Tömbháztetők között biciklizhetünk nemsokára Resicabányán

Bicikliúttal ellátott felüljáróvá alakítják a 30 éve lezárt resicabányai drótkötélpályát. A beruházást európai uniós forrásokból finanszírozzák, a 8,6 millió euróból 6,7 millió euró vissza nem térítendő támogatás. A szerződést múlt héten írta alá a Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség és a resicabányai önkormányzat.
A drótkötélpályát az 1960-as évek elején alakították ki, eredetileg mészkövet szállítottak rajta a Valea Domanului kőbányáiból az acélgyárba, a gyár bezárása óta azonban kihasználatlanul áll. A tervek szerint több mint 30 méter magasan húzódó és több mint 700 méter hosszú, gyalogosan és biciklivel is használható felüljáró lesz belőle, ami a városközpontot köti majd össze a szomszédos dombbal, túraösvényekkel, számolt be a G4Media.
A felüljárót panorámalifttel is ellátják és kiállítások szervezésére, vetítésekre és rendezvények befogadására is alkalmas látogatóközpontot is létrehoznak mellette, ebben a város ipari örökségét mutatják majd be. A munkálatok határideje 2028 eleje.
Az akrobatikus mutatványairól híres temesvári Falviu Cerenscu egyébként pár éve már kipróbálta, milyen biciklivel áthajtani az egykori drótkötélpálya tartószerkezetének tetején, amelyen akkor semmilyen biztonsági korlát nem volt. A hajmeresztő teljesítmény megismétlését senkinek sem ajánljuk, a videó viszont itt megtekinthető:
Szintén európai uniós forrásokból alakítják át a város egykori ipari területét egy több mint két hektáros zöldövezetté, amelyet bicikliutak kötnek majd össze Resicabánya negyedeivel, jelentette be korábban a Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség az Adevărul szerint.
Az 58 393 lakossal rendelkező Resicabánya Temesvártól 106 km-re fekszik, a Berzava folyó mentén, Krassó-Szörény megye székhelye. A 18. századtól indult fejlődésnek az akkor beinduló vaskohászatnak köszönhetően. A resicabányai gyárakban készültek a mai Románia területén lefektetett első vasúti sínek és az ezeken használt több mint 800 egykori gőzmozdony is.
Bár a rendszerváltás után Resicabánya ipara jelentős mértékben leépült, ma is működik a városban néhány gyár, például a vízerőmű-berendezéseket gyártó UCMH vagy az Artrom Steel Tubes acélgyár.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!