Újra gyártani fogják az első generációs Dacia Logant
Új néven és átdolgozott dizájnnal, de még ismerős formában kerül újra gyártásba a Romániában 2005-ben bemutatott Dacia Logan, írja a Profit.ro. Az autó licencét a Renault évek óta eladta Iránnak, a Logan most Pars Nova néven mutatkozik be a Közel-Keleten.
Ahogy a Dacia az 1960-as évek végén megvásárolta a Renault 12 gyártási licencét, hogy elkészítse annak saját változatát, úgy az iráni Pars Khodro cég is megvásárolta a Dacia Logan gyártási jogait, és éveken át készítette saját verzióját. A modell gyártása most megújult első és hátsó kialakítással újrakezdődik.
Az iráni Logan Pars Nova néven érkezik 1,6 literes, szívó négyhengeres motorral, 111 lóerős maximális teljesítménnyel és 150 Nm-es maximális nyomatékkal. A jól ismert román változathoz képest a Pars Nova központi infotainment kijelzővel, digitális–analóg kombinált műszerfallal és menetstabilizáló rendszerrel, valamit kipörgésgátlóval is rendelkezik majd.

Nem ez az első alkalom, hogy romániai debütálása után a Logant „újrahasznosítják”: a Ladákat gyártó AvtoVAZ vállalat Oroszországban már gyártotta a Logan első és második generációját Lada Largus néven, a Profit.ro információi szerint a most Iránban bemutatott modellt Oroszországban is forgalmazni fogják. Itt és Ukrajnában egyébként az eredeti típusnév alatt is forgalmazták a Logant és a Dustert is, viszont Renault emblémával. A Logan látványa Mexikóban is ismerős, ott Nissan Aprio néven lehetett megvásárolni.
A Renault körülbelül hat éve vonult ki Iránból a nemzetközi szankciók életbe lépésekor, emiatt a rombusz emblémát már nem használhatják az autókon. A francia vállalat az irániakkal együttműködve gyártotta a Logant Renault Tondar néven, de korábban az első generációs Sandero ott volt az iráni piacon.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!