Új hangok a régi dalok között: akik felverekedték magukat a karácsonyi klasszikusok közé

Előző írásomban arra próbáltam választ találni, hogy hová tűntek az új évtizedből a karácsonyi dalok. Némi pontosítást igényel a felvetés, hiszen az új évtizedben is születtek karácsonyi dalok, csak nincsenek ott mindenhol.

A karácsonyi hangulathoz mellérendelt zenék tökéletesen brandelve vannak, a kapitalizmus beleszól, hatást gyakorol ránk. És nem, nem kell fennkölten kapálózni azzal, hogy nem járunk bevásárlóközpontokba: a kiskereskedelemben is beszivárogtak a karácsonyi zenék. Sőt, nem kell túlozni: a karácsonyi zenék mindenhol ott vannak.

Ebből kifolyólag az év ezen időszaka az ünnepi várakozáson és a hangulatkeltésen túlmenően zenei téren is hozza azt a bevált receptet, amit az ünnepi leárazások, a túlvásárlás és az ehhez köthető egyéb cselekvések hordoznak magukban. Viszont az ember azt gondolná, hogy az újabb generációk felcseperedése elhozza azt a szemléletváltást a karácsonyi zenékben, ami már évek óta jelen van és mozog a zeneiparban.

Még nem történt meg az üvegplafon áttörése, mert akarva-akaratlanul a karácsonyt a nosztalgiával kapcsoljuk össze, és ezért történhet meg az, hogy a klasszikus kategóriába sorolt zenék dominálnak évek óta. Ahogy az előző írás végén is említettem, a számszerűsített sikeren alapuló karácsonyi dalok közül kiemelkedik két olyan szerzemény, amely csodával határos módon úgy tud sikeres lenni, hogy ebben az évezredben született.

Bármennyire is furcsa, jelen cikk megírása közben a Spotify globális napi toplistáján még mindig Mariah Carey, Brenda Lee és a Wham! uralkodik, rotációban váltva egymást. Ugyanakkor a tíz leghallgatottabb dal közé beférkőzött három olyan szerzemény is, amely ebből az évezredből származik. Ariana Grande Santa Tell Me, Kelly Clarkson Underneath the Tree és Sia Snowman című dalai ott vannak a klasszikusok nyomában, és lépésről lépésre el fogják hozni a szemléletváltást.

Jóllehet ez csak a konkrét, számszerűsített adatok alapján tett feltételezés. A gyakorlatban még mindig ott van a nosztalgiafaktor, amelyet mindig is befolyásoló tényezőként kell számon tartani.

Továbbélő dalok esete

Ha már karácsonyi klasszikusokról beszélünk, szükséges két előadó nevét megemlíteni: George Michaelét és Chris Reáét.

George Michael 2016. december 25-én hunyt el. Tagja volt a többször említett Wham! együttesnek, és sajnos még életében nem tapasztalhatta meg azt, hogy ikonikus Last Christmas című dala elérje a brit slágerlista első helyét. A dal azóta többször is megszerezte ezt a pozíciót, de Michael ezt már nem élhette meg.

Ebből is látszik, hogy a dalok az időtlenség felé tartanak, még ha az alkotók nem is élnek mindörökké. Pontosabban: az alkotók munkássága él tovább, és ez igazolja vissza azt, hogy a társadalomnak szüksége van olyan alkotásokra, amelyek képesek kizökkenteni a felgyorsult világból, és megadják a valódi elcsendesedés és az egyéni befogadás lehetőségét.

Hasonlóan szomorú napra ébredtünk 2025. december 22-én, amikor elveszítettük Chris Reát. Ha generációs zenehallgatási szokásokról beszélünk, fontos megemlíteni azt a különös, látszólag ellentmondásos, mégis pozitív melankóliát, amely Rea munkásságát jellemezte. A Driving Home for Christmas című szerzeménye új értelmet nyert.

A hazatérés motívuma átértékelődik, és az ünnepi várakozás egy teljesen más világba kalauzolja a hallgatót. A karácsony kiteljesedik, a világ pedig egyszerre érzi az új kezdetet és a fájdalmas elmúlást. Rea szerzeménye egy generáció hangját erősíti fel. Talán azt, amit a Z generáció már nem érez, és nem is fog.

A szabadság utáni vágyakozás emelkedik ki a dalból, és igazi katalizátora lesz az úton levés fogalmának. És végül is mindannyian hazaérünk karácsonyra, és Chris ott fent mosolyog ránk.

Ilyenkor látszik igazán, mennyire önzőek vagyunk. A legnagyobb figyelmet sokszor akkor adjuk meg a művészeknek, amikor már nincsenek közöttünk, és az emlékezés folyamatosan átcsap kollektív nosztalgiába. Éppen ezért fontos, hogy túllendüljünk ezen – és talán a karácsonyi dalok esetében is ez történik.

Látszólagos szemléletváltás vagy új út a sikerhez?

Ahogy már említettem, a helyzet érdekessége, hogy azok a hallgatók, akik leginkább fenntartják a trendeket, gyakran visszanyúlnak a klasszikus zenékhez. Az előző írásban említett Mariah-jelenség minden év karácsonyi időszakában hozza a biztos formát, és évről évre növeli a hallgatottsági mutatóit.

Fontos megjegyezni, hogy Mariah hatására több előadó is karácsonyi projektbe kezdett, mint például Faith Evans, Andrea Bocelli vagy Josh Groban. De mi a helyzet azokkal az előadókkal, akik az elmúlt két évtizedben váltak sikeressé? Nyilván vannak olyanok, akik nem próbálnak meg kiteljesedni az amúgy is telített karácsonyi zenei piacon. Ugyanakkor létezik az a kategória is, amely alkot, és próbál bekerülni a nagy klasszikusok közé.

Az új évezred előadói közül négy nevet érdemes kiemelni: Ariana Grande, Kelly Clarkson, Michael Bublé és Sia.

Ariana Grande Santa Tell Me című dalát párhuzamba állíthatjuk Mariah klasszikusával, hiszen ő is pályája elején lépte meg, hogy karácsonyi dalt adjon ki. A dal sikeressége hasonlóan organikusan növekedett, mint az All I Want for Christmas Is You, és tíz évvel a megjelenése után is stabil része a karácsonyi mindennapoknak.

A dal egyszerűségre épít, megjelennek benne a karácsonyhoz köthető kulcsszavak: karácsony, Mikulás, személyes megszólítás. Ugyanakkor a cím rögtön eltér a klasszikusoktól, hiszen nem az énekes szólít meg valakit, hanem egy külső tényezőt emel be. A Santa tell me megszólítás intimebbé teszi a dalt, és egy harmadik személy narratívája teremti meg azt a teret, amelyben az egyéni és közösségi értelmezés egyszerre van jelen. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt klasszikusként tekintünk rá.

Kelly Clarkson esetében is megfigyelhető a címadás sajátossága. Az Underneath the Tree első hallásra nem feltétlenül utal a karácsonyra, de a hangszerelés, az eufóriába hajló dallamvilág és a dalszöveg kulcsszavai – én, te, karácsony, fagyöngy – együtt hozzák létre az ünnepi élményt. Clarkson dala több mint tíz év alatt vált karácsonyi klasszikussá.

Egykori American Idol-győztesként a semmiből jutott el a nemzetközi sikerig, és megvolt benne a bátorság, hogy pályája indulása után több mint tíz évvel kiadjon egy karácsonyi albumot, amely ma, 2025-ben már klasszikusnak számít.

Mi figyelhető meg a két énekesnő esetében? A 2010-es években meglépték azt, amit ma karácsonyi klasszikusokkal azonosítunk. Mindezt egy olyan piacon tették, amely sosem rendelkezett valódi piaci réssel.

Érdekesség, hogy a két énekesnő közös karácsonyi dalt is kiadott Santa, Can’t You Hear Me címmel. Úgy tűnik, a különálló sikereket egy közös szerzeménnyel kellett megkoronázni, abban a reményben, hogy tíz év múlva erről is ugyanúgy beszélünk majd.

A hóember és az örökkarácsonyi hang feltörekvése

Az újgenerációs karácsonyi dalok előadói közül Sia és Michael Bublé fokozatosan haladnak a klasszikussá válás útján. Ez az út nem hosszú, de annál rögösebb, hiszen minden évben legfeljebb hat hét áll rendelkezésre ahhoz, hogy egy dal érvényesüljön. Nem véletlen, hogy egyes előadók már szeptember–októberben elkezdik albumuk brandelését.

Talán ezért is fontos, hogy a megszokottakon túl nyissunk az új karácsonyi dalok felé, ezzel is esélyt adva nekik a sikerre.

Az ausztrál Sia 2017-ben adta ki Everyday Is Christmas című albumát. Ez a lépés merésznek tűnt, hiszen addig főként nagyívű, melankolikus dalairól volt ismert. A lemez legsikeresebb darabja kétségtelenül a Snowman. A dal helyenként értékvesztett hangzásvilága egyszerre idéz időutazást és lassítja le a hallgatót, miközben titkon elhiteti velünk, hogy a karácsony csendes ünnep.

Szükség van az ilyen atipikus karácsonyi dalokra is, amelyek a sírás, a könny és a titok szavaiból építkeznek. Sia dala talán a legközelebb áll ahhoz a valósághoz, amely az ünnepi várakozás előtti és utáni állapotot jelképezi – azt, amelyhez nincs csengő háttérzene, csak a mindennapi érzések.

Michael Bublé kanadai swing- és jazzénekes 2013-ban megjelent karácsonyi albuma szinte azonnal klasszikussá vált. Vannak hangok, amelyek önmagukban hordozzák a karácsonyi hangulatot, és ehhez a zenei stílus is hozzájárul. Bublé adaptációs ereje és storytellingje az egész albumon végigvezet, és elhiteti velünk, hogy a világ egy hógömb, amit elég megrázni, és minden szép lesz.

Esetében nem egyetlen kiemelkedő dalról beszélünk, hanem egy teljes albumról. Ezért tűnhet kevésbé átütőnek az egyes dalok számszerűsített sikere, viszont egy egész lemezen keresztül ugyanazt a minőséget hozni komoly teljesítmény. Így válik Bublé az újgenerációs karácsonyi férfihang megtestesítőjévé, amelyet korábban Frank Sinatra vagy Dean Martin képviselt.

Dalok, amelyek nem ünnepiek, mégis annak tekintjük őket

A decemberi streamingadatok és a közhangulat ereje olyan dalokat is a karácsonyi kategóriába emel, amelyek szövegileg nem kötődnek az ünnephez. Ilyen a Jingle Bells is, amely valójában a szánkózás örömét énekli meg, mégis a csilingelés hangzása ünnepi érzetet kelt. Ugyanez igaz a Jingle Bell Rock esetében is.

Úgy tűnik, a csengős hangszerelés alapfeltétele a karácsonyi hangulatnak, és egy-egy ünnepi tevékenység önmagában is elég lehet a társításhoz.

Hasonlóan érdekes a Hallelujah esete is. Nem Leonard Cohen eredeti daláról van szó, hanem a Pentatonix a cappella feldolgozásáról, amely minden decemberben visszatér a streaminglistákra. Maga a dal 2008-ban az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban eladott dala lett, miután Alexandra Burke előadta az X-Faktor döntőjében.

Lehet, hogy mindez véletlen egybeesés, de a decemberi hangulatvariációk sokkal több dalra terjednek ki, mint gondolnánk, és érdekes hallgatási szokásokat hoznak létre.

Összességében egyre többen kerülnek közel ahhoz, hogy átlépjék a karácsonyi üvegplafont. Az említett előadók évről évre szép számokat produkálnak, és fokozatosan integrálódnak a klasszikusok közé. Az új évtized karácsonyi dalainak azonban még időre van szükségük. A nosztalgia és a biztos pontként szolgáló ünnepi hangulat továbbra is meghatározó.

A kérdés már csak az, hogy a jelenlegi klasszikusok közül melyek kopnak ki először, és valóban létezhet-e egyetlen, örökérvényű karácsonyi dal.