Aligha van még egy állat, ami annyira bosszantja az embereket, mint a szúnyog. A szúnyogok nemcsak idegesítők, hanem kártékonyak és veszélyesek is, tekintve, hogy az állatok és az emberek között is betegségeket terjesztenek. Innen már csak egy lépés, hogy megszülessen a logikus gondolat: mi lenne, ha egyszerűen eltűnnének a Föld színéről?
A kutatók nagyjából 3500 szúnyogfajt tartanak számon, ezek közül körülbelül 200 támad rendszeresen embereket. Három faj azonban különösen veszélyes, mert betegségek tucatjait terjeszti világszerte. Az egyiptomi csípőszúnyog például a Zika-vírus, a dengue-láz, a chikungunya-láz és a sárgaláz legfőbb hordozója. Egészség- és járványügyi szempontból tehát releváns kérdés, hogy nem volna-e jobb kiirtani a Föld összes szúnyogját.
A történelem folyamán természetesen rengeteg állatfaj tűnt el, ám ezek pusztulása nem szándékos kiirtás következménye volt. A dodó, a tasmán tigris, az amerikai vándorgalamb vagy a nyugati fekete orrszarvú kihalásához is gondatlan emberi tevékenység vezetett. A veszteség mindig fájdalmas volt: Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök például úgy fogalmazott, hogy egy faj eltűnése olyan, mintha egy egész galériányi mestermű semmisülne meg. Most azonban másról van szó: a szúnyogok esetében az ember tudatosan, egészségi okokból fontolgatná egy faj eltüntetését, ami felvet morális kérdéseket is.
A kutatók már évek óta vizsgálják, hogyan lehetne tartósan visszaszorítani a szúnyogokat. Az egyik legígéretesebb kísérlet genetikai beavatkozással próbálkozik: a kutatók olyan enzimet alkalmaznak, ami az örökítőanyag képződése során az X-kromoszómát érinti, így az utódok túlnyomó része hím lesz. A nőstények nélkül a populáció fokozatosan összeomlana, és a faj – emberi segítséggel – önkorlátozó módon visszaszorulna. A további stratégiák között szerepel a biológiai védekezés – például természetes ragadozók betelepítése –, a szúnyogtenyésző helyek felszámolása, valamint a hagyományos rovarirtók és -riasztók alkalmazása.
De mi történne, ha a szúnyogok nem visszaszorulnának, hanem eltűnnének, mintha soha nem is lettek volna? A kérdés azért bonyolult, mert a szúnyogok több mint százmillió éve léteznek, és sok ökoszisztémában fontos szerepet játszanak. Az arktiszi tundrán például tömegesen vannak jelen, és vándormadarak százmillióinak jelentenek fő táplálékforrást. Egyes becslések szerint, ha ezek a szúnyogok eltűnnének, a madarak száma akár a felére is visszaeshetne. Ugyanez vonatkozik több halfajra is, amelyek közül némelyik kifejezetten szúnyoglárvával táplálkozik. A moszkitóhal például a nevét is erről kapta, és ha eltűnne a fő tápláléka, neki is alkalmazkodnia kellene, vagy pusztulás várna rá. A szakemberek attól tartanak, hogy egy ilyen változás lavinaszerűen söpörne végig a táplálékláncon.
Mások szerint ugyanakkor a világ szúnyogok nélkül sem omlana össze. A legtöbb állat képes lenne más zsákmányhoz alkalmazkodni, és bár az átállás nehéz lenne, hosszabb távon fennmaradna az ökológiai egyensúly. Cserébe viszont megszabadulnánk azoktól a betegségektől, amelyek ma is emberek millióinak életét keserítik meg. A malária például évente körülbelül egymillió ember halálát okozza, és további 246 millió embert betegít meg világszerte.
Az egyiptomi csípőszúnyog ugyanakkor különleges helyzetben van, mert úgy tűnik, nincs nélkülözhetetlen szerepe az ökoszisztémában. Nem ismert, hogy jelentős táplálékforrást jelentene más állatoknak, és növények beporzásában sem vesz részt. Ez éles ellentétben áll például a betegséget terjesztő törpeszúnyoggal, amely kellemetlen kórokozókat ad tovább ugyan, de közben az egyetlen ismert beporzója a kakaónak. Ha eltűnne, a csokoládétermelés is veszélybe kerülne.
Sok szakértő azon az állásponton van, hogy egyes fajok kipusztítása több haszonnal járna, mint amennyi kárt okozna. Andrew Read, a Pennsylvaniai Állami Egyetem biológusa és entomológusa, aki az élősködők ökológiáját és a fertőző betegségek evolúcióját kutatja, úgy gondolja, hogy az egyiptomi csípőszúnyog eltüntetése semmilyen hosszú távú kárt nem okozna a globális ökoszisztémában. „Amikor eltűntek a vándorgalambok, az valóban szomorú volt, egy ikonikus faj veszett oda. De összeomlott ettől a természet? Nem. Csökkent a biológiai sokféleség, és elvesztettünk valamit, amit jó lett volna megőrizni, de semmiféle katasztrófa nem történt. Ha most kiiktatnánk az egyiptomi csípőszúnyogot, az már egészen más lenne: ez a faj semmi mást nem ad a világnak, mint betegségeket, amelyek miatt emberek milliói szenvednek. Ha eltűnnének, az egyetlen következmény az lenne, hogy sokkal kevesebb ember betegedne meg, és sokkal kevesebben halnának meg. Nehéz érvet találni amellett, hogy miért kellene megtartani őket.”
Hasonlóan vélekedik Dina Fonseca, a Rutgers Egyetem entomológusa is: „Én egyáltalán nem aggódom amiatt, hogy eltűnne egy invazív szúnyogfaj. Az egyiptomi csípőszúnyog kifejezetten városi faj, amely alkalmazkodott az emberi környezethez, és szinte kizárólag embereket csíp. Ez nem erdei szúnyog, amely a vadonban is része a táplálékhálózatnak, hanem olyan faj, amely ott él a víztartályainkban, a csapadékot gyűjtő hordókban, a városaink szemete között. Az embereken kívül alig van kapcsolata más élőlényekkel. Ha eltűnne, azzal egyedül az emberek járnának jól. Aki az ökoszisztéma egyensúlya miatt aggódik, annak azt tudom mondani, hogy az ő eltűnésük nem olyan lenne, mint a dodóé vagy a tasmán tigrisé. Az ő hiányuk nem járna negatív következményekkel, épp ellenkezőleg, csökkentené egyes fertőzések terjedését.”
David Magnus, a Stanford Egyetem bioetikusa ennél óvatosabban fogalmaz. Elmondása szerint érti az érveket, amelyek szerint ez a faj csak kárt okoz, de úgy véli, érdemes szem előtt tartani azt is, hogy az emberiség milyen keveset tud a természet teljes összefüggésrendszeréről. „A tudásunk korlátozott, és könnyen lehet, hogy valami olyan szerepük van, amelyet még nem fedeztünk fel. Éppen ezért nagyon körültekintően kell eljárnunk, mielőtt olyan döntést hozunk, amely visszafordíthatatlan. Ha kiirtunk egy fajt, azt soha többé nem lehet visszacsinálni” – tette hozzá.
Jorge Rey, a Floridai Orvosi Entomológiai Labor professzora szintén a kiirtás mellett érvel, igaz, óvatosan fogalmaz. „Nem állítom, hogy pontosan tudjuk, milyen következményekkel járna, ha eltüntetnénk ezt a fajt. Őszintén szólva, senki sem tudja. Vannak feltételezéseink, sejtéseink, de teljes bizonyosság nincs. Lehet, hogy valamilyen kisebb ökológiai hatása lenne, de olyat még senki sem mutatott ki, hogy ez a faj nélkülözhetetlen lenne bármelyik táplálékhálózatban. Ha tehát eltűnnének, lenne valamennyi következmény, de aligha lenne katasztrofális – mondta Rey, aki szerint érdemes mérlegelni.
– Ez a faj emberek millióit fertőzi meg évről évre, olyan betegségekkel, amelyek közül több halálos, vagy hosszú távon legyengíti az embereket. Nem kis fertőzésekről van szó, hanem világjárványokat elidéző kórokozókról, amelyek egész közösségeket nyomorítanak meg. Amikor tehát azt kérdezzük, érdemes-e megtartani ezt a fajt, azt is meg kell kérdeznünk: miért? Mit nyerünk azzal, ha továbbra is mellettünk élnek, és betegségeket terjesztenek? Én nem látok olyan érvet, amely indokolná, hogy velünk maradjanak – tette hozzá a professzor. Megjegyezte azonban, hogy egy teljes faj kiirtása nemcsak tudományos kérdés, hanem erkölcsi is. – Ha van lehetőségünk megállítani a betegségeket, akkor kötelességünk legalább megfontolni ezt a lépést. A többi következményt kezelhetjük, de az emberi életeket nem hozhatjuk vissza.”
(Források: NPR, HowStuffWorks, Sciencing)
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!
