Riasztásokkal teli hétvégéje volt a mentőegységeknek
Sűrű hétvégéje volt a mentőszolgálatoknak a hétvégén az időjárási körülmények miatt. A hegyimentőket csak az elmúlt 24 órában 67 alkalommal riasztották, a teljes hétvégén a tűzoltók pedig országos szinten mintegy ötezer hívásra reagáltak.
Az elmúlt 24 órában 67 riasztás érkezett a Salvamont hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 75 személynek nyújtottak segítséget, 24 személyt kórházba szállítva, derül ki a tájékoztatásból.
A betelefonálók száma szerint a Máramaros megyei hegyimentők kapták a legtöbb riasztást, tízet, nyolc segélykérés érkezett a brassói és hét a Hargita megyei egységhez, a többi megoszlik régiónként.
A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) tájékoztatása szerint a tűzoltókat a hétvégén országos szinten mintegy ötezer esethez riasztották. Ebből 3 846 esetben a SMURD egységei vonultak ki a helyszínre elsősegélynyújtás céljából, 17 esetben pedig közúti baleseteket követően megrongálódott járművekbe szorult áldozatok kimentésére volt szükség.
Emellett a katasztrófavédelem tevékenysége hétvégén kiterjedt 180 tűzeset felderítésére és eloltására is. 850 további esetben is riasztották őket, vagyontárgyak és állatok megmentésével illetve különösen veszélyes anyagok (például gázszivárgások) kezelésével kapcsolatban is. Hozzátették, a hétvégén 29 kritikus állapotban lévő személy életét is sikerült megmenteni.
A januári időjárás, a hóviharok, a fagy és az erős szelek miatt fokozott figyelemmel érdemes eljárni mind a hétköznapi tevékenységek elvégzése, mind pedig a téli tevékenységek folytatása során. Melegebbre pedig egyelőre még nem lehet számítani, az előrejelzés szerint különösen hideg időjárás, fagy, havazás, friss hóréteg kialakulása, vegyes csapadék, jegesedés és a szél élénkülése várható az egész országban szerdáig.
A hegyimentők csapatai óvatosságra és felelősségteljes magatartásra intenek mindenkit a balesetek elkerülésének érdekében. A katasztrófavédelem múltheti közleményében azt kéri, aki teheti, halassza el az utazást, különösen hóvihar idején. Indulás előtt mindenképp érdemes ellenőrizni az útviszonyokat és az esetleges lezárásokat.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás