Mi köze a leghíresebb magyar szakácskönyvnek Örkény Istvánhoz és a román királyhoz?

Horváth Ilona szakácskönyve az az alapmű, ami szinte kivétel nélkül minden magyar háztartásban felbukkan vagy egy, vagy akár több példányban, sokaknál a megbarnult lapok közül ki-kikandikálnak a hozzáírt saját, családi receptek is. Nálunk itthon egy példány van, a férjemé, mert a Horváth Ilona bizony olyan recepteskönyv, hogy abból még a fiúknak is adtak, ha elköltöztek otthonról. A modern konyhát gyakorlók között akadnak szép számmal bírálói is ma már, hiszen a reformkonyha spektrumán nehezen fér el a klasszikus pirospaprika–zsír–cukor–liszt kombó manapság – mégis a legtöbb magyar háztartásban ez az alapvetés még ma is.

De ki volt Horváth Ilona, és miért írt szakácskönyvet?

Gyerekek és férj nélkül halt meg 1969-ben, 62 évesen az eredeti szakácskönyv szerzője, Horváth Ilona, tágabb családjában azonban akad, aki gondosan ápolja az egykori tanítónő örökségét. Pacsai Norbert, Horváth Ilona unokaöccse egy 2007-es, törökszentmiklósi találkozón részletesen beszélt a tanítónő életútjáról. E szerint Horváth Ilona egy kilencgyerekes család (Pacsai szerint az eredendően horvát származású, elmagyarosodott Jellasics család) ötödik gyerekeként született Brassóban 1906-ban, a trianoni Magyarország területén, ahonnan 12 évvel később Nagyváradra költöztek.

14 éves volt, amikor az apja visszaküldte Nagyszebenbe, a bajor apácákhoz, itt szerzett pedagógus oklevelet – de nemcsak ő, hanem három másik lánytestvére is pedagógusként végzett. Pacsai szerint innen nyelv- és hangszeres tudással kerültek ki a diákok, Horváth Ilona is. „A baj az volt, hogy a harmincas évek elején kötelezővé tették a magyar pedagógusoknak is, hogy föl kellett esküdni a román királyra. Ez a horvát családban elképzelhetetlen volt. Hogy egy horvát fölesküdjön, hogy ő a román királynak legyen a hűséges alattvalója, ez annyira elképzelhetetlen volt, hogy a pedagógus pályát ott kellett hagyni” – mondta a beszélgetésben Pacsai. Addig Horváth Ilona Krasznán és Hegyközújlakon tanított, ezután ezt otthagyta, és a Szociális Testvérek Társaságához és annak erdélyi szövetségéhez szegődött el.

A Szociális Testvérek Társasága Slachta Margit katolikus szerzetesnő, feminista politikus vezetésével alakult meg 1923-ban, miután 29 nővér otthagyta a segítő szemléletű Szociális Missziótársulatot, és a bencés lelkiséget Szent Ignácra cserélték (aztán később visszaváltottak bencésre). A Slachta-féle szerzetesközösségben élő, dolgozó nővérek szürke egyenruhát viseltek, ezért is hívták őket szürke nővéreknek. Noha a társaságot Budapesten alapították, 1925-től Erdélyben is jelen voltak, szoros együttműködésben dolgoztak a katolikus női szervezeteket egységbe fonó Romániai Katolikus Nőszövetséggel. Segítették az árvákat, a szegényeket, dolgoztak a hitoktatásban, egészségvédelemben és családvédelemben is.

Pacsai szerint a gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy járták a falvakat, vasárnaponként pedig oktatták a gyerekeket a délutáni szabadidejükben. Nemcsak írni, olvasni, számolni, hanem népművészetre vagy gazdasági ismeretekre is. „Ez valamikor külön tantárgy volt, pontosan azért, mert azt a nagyon kevés kis pénzt nagyon ügyesen kellett beosztani. És mivel minden leány előbb-utóbb gazdasszonnyá vált, kellett neki ismerni azokat a dolgokat, ahol a kevésből is, ha nyomorúságosan is, de tisztességgel meg lehet élni” – adott magyarázatot az okokra Pacsai. Horváth Ilona Csíksomlyón és Csíkszeredán dolgozott szürke nővérként, majd Nagyszalontán vállalt munkát, de közben 1935-től Temesváron elvégezte a gazdasági főiskolát.

A gazdasági ismeretek oktatása annyira jól ment neki, hogy 1940 után megbízott igazgatónak nevezték ki a nagyváradi Bottó Ferenc háztartási-gazdasági szaktanfolyamra. Az intézményt még 1902-ben alapította Bottó Ferenc ügyvéd, egészen 1928-ig főiskolaként működött, majd középiskolát csináltak belőle, 1940-ben pedig ismét átalakították, akkortól háztartási-gazdasági tanfolyamként működött, az odaérkező lányoknak kétéves képzést nyújtott. 1945 után a törökszentmiklósi gazdaasszonyképző háztartási igazgatója lett a későbbi szakácskönyvszerző, majd történelem–magyar szakon újabb tanári oklevelet szerzett.

„1947–1948-ban Mária-évet hirdetett az egyház, ennek keretében Törökszentmiklósra érkezett Mindszenty József bíboros, a katolikus egyházban pedig eldöntötték: akárhány zarándok is érkezzen emiatt Törökszentmiklósra, mindenkit megkínálnak egy tál meleg étellel. Amikor megtudták a nővérek a Pánthyban (Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola Tagintézmény – a szerk.), hogy mi a feladat, akkor bizony bepánikoltak, hogy mi lesz, és Budapestre fordultak segítségért a fejedelemasszonyhoz, aki valahonnan ismerte Horváth Ilonkát, és mondta, kérdezzék meg őt” – mesélte Pacsai.

A gazdaasszonyképző Horváth llona ezután két nap gondolkodási időt kért, majd leadta, hány sertést vágjanak le, mit kezdjenek a zsírral és a maradékkal. Kiszámolta az üstöket, krumplikat. „És minden gond nélkül, gyönyörűen lement a kétnapos ünnepség. A bokrokban is aludtak a zarándokok, de mindenki kapott egy fogás meleg ételt törökszentmiklósi városnak az ajándékaként. És ez olyan rosszul esett a csillagosoknak és katonáknak, hogy Horváth Ilonkát egy héten belül elmozdították az igazgatói állásából.” Négy tanévet tanított általános iskolákban, mielőtt 1952-ben kinevezték a Bercsényi Miklós Gimnázium leánykollégiumának igazgatónőjévé, ahol 15 évet dolgozott.

És itt érkezünk csak el a könyvhöz, aminek első példánya 1955-ben jelent meg Szakácskönyv: Háztartási tanácsadó címmel, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének kiadásában. Alig 125 oldalas kis könyvecske vagy inkább füzet volt, és javarészt olyan receptekből állt, amiket Horváth Ilona az utazásai során gyűjtött.

„Mindig volt neki az úti poggyászában egy kis bőrönd is, abban a recepteket hordta, de csak azokat, amiket még nem próbált ki, a többit lefűzte. Akárhová került, akármelyik erdélyi faluba, rögtön az első kérdése az volt, hogy ki főz a lakodalmakra. Mondták, hogy ez vagy az a néni, és már ment is. És mit szokott? Szépen azokat a recepteket, amiket nem ismert, máris jegyezte le. De egyetlen egy olyan receptet sem tett közzé, amit nem főzött meg, nem próbált ki” – idézte fel Horváth Ilona gyakorlatait Pacsai.

Szakácskönyvet az is tud írni, aki először sem főzni, sem enni nem szeretett

Innentől elég bizonytalan a könyv története. A következő évben már bővített kiadás jelent meg, közel háromszáz oldalas lett a könyv, 1967-ben pedig egy másik név is felbukkant a Horváth llona-szakácskönyvek körül: F. Nagy Angéláé (korábban Ö. Nagy Angéla), Örkény István második feleségéé. Pacsai szerint az történt, hogy nagynénje nem talált kiadót, csak a negyedik vagy ötödik kiadáshoz, de állítólag akkor is csak azzal a feltétellel, hogyha F. Nagy Angéla írja hozzá az előszót. „Nagyon szép ajánlást is írt F. Nagy Angéla, mégpedig úgy, hogy a következő kiadásban ő is írt egy fejezetet, éspedig a nyersanyagok energiatartalmáról. Tehát a korszerű étkezés, ami nagyon lényeges dolga a gasztronómiának, és ezzel kiegészítették szépen a szakácskönyvet” – így Pacsai.

F. Nagy Angéla utazása a gasztronómiába messziről indult: elmondása szerint sem enni, sem főzni nem szeretett nagyon, a konyhába be se tette a lábát egészen addig, míg a szakácsnőjüket el nem csábította a szomszédos követség. Ekkor kénytelen volt ő maga főzni. Később Boldizsár Iván, a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője ajánlott neki munkát, amikor egy alkalommal F. Nagy kiborult az otthonukban.

„Emlékszem egy napra, amikor ebben a lakásban, ahol most is vagyunk, föl-alá járkáltam és azt sikítoztam fennhangon, miközben ömlöttek a könnyeim, hogy én semmire nem vagyok jó. Mert én megfőzöm az ebédet, megeszik, kimosom a pelenkát, újra összepiszkítják, kitakarítom a lakást, és ott hisztiztem föl-alá. Ott volt nálunk vendégségben Boldizsár Iván, aki az akkori Magyar Nemzetnek volt a főszerkesztője. – Főzni tud? Mondta Örkény, hogy persze. Azt mondja, ha megtanítod írni, adok neki állást. Így kezdtem én írni.”

Ez olyan jól sikerült, hogy 1955 és 1959 között a Magyar Nemzet háztartási rovatának vezetője lett, majd 1965-től már a Nők Lapja receptrovatának vezetőjeként is dolgozott. A 2017-ben elhunyt újságíró (akinek egyébként Habony Árpád volt felesége, az Orbán Viktor Facebook-oldalának kezelőjeként is ismert Kaminsky Fanny az unokája) még 2013-ban adott interjút egykori lapjának, ahol arról beszélt: őt azután keresték meg Horváth llona könyvének átdolgozásával, hogy azt a gazdaasszony korára, betegségre hivatkozva visszautasította.

„A baráti társaságból ismertem azt a szerkesztőt, aki aztán megkérdezte Ilonkát, belemegy-e abba, hogy valaki más dolgozza át a könyvét. Ilonka beleegyezett. Egy tál friss pogácsával fogadott minket, édes, idős néni volt, aláírta a szerződést, és két hét múlva meghalt. Én még kaptam két példányt a könyvéből, és azt mondták, hogy azt csinálok vele, amit akarok. 1955-ben jelent meg az első kiadás: gyakorlatilag ez az első nagy könyvem. Több mint kétmillió példányban kelt el, ami elképesztő szám. A hétköznapi magyar konyhát csináltam meg benne” – válaszolta F. Nagy Angéla, majd a szerző kérdésére, hogy nem zavarta-e soha, hogy más neve alatt aratott sikert, úgy válaszolt: „Ez volt az ára. Kezdő voltam, jól jött a bevétel, nem lehettek kifogásaim, bár a nagy hasznot az örökösök kapták.” A család a fenti állításokon persze kiborult, de végül úgy döntöttek, nem mennek perre, mondta Pacsai Norbert a Telexnek.

A könyv pontos eredettörténete független forrásokból nem ismert, a megkérdezett kiadók vagy újságírók is csak mendemondákra vagy a megjelent cikkekre hivatkozva tudták azt állítani: kizárólag az első, vékony füzetecske volt Horváth Ilona munkája. Akárhogy is, a jogi fennakadásokat végül 2006-ra rendezte a Szalay Könyvesház, amikor megvásárolta a kiadás jogait. Ahogy Pacsai a Telexnek elmondta, ekkor a Horváth család negyvenszer annyit kapott, mint F. Nagy Angéla.