Meghalt egy kétéves kislány fogászati beavatkozás közben
Életét vesztette egy kétéves kislány csütörtök este egy bukaresti fogászati klinikán, miután mélyaltatást alkalmaztak rajta két gyökérkezelés elvégzéséhez. Az eset nagy felháborodást váltott ki, a hatóságok pedig sorra indították a vizsgálatokat: a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz, az egészségügyi minisztérium és a szakmai testületek pedig ellenőrzést rendeltek el.
A rendőrség tájékoztatása szerint a kislány szíve és légzése húsz perc után leállt, a klinika személyzete negyven percen át próbálta újraéleszteni, és csak azután riasztották az 112-t. Az ügyben a 3. kerületi ügyészség indította el a nyomozást, a beavatkozásban részt vevő orvosokat pedig már csütörtök éjszaka kihallgatták. A legfrissebb információk szerint a bukaresti törvényszéki ügyészség folytatja a vizsgálódást.
A szülők szerint a kislány teljesen jól volt a beavatkozás előtt, de már az előző napi laboreredményekben látszott, hogy bizonyos májértékek a normális határérték többszörösére ugrottak. A kislány édesanyja külön rákérdezett, hogy ilyenkor mi a teendő, el kell-e halasztani a kezelést. „Azt mondta (a doktornő – szerk. megj.), jöjjünk nyugodtan, semmi gond. A feleségem még üzeneteket is váltott a doktornővel, ott van minden WhatsAppon” – mesélte az édesapa a Digi24-nek.
A szülők hozzátették: a fogászati beavatkozás alatt nem lehettek a kislányuk mellett. „Húsz perccel az altatás után a gyerek szíve leállt. Nekünk azonban több mint egy óra múlva szóltak, és a mentő is egy óra után érkezett. (…) Megölték őt. Semmi baja nem volt, azon a néhány eltérő májértéken kívül” – mondta a kislány édesapja.
Az édesanya aláírta a mélyaltatásba beleegyező nyilatkozatot, de nem gondolt arra, hogy ekkora veszélyben lehet a gyermeke. Hozzátette, hogy három másik orvos is azt mondta neki korábban, hogy a magasabb májértékek nem feltétlenül utalnak rendellenességre kisgyerekeknél.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter azonnali vizsgálatot rendelt el különböző szakmai ellenőrző testületek bevonásával, hogy kiderüljön, betartotta-e a klinika a gyermekek altatására vonatkozó protokollokat. A miniszter szerint tudnak a referenciatartományon kívüli laborértékekről, de azt is hangsúlyozta, hogy bizonyos biomarkerek eltérése nem feltétlenül befolyásolja az altatás biztonságát. „Pontosan csak akkor tudunk nyilatkozni, ha megvan az összes adat” – tette hozzá.
A Crystal Dental Clinic közleményben reagált az esetre. Azt írják, „mélységesen megdöbbentették és lesújtották őket a történtek”, és hangsúlyozták, hogy az elmúlt tizenegy évben több mint 1 700 hasonló beavatkozást végeztek probléma nélkül. Azt ígérik, teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal. Azt is közölték, hogy 2025. január 25-én a kislány már átesett egy mélyaltatásos kezelésen, amit ugyanaz az altatóorvos és fogorvos végzett, és az akkori beavatkozás után nem léptek fel komplikációk, a gyermek teljesen felépült.
A Romániai Fogorvosi Kamara részvétét fejezte ki a családnak, és azt ígérte, mindenben támogatja a hatóságok munkáját a felelősök beazonosításában.
Frissítés: A boncolás első eredményei azt mutatják, hogy a kislány halála egy komplex, már korábban fennálló krónikus betegsége miatt következett be, írja az Agerpres hírügynökség az ügyészség információira hivatkozva.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!