Bezár a Petőfi Kávéház Csíkszeredában

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Tizennégy év működés után bezár a csíkszeredai Petőfi Kávéház. A városközpontban, a Petőfi utcában működő vendéglátóhely bezárásának hátteréről Kánya Imre tulajdonos a Hargita Népének beszélt.

Kánya Imre szerint a bezárás mögött több tényező áll: a koronavírus-járvány – mint minden vendéglátóhelynél – törést okozott a kávéház működésében, a lezárások után pedig a korábbi forgalom nem állt vissza. Úgy látja, a vendégek fogyasztási szokásai is megváltoztak, többen az olcsóbb termékeket keresték, és a prémium italok iránti kereslet visszaesett.

A tulajdonos a növekvő fenntartási költségeket is említette a tényezők között, de a kávézó bezárása mögött személyes okok is vannak. Mint fogalmazott, az elmúlt tizennégy év alatt elfáradt, és már nem tudott annyi energiát fordítani a kávéházra, mint korábban, így a vendéglátóhely bezárásának gondolata már három-négy éve érlelődött benne.

A Petőfi Kávéház működését a tulajdonos szerint a környék átalakulása is befolyásolta. Kánya Imre úgy látja, az elmúlt években kevesebb rendezvény volt a Petőfi utcában, a városi események egy része más helyszínekre költözött, esténként pedig kisebb lett a gyalogosforgalom. Szerinte az is jelzésértékű, hogy a környéken több üzlethelyiség kiadó vagy eladó.

A kávéház 2012-ben nyílt meg a csíkszeredai sétálóutcában. Az akkori elképzelés egy budapesti hangulatú kávéház kialakítása volt, a belső tér megtervezésével pedig Kánya Imre egy bukaresti dizájnert bízott meg. A hely az évek során a Petőfi utca egyik legismertebb vendéglátóhelyévé vált, a Hargita Népe szerint a tulajdonos nem tervezi a kávéház újranyitását.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!