Soha nem tapasztalt érdeklődéshiányra panaszkodnak a szállásadók a Prahova-völgyében
Idén nem csak a hó hiányzott karácsonykor, hanem a vendégek is a szálláshelyekről, a Prahova-völgyében legalábbis. A szállásadók szerint az emberek a jelenlegi gazdasági körülmények között már nem hajlandóak ugyanazt az összeget kifizetni egy karácsonyi kiruccanásra, mint az előző években. Az áram drágult és a közalkalmazottak üdülési utalványainak összege pedig csökkent idén, így nem is csoda, hogy egyes apartmantulajdonosok már hajlandóak alkura bocsátani az áraikat.
Tucatnyi szálláshely a Prahova-völgyben és Brassó környékén karácsony napján is üresen állt, és még mindig vendégekre vár, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen tűnt, tájékoztat a News.ro. Előző években a szállodák és panziók Szinaja, Bușteni, Azuga, Predeal és Brassópojána területén folyamatosan a 90%-os teltséggel üzemeltek.
Még az alacsony árak – éjszakánként 300 lej alatti kétágyas szoba Szinajában, ami karácsonykor pár éve elképzelhetetlen lett volna a turisták számára – sem segítik a forgalom növekedését. A szálláshelyek ára hiába nem drágult tavalyhoz képest, a deficitcsökkentő intézkedések következményeként az emberek nagyrészének megváltoztak a kiadásokkal kapcsolatos szokásai.
Hogy megpróbálják mégis bevonzani a látogatókat, a nagyobb szállodák utolsó pillanatban kedvezményeket kínáltak, a villák és panziók tulajdonosai pedig hajlandóak voltak az árakat alkura is bocsátani, csak hogy ne maradjanak üresen a szobáik.
Brassópojánában található a világhírű profi teniszező, Simona Halep szállodájában is – amely először idén szervezett karácsonyi ünnepséget – mivel a vendégek várattak magukra, a karácsony előtti utolsó napokban a még szabad szobák árait 10%-kal csökkentették. Ugyanez történt több más helyen, ahol korábban ebben az időszakban nem győzték fogadni a vendégeket.
Egy apartmantulajdonos egy online csoportba írva próbált megoldást keresni: „Kérem, hívjanak vagy küldjenek privát üzenetet, és mondják el, mennyit tudnak fizetni 3–4 éjszakára. Én megpróbálom biztosítani a szükséges kedvezményeket”. Ahogy a tulajdonos is elmondta, az árak ugyanazok, mint az év többi részében, és mégis ez az első év, hogy nincsenek vendégei ebben az időszakban. Az apartmanjainak ára már tavaly óta 500 lej/éjszaka.
Egy másik hotel tulajdonosa szerint azonban a lakosság elszegényedése nem az egyetlen ok a távolmaradásra. A külföldi utazási ajánlatok fontos tényezőt jelentenek, ami miatt a romániai turizmus már nem olyan, mint régen. „Az itteni áramárak miatt nem tudjuk felvenni a versenyt Bulgáriával, Magyarországgal vagy más országokkal” – tette hozzá. Idén Romániában, bár az élet minden területén érzékelhetőek az árnövekedések, az áram drágult a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben, közel 63 százalékkal.
Emellett az állami szektorban dolgozók üdülési utalványának összege is csökkent, ami miatt egyes közalkalmazottak lemondtak a kirándulásokról. A 2024-ben még 1.450 lej összegű utalvány, 2025-re majdnem felére, 800 lejre redukálódott.
Karácsony első napján, Szinaja magasabban fekvő részein van hó, de nem elegendő ahhoz, hogy azok, akik sízni, szánkózni, korcsolyázni szeretnének nagy számban látogassanak el a korábban zsúfolt üdülőhelyre. A 2000 méter feletti Bucsecs sípályáin 25 pályából csak kettő üzemel, a 11 felvonóból pedig csak öt működik.
Eközben a szállodások már a szilveszteri időszakra készülnek, de úgy tűnik, még az új évet sem fogják olyan teltházzal köszönteni, mint korábbi években. A szállásadók azt is megfigyelték, hogy vannak turisták, akik inkább a csúcsidő utánra, január 3-a környékére keresnek minél több mindennel felszerelt helyeket, ami azt jelzi, hogy szeretnék élvezni a kiruccanást, de már nem hajlandóak annyit fizetni, mint korábban a néhány napos kikapcsolódásért.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás