Miért imádják annyira a rovarok az éjszakai fényeket?

2023. július 24. – 23:59

Miért imádják annyira a rovarok az éjszakai fényeket?
Fotó: Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az éjszaka a fény felé szálló öngyilkos rovar már régen bejáratott költői kép, már Balassi is azt mondja magáról, hogy olyan,

„Mint az lepentőcske gyertyaláng közibe

magát akartva üti,

Nem gondolván vele, hogy gyertyaláng heve

meg is égeti, süti”.

Ennek ellenére a tudósok a mai napig nem tudtak megegyezni abban, hogy vajon miért is csinálják ezt egyes rovarok. A széles körben elfogadott magyarázat hiánya ellenére szakkifejezés van a dologra: amit ezek a lepkék és már repülő rovarok tesznek, az a pozitív fototaxis. Taxisnak nevezik az etológiában az olyan mozgást, aminek az irányát valamilyen inger szabja meg, a fototaxis esetében ez az inger a fény. A pozitív pedig arra utal, hogy ezek az állatok az inger irányába mozognak. Létezik természetesen negatív fototaxis is, amikor az állatok kerülik a fényt, ezt teszik például a csótányok, amikor éjszaka felgyújtjuk a villanyt a konyhában, vagy az ászkák (más néven pincebogarak), amikor felfordítunk egy korhadó fatörzset.

A negatív fototaxis kialakulása és oka könnyen magyarázható: a sötét jó, mert ott el lehet kerülni a ragadozókat, plusz ott van kellemesen párás környezet is – a fény ezzel szemben veszélyes és kellemetlen környezetet jelent. A pozitív változat már keményebb dió. Több magyarázat is van a jelenségre, és valószínűleg különböző esetekre az egyik vagy a másik az igaz. Ha a pozitív fototaxis eredetéről van szó, fontos fejben tartanunk, hogy az éjszakai fény elsődlegesen az emberi civilizáció terméke. Mielőtt mécsesek, gyertyák, lámpák lettek volna, éjszaka csak a hold és a csillagok világítottak, tehát az éjszakai rovarok viselkedése biztosan ezekhez a fényforrásokhoz idomult – az a pár ezer év, amióta az ember összevilágítja az éjszakákat, evolúciós értelemben csak egy szempillantás. Ez abból is látszik, hogy a rovarok továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a fényre repüljenek, pedig ez kifejezetten káros a számukra.

Az egyik legáltalánosabban elfogadott magyarázat szerint az éjszakai rovarok számára az éles fény az egyértelmű kiutat jelenti egy zárt helyről vagy a menekülési útvonalat egy szorongatott helyzetből. A mesterséges világítás előtti időkben tényleg biztos lehetett abban egy rovar, hogy ha éjszaka a fény felé repül, akkor szabad útja van, ami elsődlegesen olyan szorult helyzetben lehetett fontos, amikor menekülni kell. Ez lehet a magyarázata annak, amikor kamikazeszerűen repülnek bele a gyertya lángjába a molyok vagy más éjszakai rovarok.

Viszont nem minden rovar így érkezik a fényre, vannak olyanok, amik hosszasan köröznek körülötte. Erre a viselkedésre más magyarázat született. E szerint az éjszaka repülő rovarok számára az erős fény, a hold vagy annak hiányában a csillagok a repülési irány megtartásában játszanak szerepet. Ha egy rovar a fényforráshoz képest mindig ugyanolyan szögben repül, akkor – mivel a hold elég messze van és ezért a viszonylagos pozíciója csak elhanyagolható mértékben változik – a repülés egyenes vonalú lesz. Teljesen más azonban a helyzet, ha a fényforrás közeli, ekkor ugyanis, ahogy elrepül mellette az állat, a fény beesési szöge is megváltozik. Ha tartani akarja az állandó szöget, akkor körözni fog a fény körül, egy spirális pályán, aminek a vége a fényforrás maga. Van egyszerűbb magyarázat is a körözésre, miszerint egyszerűen a pozitív fototaxis úgy működik, hogy a fényérzékelés nagysága határozza meg a szárnyverés frekvenciáját. Ha ez így van, akkor abban az esetben, ha a fényforrás közel van, különbség lesz aközött, milyen intenzitású fényt érzékel a két szem, így az egyik szárny erősebben ver, mint a másik, ami pont ilyen köröző mozgást idéz elő.

Van olyan elképzelés is, amely szerint másképp is használják a holdat a tájékozódáshoz a rovarok. Egyszerűen abban segít nekik, hogy fenn van az égen, így lehet tudni, hogy melyik irány a fönt és melyik a lent – ők pedig próbálnak úgy repülni, hogy a fény mindig felettük legyen. Arra is vannak elméletek, hogy miért térnek vissza a fényre a rovarok, még akkor is, amikor sikerül eltávolodniuk. Azt lehet tudni, hogy akárcsak az emberek, a rovarok szeme is alkalmazkodik a megvilágítás erősségéhez, viszont világosból sötétbe ez sokkal lassabban megy nekik, mint a sötétből a világosba érve. Ennek következtében, amikor elhagyják a fényt, rövid időre tulajdonképpen megvakulnak, dezorientálódnak és ezért térnek vissza a fényre. Arra is van magyarázat, hogy miért telepszenek meg gyakran a lámpákon a rovarok (persze abban az esetben, ha az nem forró, mint a gyertya). A hirtelen erős fény e szerint az elképzelés szerint bekapcsolja a nappali viselkedést, ami az éjjeli rovarok esetében a nyugodt alvás.

Vannak még bonyolultabb elméletek is. Például az, ami szerint egyes nőstény molyok olyan feromonokat bocsátanak ki, amelyek gerjesztett állapotban nagyon gyenge infravörös fényt adnak le, a lámpák pedig pont ezen a hullámhosszon sugároznak, sokkalta erősebben, így csalva szexuális csapdába a szerencsétlen molyfiúkat. Az elmélet mellett hozzák fel azt az érvet is, hogy a fényre érkező egyedek között sokkal több a hím, mint a nőstény. Arra azonban nem ad magyarázatot ez a gondolatmenet, hogy miért repülnek fény felé a nőstények is, vagy miért repülnek a fény felé olyan fajok is, amiknél nincsenek ilyen feromonok. Az elmélet kritikusai arra is felhívják a figyelmet, hogy a molyok között a hímek amúgy is sokkal többet mozognak, repülnek, nem csoda hát, ha többen repülnek a fényre is. Ráadásul a rovarokat az ultraibolya fény csalogatja igazán, a sárga lámpával nem is nagyon törődnek.

Az is lehet, hogy nem csak a rovarok fajától függ, hogy vonzza-e őket a fény és még csak nem is a nemüktől. Megfigyelték ugyanis, hogy a fényre repülők között jellemzően a fiatal egyedek vannak többségben, és nem egyszer lehet olyat is látni, hogy az idősebbek vígan lakmároznak a lámpa melletti virágokon, mit sem törődve a csábító fénnyel. Ennek alapján azt is feltételezik, hogy a fiatal egyedek kezdetben elsődlegesen a holdat használják a tájékozódáshoz, de miután létrehoztak egyfajta mentális térképet a környékről, erre már nincs szükségük. Az is biztos, hogy a nőstényeknél a peterakás idején gyakran visszájára fordul ez a viselkedés, és fénykerülővé válnak.

Akármi is a pontos oka, a védett rovarok számára végzetes lehet a mesterséges fény. A kérészek például a vízfelület helyett az út menti lámpákhoz repülnek, ahol természetesen nem tudnak petéket lerakni. Néhány éve ezért került speciális kérészvédő fénysorompó a tahitótfalui Tildy Zoltán hídra, amit idén felszerelnek az Árpád hídra is.

Források: ELTE | Science Friday | Missoula Butterfly House

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!