A kilátástalanság mellett a remény is ott lakozik az idei legjobb sajtófotókban

2023. április 20. – 12:11

Másolás

Vágólapra másolva

A tavalyi siker után idén másodjára rendezték meg a korábbitól teljesen eltérő rendszerben a világ legrangosabb sajtófotós versenyét, a márciusban bemutatott regionális győztesek után pedig most a World Press Photo négy nagydíját is kiosztották. A versenyre ezúttal is több mint 60 ezer kép érkezett be, a Telexen most a zsűri által legjobbnak ítélt fotográfiákat mutatjuk be.

Nem túlzás azt állítani, hogy a World Press Photo nem pusztán egy verseny, ahol a sajtófotók krémjét díjazza a zsűri, hanem olyan kordokumentumok kitermelője is, amelyek kendőzetlenül tárják elénk a világunk szörnyűségeit, és azt is, hogy miként hatnak az életünkre azok a változások, amelyeket mi idézünk elő. A díjnyertes sorozatokból így aztán ritkán lehet a kilátástalanság mellett mást is leszűrni, a World Press Photo alapítvány vezetője szerint azonban a képekben

ott lakozik a remény is, hogy a megörökítésük elvezethet egy igazságosabb és szebb jövőhöz, és ezeken keresztül kicsit jobban megismerhetjük a világot, amelyben mindannyian élünk.

Az persze nem meglepő, ha a tavalyiak után elsőre az idei nagydíjasokat sem tartja valaki kifejezetten reménykeltőnek. Az év képe például az a világsajtót is bejáró felvétel lett, amelyen egy terhes nőt mentenek ki a bombatalálatot kapott szülészeti klinika romjai közül Mariupolban. Később a nő és a gyermeke is meghalt, és bár az eset után egy oroszpárti videó megkérdőjelezte a történtek valódiságát, a zsűri így is egyhangú döntéssel hozta ki győztesnek a fotót, amely egyetlen képbe sűrítette bele az orosz invázió által okozott szenvedést.

A másik három sorozatban a közép-ázsiai vízgazdálkodás problémáival, a tengerszint emelkedése miatt eltűnő egyiptomi halászközösséggel és a tálib hatalomátvétel utáni afgán mindennapokkal találkozhatunk. A World Press Photo regionális győzteseiből március végén már készítettünk egy válogatást, melyet ebben a cikkben mutattunk be. Alább a négy globális győztest a szerzők bevezetőjével és képaláírásaival mutatjuk be.

Az év egyedi képe: A mariupoli szülészeti klinika bombázása (Jevgenyij Maloletka, Associated Press)

Amikor az orosz erők megtámadták Ukrajnát 2022. február 24-én, az Azovi-tenger partján található, stratégiai fontosságú Mariupol volt az egyik első célpontjuk. Az oroszok május 20-ra foglalták el teljesen a tüzérség által jelentős részben tönkretett várost, addigra civilek tízezrei haltak meg vagy menekültek el innen. Maloletka egyike volt azon kevés fotósnak, akik a mariupoli eseményeket a helyszínen dokumentálták, a zsűri pedig úgy érezte, hogy ez a sorozata az átlagember számára is át tudta adni a háború borzalmait. Emellett méltatták azt is, hogy a fotós a hatalmas nyomás és az életveszély ellenére is kitartott.

Fotó: Jevgenyij Maloletka
Fotó: Jevgenyij Maloletka

A 32 éves, terhes és sebesült Irina Kalininát viszik ki egy mariupoli szülészetről egy orosz rakétatámadás után 2022. március 9-én. A Miron névre keresztelt fia halva született, Irina fél órával a szülés után meghalt. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelentése szerint a kórházat szándékosan vette célba Oroszország, támadásuk nyomán hárman meghaltak, tizenheten pedig megsérültek.

Az év sorozata: Az afganisztáni béke ára (Mads Nissen, Politiken/Panos Pictures)

Miután az amerikai és a szövetséges erők 2021 augusztusában elhagyták Afganisztánt, a tálibok ismét magukhoz ragadták a hatalmat, ennek nyomán azonban más nemzetek leállították a segélyek küldését, és több milliárd dollárnyi külföldön tárolt tartalékot is befagyasztottak. A tavalyi év súlyos aszályai tovább tetézték az így kialakult gazdasági válságot, mostanra pedig az ország felének nincsen elég ennivalója, az ENSZ adatai szerint több mint egymillió gyerek alultáplált. Nissen sorozata bemutatja, milyen nehézségekkel néznek szembe az afgánok nap mint nap.

Fotó: Mads Nissen
Fotó: Mads Nissen

A 15 éves Khalil Ahmad az afganisztáni Herátban 2022. január 19-én, miután 3500 dollárért adta el az egyik veséjét, hogy a családjának legyen pénze ételre. A munkalehetőségek szűkülése és az egyre fenyegetőbb éhezés miatt Afganisztánban jelentősen gyakoribb lett az illegális szervkereskedelem.

Fotó: Mads Nissen
Fotó: Mads Nissen

Nők és gyerekek koldulnak kenyérért egy Kabul központjában található pékségnél 2022. január 14-én.

Fotó: Mads Nissen
Fotó: Mads Nissen

Az iszlám egyik alaptétele az egykori amerikai nagykövetség falán Kabulban. Magyarra fordítva a szöveg azt jelenti, hogy „nincs más isten, csak Allah, és Mohammad az Ő prófétája”.

Fotó: Mads Nissen
Fotó: Mads Nissen

Felfegyverzett katona egy Bámiján külterületén található ellenőrzőponton 2022. január 12-én. A tálibok évekig folytattak gerillaháborút az idegen erők és az afgán hadsereg ellen, most viszont már nekik kell védekezniük az Iszlám Állam támadásaival szemben.

Az év hosszú távú projektje: Megtépázott vizek (Anush Babajanyan, VII Photo/National Geographic Society)

Négy szárazföldi közép-ázsiai ország próbál megbirkózni a klímaváltozással és a vízkészletek elosztásának koordinálatlanságával. A Szir-darja és az Amu-darja forrásához közel található Tádzsikisztánban és Kirgizisztánban több energiára van szükség a téli hónapokban, Üzbegisztánban és Kazahsztánban nyáron a földműveléshez kell a víz. Korábban az országok a forráshoz közeli gátakból felszabadított vízért fosszilis üzemanyagokkal termelt energiával fizettek, de a Szovjetunió bukása és a privatizált ipar felbukkanása óta a rendszer felborult. A víz fenntarthatatlan használata és az aszályok pedig csak növelik a nehézségeket.

Fotó: Anush Babajanyan
Fotó: Anush Babajanyan

Dzsajnagul Brjieva és a családja egy egyesek által gyógyító erejűnek tartott meleg vizű forrásnál a kirgizisztáni Kadzsi-Szajban 2021. március 9-én.

Fotó: Anush Babajanyan
Fotó: Anush Babajanyan

Szonunbek Kadirov a vízitaxija vezetőfülkéjében a kirgizisztáni Kizil-Bejitben 2021. március 16-án. A helyiek hozzáférése a főúthoz az 1960-as években szűnt meg, amikor a Toktogul-gát építése áradáshoz vezetett.

Fotó: Anush Babajanyan
Fotó: Anush Babajanyan

Nők látogatnak meg egy meleg vizű forrást 2019 augusztus 27-én. A forrás a kazahsztáni Akespe közelében bukkant fel az egykori Aral-tó területén. A hatvanas években még a világ negyedik legnagyobbjaként számon tartott tó mára szinte teljesen kiszáradt a folyók eltérítése miatt.

Fotó: Anush Babajanyan
Fotó: Anush Babajanyan

Látogatók fotózzák a Tádzsikisztán keleti részén épülő Rogun-gátat 2022. március 22-én. A 335 méter magas, vízerőműként funkcionáló gátat valamikor 2028 és 2029 között adhatják majd át.

Fotó: Anush Babajanyan
Fotó: Anush Babajanyan

Lányok kelnek át az utcán a tádzsikisztáni Norakban 2022. március 21-én. Az ottani vízerőmű az ország áramellátásának 70 százalékáért felelős, a gátak vízszintje azonban csak 20212-ben négy métert esett.

Fotó: Anush Babajanyan
Fotó: Anush Babajanyan

A tádzsikisztáni Isztiklol egyik lakója pihen a Vahs folyó melletti fóliasátránál 2022. március 23-án. A nő a folyó vizét az uborkái öntözésére használja.

Fotó: Anush Babajanyan
Fotó: Anush Babajanyan

A 18 éves Dinara egy rokona mellett ül az esküvője napján az üzbegisztáni Mujnakban 2019. október 27-én. Mujnak egykor az Aral-tó kikötővárosa volt, mostanra viszont már 150 kilométerre van a parttól, Dinara apja és újdonsült férje azonban ennek ellenére is ott dolgoznak egy rákfarmon.

Fotó: Anush Babajanyan
Fotó: Anush Babajanyan

Üledék festi vörösre az egyre csökkenő vízszintű Amu-darját 2019. október 28-án.

Az év kötetlen formátumú projektje: Itt nem ismernek az ajtók (Mohamed Mahdy)

Ez az online projekt a tengerszint emelkedésének hatásaira világított rá az egyiptomi Alexandria közelében, a Mahmoudia-csatorna melletti, Al Max névre keresztelt halászfalu történetén keresztül. A falu lakói generációk óta éltek és dolgoztak a Földközi-tengerhez vezető csatornánál, 2020-ban azonban az egyiptomi kormány elkezdte kilakoltatni a falu lakóit, akiknek kilométerekkel arrébb fekvő házakba kellett költöznie. Ezzel nemcsak az eddigi otthonaikat rombolták le, hanem veszélybe sodorták a helyi közösség kultúráját és kötődését az élőhelyéhez.

Az itt szereplő történetek az emberi bizonytalanságról szólnak egy olyan világban, ahol mindenkinek meg kell küzdenie azért, hogy látható legyen a globális gazdasági és környezeti problémák közepette.

A helyi közösség tagjai gyakran beszélnek partra mosódó palackba zárt üzenetekről, Mahdy pedig az Itt nem ismernek az ajtók keretében arra kérte őket, hogy írjanak ők is ilyen leveleket, amelyekből aztán privát archívumot épített a jövő generációk számára. A projekt honlapjának látogatói is írhatnak üzeneteket Al Max lakóinak, amely újabb kommunikációs csatornát nyitott meg számukra a világ felé. Mahdy az általa felkutatott képek és a saját fotói segítségével olyan projektet hozott létre, amellyel méltó búcsút vehetünk egy eltűnés szélén álló közösségtől.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink