A klímaváltozás modern problémája ellen modern eszközökkel küzdenek az inuitok

A Telexen eddig is foglalkoztunk környezetügyekkel, de a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyezünk arra, hogy bemutassuk az éghajlatváltozás hatásait, és azt, hogy hogyan alkalmazkodhatunk hozzá. Az ilyen tartalmainkat ezentúl a KLÍMAZÓNA tag alatt találja meg legkönnyebben, legyen szó energetikáról, természetvédelemről, életmódról vagy környezetpolitikáról.

Nehéz elképzelni, hogy hogyan is lehet eléldegélni a Föld legészakibb területein, ahol a telek hosszúak, és a hó látványa dominál az év jó részében. Megfordítva a példát, az ott élőknek valószínűleg épp az a szokatlan, hogy nem kell vastagon felöltözni, hószánnal közlekedni. Ez a fantázia azonban az ő oldalukon a mindennapi életüket sok más téren átszabó, szomorú valósággá válhat, mivel a klímaváltozás miatti felmelegedés többek között a kanadai Újfundland és Labrador régiót, és az inuit közösségeket érinti talán az egyik legsúlyosabban.

„Mi vagyunk az elsők, akik látják az éghajlatváltozás hatásait, ugyanakkor mi vagyunk azok, akiknek a legkevesebb közük van hozzá. Alkalmazkodnunk kell”

– mondja Rex Holwell, egy helyi férfi a Reuters képsorozatában.

A klímaváltozás elleni harc égisze alatt indult el a SmartICE program, amelyben különböző okoseszközökkel mérik, hogy hol milyen vastag a jég. Az adatok aztán megtekinthetők online, a SmartICE mobilalkalmazásában, a Sikun, vagy a Facebookon. A SmartICE a világ első olyan eszköze, amely úgy alkalmazkodik a klímaváltozáshoz, hogy a jéggel kapcsolatos hagyományos ismereteket fejlett adatgyűjtési és távfelügyeleti technológiával együtt használja. A SmartICE-t napjainkban több mint 30 inuit közösség használja.

Nain a kanadai Újfundland és Labrador tartomány legészakibb állandó települése. A húsvéti játékok egy évente megrendezett, egyhetes esemény, amely összehozza a közösséget. A felnőttek és a gyerekek is részt vesznek rajta: hószánnal versenyeznek, célba lőnek, hótalpas és rönkhordó versenyt rendeznek.

A 22 éves Snowden Pijogge kora reggel modellt áll egy portréhoz. Pijogge az egyike azoknak, akik részt vettek a tavaly nyári SmartICE-képzésben. A SmartICE ugyanis nemcsak jégvastagsággal foglalkozik, hanem külön hangsúlyt helyez a közösség építésére és a fiatalok továbbképzésére. A képzést elvégzők később SmartICE-operátorok lesznek, de a program más szakmában is segít elhelyezkedni a helyieknek.

A 47 éves Rex Holwell a heti SmartKAMUTIK-futamon a Nain-öböl felé tart hószánjával. A SmartKAMUTIK elektromágneses érzékelők segítségével méri a jég vastagságát azon az „autópályán”, amelyen a helyiek közlekednek.

A SmartICE két eszközt használ a mérésekhez: a motoros szánokat és a bójákat. A hószánok végére kötik rá a SmartKAMUTIK-ot. Ez egy rétegelt lemezekből álló doboz, amelyben elektromágneses érzékelő van. Miközben a szán húzza a dobozt, az elektromágneses impulzusokat bocsát ki, hogy áramot indukáljon, és megmérje a hó és a jég vastagságát. Holwell általában hetente egyszer megy egy kört a SmartKAMUTIK-kal.

„Több olyan eszközre lesz szükségünk, mint a SmartICE” – mondja Holwell, aki három éve dolgozik a programban.

A fenti képen Holwell már egy SmartBUOY mellett áll. A bóják nagyjából három méter mélyre fúrt lyukakban vannak elhelyezve, a téli szezon végén szokták őket eltávolítani. A bójákban termisztorok vannak, amelyek mérik a hőmérsékletet az adott ponton. A tengeri jég vastagságát a légkör, a hó, a jég és a sós víz közötti hőmérséklet-különbségből számítják ki.

A másik fotón Holwell ellenőrzi a Siku alkalmazást, amelyen keresztül tájékoztatják a közösség tagjait a tengeri jég vastagságáról. Így bizonyosodik meg a SmartKAMUTIK segítségével rögzített adatok helyes feltöltéséről. Az internetkapcsolattal nem rendelkező helyiek számára Holwell ki is nyomtatja a jégvastagság-mérésekkel megtűzdelt térképet.

Egy napsütéses nap után hatalmas víztócsa lett a jégtakaró felszínén, Nain közelében.

Az Egyesült Királyság, Kanada és az Egyesült Államok szakértői által végzett független modellezések azt mutatják, hogy 2035-től a sarkvidéki tengeri jég egymillió négyzetkilométernél kisebb kiterjedésűre zsugorodhat nyaranta. A tudósok szeptember 18-án rögzítették az idei tengerijég-minimumot, ami holtversenyben a tizedik legalacsonyabb értéket jelentette.

Az inuitok az évszázadok alatt megtanulták felmérni, hogy mikor milyen minőségű a jég, de a szakértelmük egyre bizonytalanabb a felmelegedés miatt.

A hozzáértésüket egyébként a szókincsük is mutatja: Nain lakóinak 37 szavuk van a különböző vastagságú, összetételű jégtakaróra. Holwell 2023-ban szótárt szeretne kiadni a helyi és a környező települések szavaiból. A SmartICE weboldalán egyébként több helyen inuit nyelven is kiírják az információkat.

Az emberek csomagokat pakolnak ki egy repülőgépből. Csak ezután szállhatnak be az utasok, hogy a több száz kilométerrel délebbre fekvő Happy Valley-Goose Bay településre repüljenek.

Ha jó az idő, akkor egy 19 személyes Twin Otter repülőgéppel lehet eljutni Nainba, és vissza. Kézipoggyászt nem lehet hozni, mert annyira kicsi a gép. Ha egy táska súlyosabb, mint 23 kilogramm, akkor lehet, hogy fel sem engedik a gépre, csak egy későbbi járattal hozzák el. Nainban – és a régióban élő legtöbb inuit közösségben – nem használnak jégoldót, ezért a gépek nagyon gyakran a földön ragadnak, és nem mennek sehová. Egy idős házaspár emiatt egyszer három hétig nem tudott hazarepülni Nainba Goose Bayből. A késések különösen tavasszal jellemzők, amikor az időjárás kiszámíthatatlan, és sokszor van köd.

A 65 éves Ronald Webb az unokaöccse fiával, a hétéves Bane Hewlett-tel beszélget naini otthonában. Webb szerint a jég régen 1,5-2,1 méter vastag volt, szilárdabb állagú, és mély hó borította. A jég vastagsága most alig haladja meg az egy métert, és puhább is.

„Évekkel ezelőtt még nem volt ilyen. Ez ijesztő, mert bár a vastagság megvan, a keménység nincs” – mondja. Egy nap, mondja Webb, amikor motoros szánnal közlekedett, próbaképpen beledöfött egy botot a jégbe, és az könnyedén elérte a vizet a jég alatt.

Simon Kohlmeister kutyája a hóban áll Nainben. Kohlmeister az egyik utolsó ember Nainban, aki szánhúzó kutyákat tart. „Amikor a kutyák futnak, mindent érezni lehet. Még a halat is érezni a jég alatt” – mondja Simon testvére, Isaac Kohlmeister.

A 22 éves Quinn Palliser, az ifjúsági programok koordinátora, horgásztúrát szervez a helyi ifjúsági központnak. A kutyás szánokat motoros szánok váltották fel, szigony helyett ma már puskával vadásznak, és nem egy hétig, inkább csak egy napig vannak el a vadászatokon.

Az inuitok elég gyakorlatiasan sajátították el az életükbe lépő új technológiákat, amelyeket a saját ismereteikkel adnak aztán tovább. Bár GPS-t is használnak, azért megtanítják gyerekeiknek, hogy a szél által megdöntött hótorlaszok mindig mutatni fogják a hazafelé vezető utat, akkor is, ha a navigációs eszköz lemerülne.

Az 54 éves Katie Winters sarkvidéki szemlinget pucol, hogy szárított halat csináljon belőlük. A folyamatot egyéves unokája, Tony Tshakapesh figyeli. Winters volt az, aki segített lefordítani az inuit közösség földigénylési megállapodását.

„Ha valaki egyszer hozzákapcsolja magát a földhöz, azt soha, de soha nem lehet már elvenni tőle. Bárcsak visszatérnének a dolgok a régi kerékvágásba, de nem hiszem, hogy ennek valaha is a tanúi lehetnénk” – mondja.

Tony az édesapja, Ama Harris karjában játszik.

Harry Green lelkész istentiszteletet tart a 251 éves, morva egyházhoz tartozó templomban.

Ebédidőben a családok motoros szánon hozzák el gyerekeiket a naini iskolából.

Katie Winters is megjegyezte, hogy bár az idén néhány korábbi évhez képest vastagabb volt a jég, mégis sokkal könnyebben tört, több volt a baleset. Egyből felsorolt öt embert, akik alatt beszakadt a jég télen, kétszer pedig motoros szán alatt tört meg – és ezek csak azok az esetek, amelyekről ő személyesen tud. Szerencsére nem halt meg senki.

A SmartICE egyik munkatársa a CBC-nek azt mondta, hogy a felmérésük szerint az emberek fele már nem tudja azokat az útvonalakat használni a közlekedéshez, mint korábban.

„Szélsőséges környezetben élsz, és egy rossz döntés élet-halál kérdés is lehet” – mondta.

A veszélyessé vált vadászat miatt az inuit közösségek egyre inkább a drága, bolti feldolgozott élelmiszerekre szorulnak. Kérdés, hogy a kiszámíthatatlan időjárás mellett és a nehézkes légi közlekedéssel hogyan oldják meg, ha még jobban megnövekszik a „külvilágból” ide szállított élelmiszerekre való igény.

A 15 éves Josephine Jararuse egy kis madarat tart a keze közt, az otthona hátsó kertjében.

Rex Holwell szerint ha a jég eltűnik, az inuitok természethez közeli kultúrája is odavész. „Inuitnak vallják magukat és a gyerekeiket is, de nekik már nem lesznek meg ugyanazok az élményeik” – mondja. A szakértők tulajdonképpen pont emiatt aggódnak.

„Amikor te vagy az első generáció, aki mindezeket nem tudja megtenni, aki nem tudja követni az őseit – gondolj csak bele, milyen pusztító lehet ez kulturális szempontból. Ez a több száz éve fennálló kulturális hagyományok szétzilálása” – mondta Ashlee Cunsolo, a Happy Valley-Goose Bay-i Labrador Intézet igazgatója.

A szociális munkások és a szakértők attól tartanak, hogy a földtől és a természettől való elszakadás súlyos generációs traumát okozhat majd a jövő nemzedékeinek. Megnőhet a kábítószerrel és az alkohollal való visszaélések száma egy olyan helyen, amelyen az öngyilkosságok aránya messze meghaladja az országos átlagot.

Hajnalodik a Nuvutan-hegy másik oldalán.