Brassóban épülhet Románia első lombkoronasétánya
Brassóban épülhet Románia első lombkoronasétánya, ami nemcsak a fák, hanem az állatvilág tanulmányozására is remek lehetőséget kínálhat majd, derül ki a brassói városháza közleményéből.
A természetbeli kikapcsolódás új koncepcióját szeretné Brassóba hozni egy német cég, amely több európai országban és Kanadában is megvalósított már hasonló projekteket. A Treetop Walk, azaz lombkorona sétány a fenntartható turizmus fejlesztését és a természet felfedezésének akadálymentesített élményét biztosíthatja.
A projekt egy olyan magasban lévő ösvény és torony létrehozását javasolja, amely a turistáknak új nézőpontot kínál, és lehetőséget ad a környék növény- és állatvilágának biztonságos megfigyelésére.
2009-ben kezdték el a Treetop Walks tervek megvalósítását, azóta 13 sikeres projektet tudnak maguk mögött, mondta Jan Hřebačka, a koncepciót gyakorlatba ültető cég képviselője. Hozzátette, a sétány mellett más elemekkel, például csúszdával, kötélhálóval és felfüggesztett üvegpadlóval is kiegészül a konstrukció. Azt is elmondta, nem rejtett céljuk a környék népszerűsítése, így lehetőséget teremtenek majd a helyi gasztronómiai vállalkozásoknak is termékeik értékesítésére. Megígérte, hogy a nyersanyagokat helyi termelőktől veszik majd, szem előtt tartva a helyi gazdaság érdekeit. Hřebačka kiemelte, remek lehetőségnek tartja a projektet egy edukatív környezet kialakítására is, amely során az emberek tanulhatnak a természettel és ennek lakóival, mondjuk a medvékkel való együttélésről.
A találkozón jelen lévő George Scripcaru polgármester elmondta, az önkormányzat minden olyan projektben érdekelt, amely révén a Brassó környéki erdőpark vonzóbbá válhat a brassóiak és a turisták számára, feltéve, hogy ezek a fejlesztések nem lesznek negatív hatással a természetre, és minimálisra csökkentik az ember és az erdőkben élő állatok közötti interakciót. Hozzátette, a rendelkezésükre álló kétezer hektárnyi terület lehetővé teszi ennek a koncepciónak a megvalósítását. „Ha 20 évvel ezelőtt a brassói taxisok külön járatot hoztak létre a vasútállomásról a turisták számára, akik a medvéket akarták látni Răcădău-ban, most egy különleges élményt kínálunk nekik, hogy magasból láthassák ezeket az állatokat, mind a saját, mind a természetben élő állatok biztonságát biztosítva” – mondta a polgármester.
Reméljük, ennek a projektnek szerencsésebb végkimenetele lesz, mint a nyírmártonfalvi lombkoronasétány esetében, ahol mire a sétány elkészült, lombkorona nem maradt már.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!