Lopott autót vezetett jogosítvány nélkül egy brassói lány, és még fizetés nélkül is tankolt vele
Nem hétköznapi bűnlajstrommal vett 24 órára őrizetbe a rendőrség egy brassói 20 éves lányt: jogosítvány nélkül vezetett lopott autót, fizetés nélkül tankolt, és még meg is próbált elmenekülni őt igazoltatni akaró rendőrök elől – írja a BizBrasov a rendrőség tájékoztatása alapján.
Talán el sem kapják ilyen gyorsan, ha nem távozik fizetés nélkül a benzinkútról. A barcarozsnyói rendőrséget ugyanis azzal értesítették szombaton reggel 8 óra körül, hogy az egyik törcsvári benzinkútnál egy személy megtankolta az autóját, majd anélkül távozott, hogy fizetett volna az üzemanyagért.
A bejelentést követően a rendőrök azonnal kiszálltak, nem sokkal később pedig már meg is találták a járművet, amely épp Brassó felé tartott. Az észlelést követően a rendőrök stopjelzést adtak a járműnek, és megpróbálták igazoltatni az autóvezetőt, de a volán mögött ülő személy figyelmen kívül hagyta a hatóságokat, megpróbálta kikerülni az ellenőrzést. Ezek után autós üldözés következett, aminek az lett a vége, hogy a járművezető lehajtott a mezőgazdasági területre, ahol aztán teljesen elakadt.
A történet ugyanakkor ezzel még nem ért véget. Az azonosítás során ugyanis kiderült, hogy az autót vezető 20 éves nőnek nincs jogosítványa, majd a további vizsgálatokból arra is fény derült, hogy a járművet néhány órával korábban lopták el Brassóban, egy ház előtti parkolóból.
Ezek után a nőt a rendőrkapitányságra szállították, ahol előbb kihallgatták, majd elrendelték a 24 órás őrizetbe vételét. Lopás, használati célú lopás, valamint jogosítvány nélküli járművezetés miatt indult eljárás ellene.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!