Személyesen is találkozhatnak Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napokon

Kolozsvárra látogat Kapu Tibor űrhajós vasárnap, augusztus 24-én – közölte a magyarnapokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület. A KMN hétfői nyitógáláján Gergely Balázs főszervező jelentette be, hogy a magyarországi űrhajós ellátogat Erdélybe.

A közönségtalálkozóval egybekötött pódiumbeszélgetés 16:30 és 17:30 között lesz Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának udvarán, a #FŐTÉR23 programhelyszínen. Kapu Tibor beszélgetőtársa dr. Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos lesz.

A beszélgetés után 17:30 és 18:30 között az érdeklődők autogramot kérhetnek, illetve közös fotót készíthetnek Kapu Tiborral.

Az este folyamán az űrhajós a főtéri nagyszínpadon is köszönti a közönséget: 20:45-től, a Zorán koncert előtt, a zárógála részeként Kapu Tibor rövid beszédet mond.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!