.

A 70 éves büszke férfi így nyilatkozott a rekordhitelesítés alkalmával csütörtökön: „Sok ember azt gondolta, mostanra halott leszek.” Hozzátette, ehelyett ő lett a Guinness egyik leghosszabb idejű rekordtartója. A wisconsini exbörtönőr pedig hallhatta a szakemberek figyelmeztetéseit: a túl sok gyorskaja elhízáshoz vezet, és a szívbajok kialakulását is okozhatja a sok belepakolt kalória, cukor, só és zsír miatt.

Gorske úr 1972. május 17-én ette meg első Big Macjét, és azonnal beleszeretett ebbe a fogásba. Akkor el is határozta, onnantól számolni fogja a betermelt burgereket. Bizonyítékokkal se fukarkodott, minden Big Mac számláját és dobozkáját megtartotta. Anyja próbálta jobb belátásra bírni, vagy legalább rávenni, hogy napi egyszer legalább ne Big Macet habzsoljon, de 1981-re feladta próbálkozásait azzal, hogy „ha eddig nem öltek meg téged, akkor folytasd csak”.

Gorske mindennap elmegy az otthonához közeli McDonald'sba, a csúcson napi kilenc Big Macet rendelt, amit be is puszilt még aznap. Külön portréfotója van az adott vendéglátóipari egységben, aminek parkolójában kérte meg anno későbbi felesége kezét. Most már csak heti kétszer jár a Mekibe, kirendel jó nagy adag Big Macet, majd apránként, megmikrózva majszolja el otthon. A monotóniát olykor jégkrémmel, gyümölcsszeletekkel és chipssel rázza fel.

Veszélyes hobbijában egykori börtönőrtársai és felesége is támogatták, maximum néha a foglyok szurkálódtak vele, ha látták a tévében. Gorske már 1999-ben megszerezte a rekordot, 2011-ben érte el a 25 ezer Big Macet (ekkor közölte: haláláig fog nyammogni a szendvicseken), csak 2023-ban 728 Big Macet rágcsált el, így hitelesítetten és pontosan 34 128 elpusztított szendónál jár. Étvágya nem veszett el, nem túl egészséges hobbiját folytatni akarja:

„Ha szeretek valamit, akkor mindig kitartok mellette. Az emberek, akik láttak engem Big Macet enni, gyakran megjegyzik, olyannak tűnök, mint aki életében először eszik ilyesmit.”

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!