Az árvizekre fittyet hányva, évszázados módszerrel művelik az úszó kerteket

A klímaváltozás modern problémája ellen modern eszközökkel küzdenek az inuitok – írtuk nemrég egy nagyképes cikkünk címében. Pont ennek az ellenkezőjét adhatnánk a mostani összeállításunk címének. A világ másik felén, Bangladesben ugyanis az ősi technikákat vetik be az éghajlat változása miatt egyre többször elnyúló, árvizekkel terhelt időszakokban.

Az országban ugyanis újra elkezdték használni a több évszázados múltra visszatekintő úszó ágyásokra alapozott technikát. A módszer környezetbarát és megélhetést kínál a gazdáknak az esős évszakok alatt jelentkező árvizes időszakokra is.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2015 decemberében a bangladesi úszó kerteket globálisan fontos mezőgazdasági örökségi rendszerré nyilvánította, mivel a mezőgazdasági biodiverzitást, az ellenálló ökoszisztémákat és a kulturális örökséget is ötvözik ebben a módszerben, amit a Reuters mutat be képriportjában.

A Germanwatch nonprofit szervezet által készített 2021-es jelentés szerint Banglades 2000 és 2019 között a hetedik helyen állt az éghajlatváltozásnak leginkább kitett országok listáján. Az alacsonyan fekvő országban az emelkedő vízszintet viharok, áradások és erózió befolyásolják.

Ezt ráadásul olyan földrajzi jelenségek is tetézik, mint a tektonikus elmozdulások, amelyek miatt süllyed a talaj, valamint a folyásirányban lévő gátak. Bangladest gyakran sújtják a Bengáli-öbölben tomboló ciklonok is, miközben a globális felmelegedés miatt a csapadék egyre kiszámíthatatlanabbá válik.

Ráadásul az ország 165 milliós lakosságának több mint negyede a tengerparti övezetben él. A Nemzetközi Valutaalap 2019-es jelentése szerint a tengerszint emelkedése és a part menti erózió miatt Banglades 2050-re elveszítheti földterületének 17 százalékát, a belföldi élelmiszer-termelés pedig 30 százalékkal eshet vissza.

A 400-500 éves, dhapnak és bairának is nevezett technikát korábban is alkalmazták a régió gazdálkodói az árvíz idején, amely korábban évente körülbelül öt hónapig tartott. Manapság azonban sok terület nyolc-tíz hónapig víz alatt marad, és egyre több földet érint az áradás.

A gazdák a tutajok megépítéséhez invazív vízijácintot, a rizsszemek betakarítása után megmaradt rizscsonkot és más gyomnövényeket halmoznak egymásra. Az ágyások összeállítása családi munka, de időnként a szomszédok is besegítenek. Az ágyások építése a férfiak, a magok palántává gyúrása a nők feladata.

A magokat egy tőzegföldből készült, kókuszrostba csomagolt, Tema nevű kis golyóba helyezik. Egy héttel később, amikor a palánták már körülbelül 15 cm magasak, átültetik őket az úszó kerti ágyásokba. A leveles zöldségek, például a vörös amarant (piros disznóparéj) magjait közvetlenül az úszó ágyásokba ültetik, amiket aztán bambuszrudakkal rögzítenek, hogy ne sodródjanak el.

Ezek az úszó kertek tulajdonképpen mesterséges szigetek, amelyek együtt emelkednek és süllyednek a vízzel.

A legtöbb ágyásnak nincs is szüksége műtrágyára, mivel a növények az ágyásokban lévő szerves anyagból és az alatta lévő vízből fel tudják szívni a tápanyagokat. Mivel nem talajból nőnek ki a növények, ezért a gyomnövények és a betegségek is nehezebben terjednek át egyik ágyásról a másikra.

A mezőgazdaság adja az ország GDP-jének jó részét. Ugyanakkor a világ egyik legszegényebb országaként Banglades népességének 48 százaléka nem birtokol földet. Az előrejelzések szerint 2050-re minden hetedik bangladesi lakos az éghajlatváltozás miatt otthonából kitelepített embernek számíthat. Egyes gazdák az éghajlatváltozás miatt inkább felhagynak a mezőgazdasággal, és alternatív megélhetési lehetőségeket keresnek, míg mások ruhagyárakban találnak munkát, vagy ráktenyésztőnek állnak.

Az úszógazdálkodás azonban lehetőséget nyújt arra, hogy a gazdák folytassák a földművelést. Öt évvel ezelőtt még csak 4500-an használták a palántatutajokat, mára mintegy 6000 önellátó gazdálkodó alkalmazza ezt a módszert az ország mocsaras délnyugati részén. A családok többek között uborkát, retket, keserűtököt, papayát és paradicsomot termesztenek. A legtöbbet palántaként értékesítik – mondta el Digbijoy Hazra, Pirojpur Nazirpur körzetének mezőgazdasági tisztviselője.

„Manapság a földek hosszabb ideig vannak víz alatt. Ez az ősi technika segített nekünk a megélhetésben” – mondta a 42 éves Mohammad Mostafa, miközben golyóalakúra sodort magcsomókat ültetett úszó ágyásokra.

„Apám és az őseim mind ezt csinálták. De a munka nem olyan könnyű. Ezért eleinte gyümölcsárusként próbáltam pénzt keresni, de végül eladósodtam. Öt éve próbáltam szerencsét az úszó növénytermesztésben, és ez nagy változást hozott az életembe” – mondta a férfi, aki hatfős családja egyetlen kenyérkeresője.

Pirojpur körzetben jelenleg összesen 157 hektárt borítanak az úszó gazdaságok, Nazirpurban pedig 120 hektárt. Itt is jellemző, hogy az elmúlt öt évben majdnem megduplázódott az úszótermesztéssel művelt területek mérete. „Kevesebb helyet igényel, mint a hagyományos gazdálkodás, és nincs szükség növényvédő szerekre” – mondta Hazra a Reutersnek. Szerinte az úszógazdálkodás lehet a jövő.

„Most már képes vagyok segély nélkül ellátni a családomat” – mondta a vízi útvonalakon evezgetve Mostafa. Az úszógazdálkodással nevelt palántákat az úszópiacon értékesítik, ahol az emberek ladikokban ülve üzletelnek egymással.

Bár az állandó árvizek mellett újra feltalált úszógazdálkodás egészen jó megoldásnak bizonyult, azért megvannak az árnyoldalai is, a költségek növekedésével a haszonkulcs egyre csökken. Míg Mostafa 2021-ben csak 1000 bangladesi takát (kb. 3900 forint) költött vízijácintra a tutajkészítésnél, addig idén ez a kiadás 4500 takára (kb. 17 400 forint) nőtt.

A tutajok elkészítése két hónapot vesz igénybe, általában hat méter hosszúak és egy méter szélesek, és három-négy hónap után újakra kell cserélni őket. Mostafa évente 1,2 tonna jácintot vesz, de a gazdák szerint ennek többszöröse is elfogyhat egy év alatt.

Mohammad Ibrahim, egy másik környékbeli gazdálkodó arról beszélt a Reutersnek, hogy az úszó ágyások teszik számára lehetővé, hogy megbízható minőségben termesszen. „Emlékszem, hogy régebben fociztam azon a földön, amely most egy átlagos áradáskor víz alá kerül” – mondta a 48 éves férfi a piacon.

Ám az úszógazdálkodásból befolyó jövedelemért a gazdák néha az egészségükkel is fizetnek. Ibrahim felesége, a 35 éves Murshida Begum arról beszélt, hogy naponta több mint nyolc órát dolgozik a tutajokra ültetett palánták összerakásán, de a jácint viszketést okoz és sebeket ejt a kezén. Egy másik úszótermesztéssel foglalkozó nő szerint fizikailag is megterhelő a munka.

„Éjszaka nem tudok aludni a derékfájás miatt. De mi mást tehetnék, amikor az idő nagy részében mindenhol víz van?”

Az úszókertek megművelése kemény munka, mégis úgy tűnik, hogy ez az egyik legjobb módja az éghajlatváltozáshoz igazodó gazdálkodásnak, mivel a terméshozam elég megbízható, a módszer pedig nagyon környezetkímélő. Nem véletlenül támogatja az állam is ezt a gazdálkodási formát. Ráadásul az úszó ágyásokat még az esős évszak elmúltával és az árvizek visszahúzódásával is fel lehet használni.

A szezon végére a tutajok is elhasználódnak, elkezdenek szétbomlani, ezért a gazdák lebontják az ágyásokat, a növényekből megmaradt szerves hulladékot pedig összekeverik a talajjal. Később ezt a trágyát olyan téli növények termesztéséhez használják, mint a fehérrépa, a káposzta, a karfiol, vagy a paradicsom.