Hamarosan nem kell külön díjat fizetni a kézipoggyászért, ha az unión belül utazunk

Minden utas jogosult lesz a személyes táska mellett egy kisebb kézipoggyászt is ingyen felvinni a repülőgépre, amennyiben az Európai Unión belül utaznak – írja a Spotmedia. Az Európai Parlament előzetesen elfogadta az új szabályozást, de véglegesen 2025 júliusában szavazhatják meg, miután egyeztettek az uniós tagállamokkal.

A szabályozás szerint a személyes táska maximális mérete 40 x 30 x 15 centiméter lehet, míg a kézipoggyász mérete nem haladhatja meg a 100 centimétert és a 7 kilogrammot – idézte az IamExpat Mediát a Spotmedia.

Az új szabályok megszületését részben az indokolta, hogy az utóbbi időben egyre több utas fejezte ki elégedetlenségét a kézipoggyászokra vonatkozó árakkal kapcsolatban. A fogyasztóvédelmi szervezetek számos panaszt nyújtottak be több fapados légitársaság, többek között az EasyJet, a Ryanair és a Wizz Air ellen, azzal érvelve, hogy a kézipoggyászért felszámolt pluszköltségek sértik az uniós előírásokat.

Az új szabályozás további fontos változásokat is tartalmaz: a jegyértékesítőket kötelezik arra, hogy a foglalási folyamat korai szakaszában feltüntessék a teljes jegyárat. Emellett a légitársaságoknak biztosítaniuk kell, hogy a 12 év alatti gyermekek a kísérőjük mellett kapjanak helyet, külön díj felszámítása nélkül.

Egységes kártérítési űrlapot is be fognak vezetni az EU-n belül, és a légitársaságok kötelesek lesznek 48 órán belül kapcsolatba lépni az utasokkal abban az esetben, ha valami probléma merülne fel a járatukkal. Emellett a légitársaságoknak a visszatérítési folyamatot legfeljebb 14 napon belül le kell zárniuk.

A döntés hosszú folyamat eredménye: az Európai Unió Bírósága már 2011-ben kimondta, hogy a légitársaságok nem számolhatnak fel pluszdíjat a megfelelő méretű és súlyú kézipoggyász után. Ennek ellenére a szabályozás pontatlansága miatt a légitársaságok gyakorlata nagyon eltérő volt, ami gyakran okozott zavart az utasok körében.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!