Mit egyen a daganatos beteg, amikor mindenki mást tanácsol?

Dr. Kovács Enikő intenzív terápiás szakorvossal, az onkológiai táplálkozás szakértőjével a leegyszerűsítő mítoszok mögé néztünk: kiderül, hogyan támogatja a gyógyulást a személyre szabott étrend, és azt is elmagyarázza, miért nem a kalóriák radikális megvonása, hanem az anyagcsere stabilizálása és a gyulladások fékezése számít. Azt is megtudhatjuk, hogyan szűrhetjük ki a boltok polcain megbúvó, ravaszul álcázott cukorcsapdákat.
Egy daganatos diagnózis után szinte azonnal érkeznek a jó szándékú tanácsok: mit szabad enni, mit kell feltétlenül elhagyni, melyik élelmiszer táplálja a daganatot, és melyik segíti a gyógyulást. A családtagok, az ismerősök és a Facebook-csoportok gyakran egymásnak ellentmondó étkezési előírásokkal árasztják el a beteget, aki a bizonytalanság közepette szeretne kapaszkodót találni.
„Klinikai tapasztalataim alapján tudom, hogy annak a szervezetnek, amely megfelelően táplálkozik, mozog és pihen, több erőforrás áll rendelkezésére ahhoz, hogy megbirkózzon a betegséggel és a kezelésekkel” – vallja dr. Kovács Enikő aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, a funkcionális medicina és az onkológiai táplálkozás szakértője.
De mit is jelent a megfelelő táplálkozás egy daganatos betegség esetén? A válasz igazából nem meglepő. Daganatos betegség idején is az egészséges táplálkozás alapelveiből kell kiindulni: a szervezet számára fontos a változatos, tápanyagokban gazdag és kiegyensúlyozott étrend. Érdemes előnyben részesíteni az egyszerű, a nem (vagy kevéssé) feldolgozott, jó minőségű alapanyagokat, a helyi és szezonális élelmiszereket, valamint a rendszeres étkezésre és a megfelelő folyadékbevitelre is figyelni. Fontos szempont a vércukorszint nagy ingadozásainak elkerülése, illetve az, hogy az ételek könnyen emészthetők és jól tolerálhatók legyenek.
Egyszerű étrendről van szó, táplálja a szervezetet és nem segíti elő a gyulladásos folyamatokat. Fő jellemzői:
- sok zöldséget tartalmaz, ideálisan minden étkezésnél,
- fehérjedús, lehetőleg minden étkezésnél,
- esszenciális zsírsavak megfelelő mennyisége (omega-3 és omega-9 zsírsavak),
- mikrotápanyagok megfelelő mennyisége.
A legtöbb félreértés a daganatos betegek étrendje kapcsán a cukorfogyasztással kapcsolatban adódik annak kapcsán, hogy a cukor táplálja a rákot, ezért azonnal tiltólistára kell helyezni. A valóság azonban ennél összetettebb. „Az a kijelentés, hogy ‘a cukor táplálja a rákot’, önmagában leegyszerűsítő és hiányos. Egyrészt a daganatsejtek nem kizárólag cukorból nyerhetnek energiát, hanem más tápanyagokat is képesek felhasználni. Másrészt a finomított cukornak számos egyéb, daganatos betegségek esetén kedvezőtlen hatása lehet. Érdemes tehát túllépni a kalóriák kérdésén, és megvizsgálni ezeket a hatásokat is. Közülük különösen fontosak a sejtek jelátviteli folyamatai és a krónikus gyulladás. Minden elfogyasztott étel, sőt minden szervezetünkbe jutó molekula biokémiai folyamatok sokaságát indíthatja el, amelyek közül nem mindegyik szolgálja az egészségünket” – fejti ki dr. Kovács Enikő.

Milyen kritériumok alapján dönti el az orvos a cukor száműzését az onkológiai páciens étrendjéből? Két nagyon fontos kritériumot vesz figyelembe. Az egyik a rák típusa, mivel egyes típusok érzékenyebbek a szénhidrátfogyasztásra, a másik pedig a páciens patológiája: mennyire előrehaladott szakaszában van a betegségnek, illetve a kezelésnek, folyamatban van-e kemoterápia, műtétre készül, vagy már meg is műtötték. Milyen egyéb betegségei vannak, cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegség, bármilyen metabolikus betegség? Természetesen azt is figyelembe kell venni, ha a beteg túlsúlyos, vagy nemkívánt módon veszít a testsúlyából, illetve olyan gyakorlatias szempontokat, hogy milyen lehetőségei vannak az élelmiszerek beszerzése és elkészítése terén.
Azt is fontos tisztázni, hogy a cukor nem azonos a szénhidrátok egész csoportjával, és a szervezetre gyakorolt hatásuk sem egyforma. A köznyelvben cukornak nevezett szacharóz egyszerű szerkezetű szénhidrát: egy glükóz- és egy fruktózmolekulából épül fel. Könnyen emészthető, mivel a két molekulát összekötő kötés az emésztőrendszerben gyorsan felbomlik, a felszabaduló glükóz és fruktóz pedig különösebb emésztési munka nélkül felszívódik, és a vérkeringésbe kerül. A cukrot magas glikémiás index és glikémiás terhelés jellemzi, és erősen feldolgozott élelmiszernek számít. Ezzel szemben az összetett szénhidrátokat tartalmazó élelmiszerek – például a zöldségek, a rostban gazdag és a keményítőtartalmú ételek, különösen a rezisztens keményítőt tartalmazók – jóval kíméletesebben hatnak a szervezetre, mint a finomított cukor.
„A cukorral és a szénhidrátokkal kapcsolatban a legfontosabb célunk nem az, hogy minden szénhidrátot kiiktassunk az étrendből, és semmiképpen sem az, hogy éheztessük a szervezetet. Sokkal inkább az anyagcsere működésének javítására törekszünk: a megfelelő vércukorszint fenntartására, az inzulinszint rendezésére, a krónikus gyulladás mérséklésére, valamint a bélmikrobiom és az emésztőrendszer állapotának javítására.”
E célokhoz az összetett szénhidrátokban gazdag élelmiszerek általában megfelelőbb választást jelentenek. Ezek az élelmiszerek rostokat, vitaminokat és ásványi anyagokat is biztosítanak. A rostok lassítják a glükóz felszívódását, ezáltal mérséklik a hirtelen inzulinszint-emelkedést. Ráadásul a vastagbélben a rostok erjedése során rövid szénláncú zsírsavak, köztük butirát (vajsav) keletkeznek, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak, és hozzájárulnak a bélnyálkahártya védelméhez.
Ha stabil a vércukorszint, és ebből kifolyólag alacsonyabb és stabilabb az inzulinszint, annál kevésbé kapcsolnak be azok a jelátvivő útvonalak, mechanizmusok, amelyek növelhetik a daganatot. A megfelelő táplálkozás biztosíthatja ezt az alacsony inzulinszintet, és ugyanakkor tápláló is. Nem sablonokról van szó, az étrend minden egyes esetben személyre szabott.
A cukorbevitel mérséklésével visszafoghatjuk azokat a biokémiai folyamatokat, amelyek a daganat közvetlen környezetében és a szervezet egészében fenntarthatják a gyulladást. A szemmel is látható cukor, például a kávénkba tett cukor elhagyása egyszerű döntésnek tűnhet. A mindennapokban azonban nem feltétlenül ez jelenti a legnagyobb kihívást, hanem az a cukor, amely számtalan elnevezés alatt, az erősen feldolgozott élelmiszerek összetevői között bújik meg. Az élelmiszeripar több tucat különféle megnevezést használ a cukortartalmú összetevőkre, ezek közül több mint hatvanféle elnevezéssel találkozhatunk.
Mely élelmiszerekben találkozhatunk leggyakrabban rejtett cukorral? Például: gyümölcsjoghurtok, üdítők, gyümölcslevek, ízesített ásványvizek, kész kávéitalok, növényi italok, fagyasztott pékáruk, szeletelt kenyerek, aszalt és fagyasztva szárított gyümölcsök, szószok, salátaöntetek, reggelizőpelyhek, fitnesz- és fehérjeszeletek, „cukormentes” jelölésű termékek, csökkentett zsírtartalmú (low-fat) termékek.
Az élelmiszerek címkéjén alapvetően 3 dolgot kell megnézzünk:
- Az összetevők sorrendje. A gyártók az összetevőket mennyiségük szerinti csökkenő sorrendben kell feltüntessék. Ha a cukor vagy valamelyik cukortartalmú összetevő az első három hely valamelyikén szerepel, az adott terméket érdemes kerülni.
- A tápértékjelölés. Keressük a táblázatban a „Szénhidrát, ebből cukrok” sort. Lehetőleg olyan termékeket válasszunk, amelyek 100 grammonként kevesebb mint 4 gramm cukrot tartalmaznak.
- A csökkentett zsírtartalmú termékek. Amikor a gyártók csökkentik egy élelmiszer zsírtartalmát, az íz és az állag pótlására gyakran módosított keményítőt vagy hozzáadott cukrot használnak. A „cukormentes” feliratú termékekre is érdemes figyelni: ezek között is előfordulhatnak olyanok, amelyek jelentős mennyiségű fruktózszirupot vagy más hasonló összetevőt tartalmaznak.
„Arra szoktam biztatni a pácienseimet, hogy az étkezésre ne megszorítások sorozataként, hanem az élet és a gyógyulás támogatásának egyik eszközeként tekintsenek. Ha megértjük, milyen biokémiai folyamatokat indítanak el az elfogyasztott élelmiszerek, értékes eszközt kapunk a kezünkbe: nagyobb befolyást gyakorolhatunk szervezetünk belső működésére. A képleteken és a címkéken túl azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a daganatos betegek táplálkozása mindig személyre szabott megközelítést igényel” – hangsúlyozza dr. Kovács Enikő.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom