A párizsi olimpia szervezőbizottságának vezetője, Tony Estanguet „a könyörtelenül panaszkodók népe”-ként jellemezte magukat, franciákat az olimpia záróünnepségén elmondott beszédében. Persze nem ez volt az üzenete lényege, hanem az, hogy az olimpiai játékok féktelen szurkolókká alakította át őket, akik nem akarták abbahagyni az éneklést.
Éneklésre pedig volt ok, Párizs ugyanis, ahogy azt a megnyitótól kezdve egyből látni lehetett, minden idők egyik leggyönyörűbb olimpiáját rendezte meg, városon kívüli helyszíneket is segítségül hívva. Minden a Szajnán, a hajókon bevonuló sportolókkal indult, majd egyből áttematizálódott az elfogadást népszerűsítő, az LMBTQ-közösségnek is szerepet adó megnyitó, ami talán csak a KDNP napirendjén akadt be a mai napig. Aztán ott volt a Szajna, ami a ráköltött eurómilliárdok ellenére sehogy nem akart kitisztulni. Majd jött a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség XY kromoszómavizsgálatos eredménye miatt meghurcolt Imane Helif (és Lin Jü-ting) ügye.
De Párizs nem a botrányok olimpiája lett, még akkor sem, ha ezekre azért így, egy nappal a záróünnepség után is könnyű emlékezni. Párizs eleganciát vitt az olimpiai játékok rendezésébe, ami persze elég könnyű, ha az ember a Grand Palais-be, az Eiffel-torony lábához, a versailles-i kastély kertjébe, a marseille-i öbölbe, vagy épp Tahitire tud versenyszámokat tenni. Olyan eleganciát, ami féltékenységgel vegyes vágyódást vált ki az emberből, no meg persze mindenkiből, aki a jövőben olimpiát akarna rendezni.
A párizsi olimpia egy nagy, modern buli volt, rengeteg verejtékkel és majdnem annyi könnyel. Az egyedi, stadionból kizavart megnyitó, a különleges helyszínek önmagukban elég látványosak voltak, az előző, Covid alatt, üres lelátók előtt rendezett tokiói olimpiával kontrasztban pedig szinte olyan, mintha egy aranykor köszöntött volna be. És ha úgy lesz, ahogy sejthető, miszerint Los Angeles a Párizsban látottakat abszolút mértékben le akarja majd pipálni, akkor lehet, hogy be is köszönt ez az aranykor.
Amíg Los Angelesbe érünk, nézegesse az olimpia – szerintünk – legjobb képeit. Persze úgyis minden mindegy, mert a végén jön Tom Cruise, leugrik egy stadion tetejéről, motorra pattanva elviszi az olimpiai zászlót, és csak ez számít. Hollywood, tiéd a láng.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!