Több ezer lakás maradt fűtés és meleg víz nélkül Gorj megyében a távhőszolgáltató tartozásai miatt

Több mint négyezer lakás maradt fűtés és meleg víz nélkül a Gorj megyei Motru városában – írja a G4Media. A helyi távhőszolgáltató, az UATAA nem tudta elindítani a téli üzemelést, pedig erre a rendszerre vannak rákötve a város iskolái és óvodái, illetve számos más közintézmény, köztük a városháza, a bíróság, a rendőrség és a kórház is.

Gabriel Pleșa, az UATAA Motru igazgatója szerint a legnagyobb problémát a lakástulajdonosi társulások felhalmozott tartozásai jelentik, ezek összege megközelíti a 15 millió lejt. Emellett az üzemnek vannak saját adósságai is, az államnak 1,2 millió lejjel tartozik, valamint további egymillió lejjel az Olteniai Energiakomplexumnak. Utóbbi különösen kritikus, mivel a szénszállítási szerződés felfüggesztése miatt a hőtermeléshez szükséges alapanyag biztosítása is veszélybe került.

Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy az előírások szerint a fűtést már el kellett volna indítani, mivel a napi átlaghőmérséklet három egymást követő napon tíz fok alá csökkent. Az UATAA azonban technikailag sem tudott felkészülni a fűtési szezonra: a rendszer nyári és téli üzemeltetése közös berendezéseken alapul, a hideg időszakban pedig egy jóval nagyobb teljesítményű kazánt kellene beindítani, ami csak megfelelő mennyiségű tüzelőanyaggal lehetséges.

A pénzügyi nehézségek a vállalat dolgozóit is érintik. A mintegy 140 alkalmazott bérét a közelmúltban csak az önkormányzat segítségével tudták kifizetni. A polgármesteri hivatal átmeneti támogatást utalt a cég számlájára, de az UATAA-nál már újabb bér- és járuléktartozások halmozódnak fel.

Cosmin Morega, a város polgármestere szerint az önkormányzat nem tartozik a távhőszolgáltatónak, sőt, több mint 3,8 millió lejt fizettek ki előre a szén és a fűtőolaj beszerzésére, a korábban jóváhagyott önkormányzati támogatás részeként. A probléma egyik fő oka az, hogy a lakástulajdonosi egyesületek nagyon alacsony arányban gyűjtik a lakossági befizetéseket – hangsúlyozta a polgármester. Jelenleg a 17 egyesülettől havonta összesen körülbelül 100 ezer lej folyik be, ami messze elmarad a számlák összegétől.

A város becslései szerint ahhoz, hogy a távhőrendszer a teljes téli időszakban működőképes legyen, 22 millió lejes állami támogatásra lenne szükség. Az önkormányzat már megkereste a megyei tanácsot és a prefektúrát, az ügy pedig a kormány elé is eljutott. A polgármester szerint a korábbi években hasonló helyzetekben állami források bevonásával sikerült megoldani a helyzetet.

A város oktatási intézményeiben ellenőrzéseket is tartottak. A hétfő reggeli mínusz egy fok ellenére az iskolák és óvodák többségében nem kellett felfüggeszteni az oktatást, mivel több helyen vannak alternatív fűtési megoldások, például légkondicionálók vagy elektromos fűtőtestek. Néhány középiskolában ugyan nem volt ideális a hőmérséklet, de a városvezetés szerint a tanítás feltételei biztosítottak voltak, különösen az idősebb diákok esetében.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!