Az őslakos népek és a mesterséges intelligencia: jogok a digitális korszak határán

Augusztus 9-én a világ az őslakos népekre figyel. Ez az a nap, amikor a közösségek, amelyek a Föld történetének legősibb rétegeit hordozzák, a globális közbeszéd középpontjába kerülnek. Nyelvek, dalok, szertartások és földhasználati tudás formájában őrzik mindazt, amit évszázadok alatt felhalmoztak – olyan kincseket, amelyek egyszer elveszítve többé nem állíthatók helyre.

Ma körülbelül 476 millió őslakos él 90 országban. A világ népességének kevesebb mint 5%-át teszik ki, mégis több mint 7000 nyelvet beszélnek, és közel 5000 kultúrát képviselnek. Tudásuk nemcsak a történelem része, hanem a jövő szempontjából is kulcsfontosságú: sok esetben ők azok, akik elsőként tapasztalják meg a környezeti változásokat, és évszázadok alatt kidolgozott módszereik vannak a túlélésre.

Az ENSZ 2025-ben a mesterséges intelligencia felé fordítja a figyelmet, és azt vizsgálja, milyen hatással lehet ez az új technológia az őslakos közösségek jogaira és jövőjére. A téma – „Őslakos népek és mesterséges intelligencia: jogok védelme, jövő formálása” – egyszerre ígér lehetőségeket és rejt veszélyeket. Az MI alkalmas lehet a veszélyeztetett nyelvek megőrzésére és a kulturális örökség rögzítésére, ugyanakkor felveti az adatvédelem, a kisajátítás és az önrendelkezés kérdéseit is.

Ez az emléknap arra emlékeztet, hogy a technológiai fejlődés csak akkor szolgálhat mindenkit, ha azok a közösségek is beleszólhatnak a folyamatokba, amelyek tudása és kultúrája a Föld sokszínűségének alapját adja.

Az őslakos jogok útja az ENSZ-ig

1982 nyarán New Yorkban ült össze az ENSZ Őslakos Népek Munkacsoportja, amely először teremtett hivatalos fórumot arra, hogy őslakos közösségek képviselői közvetlenül ismertethessék álláspontjukat a nemzetközi döntéshozókkal. A találkozón több kontinensről érkeztek résztvevők – vezetők, aktivisták, szakértők –, akik saját nyelvükön és kulturális háttérükből kiindulva beszéltek közösségeik helyzetéről. Ez a kezdeményezés mérföldkőnek számított, mert a korábbi évtizedekben az őslakos népek többnyire közvetett módon, államuk képviseletén keresztül juthattak szóhoz a nemzetközi színtéren.

Ebből a találkozóból nőtt ki az az évtizedeken át tartó folyamat, amely végül megváltoztatta az őslakos jogok nemzetközi kereteit. 1994-ben az ENSZ úgy döntött, hogy augusztus 9. minden évben a Nemzetközi Őslakos Népek Napja lesz – tiszteletadás annak a napnak, amikor 1982-ben először ültek egy asztalhoz a világ őslakos képviselői és a nemzetközi döntéshozók.

A nagy áttörés 2007. szeptember 13-án jött el. Aznap az ENSZ Közgyűlésében szavazásra bocsátották az Őslakos Népek Jogairól szóló Nyilatkozatot. A dokumentum kimondta, hogy az őslakos közösségeknek joguk van saját földjeikhez, vizeikhez, nyelvükhöz, szokásaikhoz – és hogy minden olyan döntésnél, amely őket érinti, a beleegyezésük nélkül nem lehet továbblépni. A teremben akkor könnyek is hullottak: azoké, akik életük nagy részét ennek a napnak szentelték, és azoké, akik először érezték, hogy a világ hivatalosan is elismeri őket.

De a történet itt nem állt meg. Bár a Nyilatkozat hatalmas erkölcsi győzelem volt, a jogok érvényesítése ma is harc. Földek kerülnek ipari beruházások alá, aktivistákat fenyegetnek meg vagy hallgattatnak el, nyelvek tűnnek el egyetlen generáció alatt. Az új korszakban pedig újfajta veszélyek érkeztek: a digitális tér, az adatgyűjtés, a mesterséges intelligencia. Az őslakos közösségeknek most nemcsak a földjüket kell védeniük, hanem a tudásukat is – attól, hogy engedélyük nélkül mások használják fel.

Mesterséges intelligencia: szövetséges vagy fenyegetés?

A mesterséges intelligencia az elmúlt évtizedben a mindennapok részévé vált: algoritmusok fordítanak nyelveket, elemzik a képeket, irányítanak folyamatokat és figyelik a környezetet. Az őslakos közösségek számára ez a technológiai ugrás egyszerre ígér hatalmas lehetőségeket és hordoz komoly kockázatokat.

Az egyik legnagyobb lehetőség a nyelvmentés. Számos őslakos nyelv már csak néhány száz ember beszédében él, és fennáll a veszély, hogy a következő generációban teljesen eltűnik. A mesterséges intelligenciával működő fordítórendszerek és hangfelismerő programok képesek rögzíteni és feldolgozni ezeket a nyelveket, digitális archívumokat hozva létre, amelyek a fiatalok számára is elérhetők maradnak. Hasonló módon a kulturális örökség megőrzése is új szintre emelkedhet: képfelismerő és adatfeldolgozó rendszerek segítségével dokumentálhatók a hagyományos művészetek, öltözetek, táncok, történetek, amelyek így túlélhetik a fizikai hordozók pusztulását. Egyre több példa mutatja, hogy a mesterséges intelligencia a jogvédelemben is szerepet kaphat: műholdas megfigyeléssel fel lehet tárni az illegális erdőirtást vagy bányászatot, ami a földek védelmét segíti.

Ugyanakkor a technológia árnyoldala is nyilvánvaló. Előfordul, hogy a közösségek tudását, művészetét vagy nyelvét engedélyük nélkül építik be algoritmusokba, majd kereskedelmi célokra használják fel, bevétel és elismerés nélkül az eredeti tulajdonosok számára. Az is gyakori probléma, hogy a begyűjtött nyelvi és kulturális adatok feletti ellenőrzés kikerül az őslakos közösségek kezéből, és vállalatok vagy állami intézmények tulajdonába kerül. Ráadásul a mesterséges intelligencia csak olyan pontos, amennyire a betáplált adatok megbízhatóak: ha a forrásanyag hiányos vagy pontatlan, a rendszer hibás következtetéseket vonhat le, ami torz képet adhat egy kultúráról.

A 2025-ös ENSZ-téma – „Őslakos népek és mesterséges intelligencia: jogok védelme, jövő formálása” – éppen ezekre a dilemmákra irányítja a figyelmet, hogy vajon a közösségek maguk is alakítói lehetnek-e annak a digitális jövőnek, amely az életüket is formálja.

Kanadában például mesterséges intelligenciát használnak a veszélyeztetett kri nyelv digitalizálására, hogy az iskolákban és online platformokon is tanítható maradjon. Amazóniában őslakos aktivisták műholdas adatelemzéssel figyelik az illegális fakitermelést, és valós időben riasztják a hatóságokat.

Az is gyakori probléma, hogy a begyűjtött nyelvi és kulturális adatok feletti ellenőrzés kikerül az őslakos közösségek kezéből, és vállalatok vagy állami intézmények tulajdonába kerül. Ez nemcsak az adatok birtoklásáról szól, hanem arról is, hogyan használják fel őket: ha a forrásanyag hiányos vagy pontatlan, a mesterséges intelligencia hibás következtetéseket vonhat le, torz képet adva egy kultúráról.

A kulturális kisajátítás problémája nem új keletű, és messze túlmutat a digitális világon. 2025-ben például Mexikó hatóságai azzal vádolták meg az Adidas Originalst és a dizájner Willy Chavarríát, hogy a zapoték őslakos huarache szandálok mintáit engedély nélkül használták fel egy új kollekcióban.

Ausztráliában a Milpurrurru kontra Indofurn ügyben aboriginal művészek nyertek pert egy cég ellen, amely szent motívumokat másolt le szőnyegekre. Ugyanebben az évben a Valentino divatházat is kritika érte, amiért egy táskájuk mintázata erősen emlékeztetett a Métis és Dene kultúrák hagyományos gyöngymunkáira. Ezek az esetek rávilágítanak arra, hogy a kulturális örökség mintái nem pusztán esztétikai elemek: identitást, történelmet és közösségi önazonosságot hordoznak.

A mesterséges intelligencia korszakában ezek a minták, nyelvek és hagyományok ugyanúgy veszélybe kerülhetnek, ha a közösségek nem rendelkeznek felettük ellenőrzéssel. Ezért az őslakos népek és az MI története nemcsak a technológiáról szól, hanem arról is, ki irányítja a folyamatokat. A jövő attól függ, hogy ezek a közösségek döntéshozóként tudnak-e részt venni a digitális világ alakításában, vagy csupán adatforrásokként jelennek meg. A technológia lehet a nyelvek, történetek és hagyományok megmentője, de ugyanígy válhat a felejtés eszközévé is.