Túlzás lenne Frankensteinnek nevezni, de a kétfejű kutyák létrehozásával azért túllőtt a célon a szovjet tudós

A meglehetősen bizarr kísérleteket is folytató Vlagyimir Demihov még a Szovjetunióban sem volt igazán elismert tudós, pedig olyan műtéti technikákat fejlesztett ki, amelyek megalapozták a biztonságos szervátültetéseket. Mindezzel együtt nehéz magyarázatot találni, hogy mi szükség volt arra, hogy kétfejű kutyákat hozzon létre és tartson életben.

Ha csak ennyit tudnánk Demihovról, hogy efféle torzszülötteket hozott létre, könnyen ráaggathatnánk a „szovjet Frankenstein” címkét, de a sebészorvos életműve ennél szerteágazóbb és komolyabb.

„Mindig fenntartottam azt a véleményemet, hogy ha kijár valakinek a szív- és tüdőátültetés atyja cím, az egyértelműen Demihov” – mondta róla 1997-ben Christiaan Barnard, aki az első sikeres emberi szívátültetést hajtotta végre harminc évvel korábban, és többször is járt előtte az orosz orvos laboratóriumában.

Demihov tinédzserként kezdett érdeklődni az emlősök keringési rendszere iránt, és nagy hatással voltak rá Ivan Petrovics Pavlov híres kutyás kísérletei is. Mielőtt állatok vagy emberek gyógyításával foglalkozhatott volna, 15 évesen a Sztálingrádi Traktorművek szerelője lett, ott gépekben cserélgethetett létfontosságú alkatrészeket, majd három évvel később, 1934-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait Voronyezsben. Már fiatalon nagy eredményeket ért el: még csak 21 éves volt, amikor megalkotott egy fém műszívet, és azt be is tudta ültetni egy kutyába, ami ezután még öt és fél óráig élt.

A II. világháború után, amit a hadseregben végigszolgált, Moszkvában folytatta transzplantációs kísérleteit. Még az 1940-es évek végén sikerrel hajtott végre melegvérű állatokon tüdő- és szívátültetést – volt olyan kutyája, aminek egy második szívet is beültetett –, majd ezután a máj- és vesetranszplantációk felé fordult. Az 1950-es években folyamatosan fejlesztette műtéti technikáit, egy kísérleti koszorúér-bypassműtétet is végrehajtott, és továbbra is kutyákon végzett szívátültetéseket. Az új szervet kapott állatok már több hétig is életben maradtak, sőt, az egyik 1953-ban megműtött kutya hét évig élt az új szívével.

A nevét viszont a legtöbben a leghírhedtebb kísérlete miatt ismerték meg. Demihov először 1954-ben műtött össze két kutyát, és ezt az eljárást még több mint hússzor megismételte a következő másfél évtizedben. 1959-ben az egyik ilyen operáción az amerikai Life magazin riporterei is jelen lehettek, és részletesen dokumentáltak képben és szövegben is a műtétet.

A műtéthez két kóbor kutyát, a nagy testű német juhászt, Brodjagát és a jóval kisebb Savkát áldozták fel. Savkát gyakorlatilag kettészelték, az alsó testét amputálták, Brodjaga nyakán pedig bemetszéseket ejtettek, amelyeken keresztül összekötötték a két kutya vérkeringését. Ez volt legkritikusabb szakasz, Savka fejének fő vérereit kellett összekötni Brodjaga megfelelő ereivel. A műtét utolsó lépéseként a kutyákat műanyag zsinórokkal rögzítették a gerinccsigolyákhoz. Savka feje és két mellső lába a másik kutya nyakán, oldalán nyugodott.

A három és fél órás operáció után felébresztették az altatásból a kutyákat, és mindkét fej hallott, látott, szagolt és tudott nyelni is. A leírások alapján Brodjagát érthetően zavarta a belé-, ráültetett Savka, így megpróbálta lerázni magáról, amire Savka harapdálással válaszolt. Savka is képes volt inni, de mivel csak a keringésük volt közös, a folyadék egy csövön egyből kifolyt belőle.

A kettő az egyben kutya csupán négy napot élt, de voltak ennél hosszabb időt megélt alanyok is, a rekord egyes beszámolók szerint 38, mások szerint 28-29 nap volt. Persze ezek az időtartamok sem igazán magyarázták meg, hogy mi szükség volt ezekre a műtétekre, mert egyáltalán nem látszott semmiféle tudományos haszna. Ha csak a tudományos kíváncsiság vezette, akkor is felrúgott alapvető etikai és morális elveket. Nem véletlen, hogy Demihovot sarlatánnak is kikiáltották.

A kétfejű kutyán túllépve viszont Demihov egyértelműen új utakat nyitott a transzplantációban. Azt akarta elérni, hogy embereknél is biztonságosan alkalmazható szervátültetéseket lehessen végezni, amihez végül is jó alapot szolgáltattak a kifejlesztett műtéti technikái, szerv- és szövetmegőrzési eljárásai. Ezek közül több a klinikai gyakorlat részévé vált. Az eredményeiről sokáig nem szerzett értesülést a világ tudományos közössége, mert csak oroszul publikált. Némi áttörést az 1960-as évek elején ért el, amikor egyik munkája angolul is megjelent, ezután amerikai orvosok is próbáltak vele találkozni, és a már korábban említett Barnard is felvette vele a kapcsolatot. James Hardy egy évvel a tanulmánya megjelenése után végrehajtotta az első tüdőtranszplantációt emberen, és nyilvánvalóan hatott rá az orosz tudós munkássága.

Felhasznált források: The Journal | Time | PubMed Central | Life | Vice