„Isten őrizz, hogy boomeresen visszasírjam azokat az időket, amikor a fonóban ismerkedtek” – A Gen Z online keresi az igazit

Ha régen valaki ismerkedni akart, elment a diszkóba, bálba vagy a parkba, megkérdezte a szomszédot, hogy inna-e vele egy kávét, vagy a barátait, hogy ismernek-e valakit, aki hajlandó lenne erre. Ezután jöhetett az udvarlás: virágok, előre megbeszélt találkozók, majd a telefonbeszélgetések – amelyeket úgy kellett időzíteni, hogy épp senki más ne igényelje a vonalat a családban. Néhány „nem, én szeretlek jobban” még belefért, de annál több már nemigen.

Mára viszont a fiatal generáció új kihívásokkal néz szembe. Instagramon könnyedén el lehet küldeni egy „nem, én szeretlek jobban” üzenetet, és akár a szomszéd városból is elhívhatsz valakit kávézni. De egy virágemoji mégsem áraszt illatot, és bár egy jobbra húzás jól eshet, mégsem ér fel azzal, amikor egy zajos diszkóban, a „Be My Lover” ütemére alig érthetően üvöltik a füledbe: „Szia, hogy hívnak?”

Hogy kiderítsük, milyen utat kell bejárnia a Z generáció tagjainak a boldogító igenig, és hogy ez az út milyen akadályokkal, kerülőkkel vagy épp csillogóan újraaszfaltozott zsákutcákkal van tele, megkérdeztük őket. Vitus-Bulbuk Emese pszichológussal pedig arról beszélgettünk, hogyan navigálják a fiatalok szerelmi életüket az online tér útvesztőjében.

Ha valaki megtetszik, az első lépés: lecsekkolni a profilját

Márk, 24 éves, egyetemista: Igen. Először azt nézem, hogy kik a közös követők/követettek. Azok közül kik lájkolták a képeit. Aztán nézem meg a képeit, hogy milyenek. A követőknél és a lájkoknál green flag, ha kevés vagy senki közös nincs, mert van egy olyan érzés ilyenkor, hogy ez a személy talán különlegesebb, nem ismerkedik sok emberrel, és ez ilyen kiválasztottság-érzést ad.

Szilvia, 23 éves, egyetemista: Csak akkor ellenőrzöm a social media platformjait, ha túlzottan megtetszik valaki. Általában a képeit szoktam megnézni.

Dolly, 20 éves, egyetemista: Szerintem ez már szinte reflexszerűvé vált, hogy utánanézel valakinek, aki tetszik. Ha nem is kutakodsz tüzetesebben és nem is azonnal, de valamikor egy pillantást mégis vetsz a profiljára, ha vannak posztjai, átpörgeted őket, már csak kíváncsiságból is. Ha pedig mesélsz róla a barátaidnak/barátnőidnek, akkor esélytelen, hogy ki tudd kerülni, hogy megmutasd az illető profilját számukra. Őszintén az első dolog, ami eszembe jut a stalkolásról, hogy figyeljek arra, nehogy véletlenül reagáljak az egyik posztjára. Ha vannak posztjai, természetesen megnézem azokat, plusz, amit megszoktam figyelni, ha pl. Instagramról van szó, hogy mi szerepel a biójában.

Anna, 25 éves, egyetemista: Igen, a social media által már meglehet valakit minimális szinten ismerni, anélkül, hogy szóba álltál volna vele. Legyen szó itt pl. a highlightokról vagy repostokról.

Júlia, 23 éves, egyetemista: Igen! Először mindig azt nézem meg, hogy vannak-e közös ismerőseink vagy követőink, de arra is odafigyelek, hogy milyen caption-t ír a képei alá. Alapvetően mást nem igazán csekkolok, de frászom van attól, ha valakinek több képe van a kocsijáról instán, mint saját magáról.

Zsolti, 24 éves, egyetemista: Igen, csekkolom, letagadás nélkül. Sokkal jobban szeretek egy embert személyesen megismerni, bár már egyre kevesebb energiám van a talking stage-ekhez és valakinek a közösségi média lábnyoma segít kiszűrni néhány red flag-et.

Vitus-Bulbuk Emese megerősítette, hogy a Z generáció kapcsolatépítését teljesen átjárja a technológia. Kéznél van, ezen nőtt fel, ismeri, uralja és bízik benne. Szerinte, így, amikor ismerkedik, akkor is a technológiát választja inkább kapcsolódási csatornaként. Üzenetet (insta, tweet vagy discord vagy más formában) küld először. Ha választ kap, akkor az is séma, hogy tovább küldi vagy megosztja a baráti társasággal.

A pszichológus szerint általában egy hosszabb online ismerkedés után kerül sor a fizikai találkozásra is. Ennek a hátránya az, hogy kialakítanak egy képet a másik félről, ami aztán nem biztos, hogy megfelel a valóságnak s csalódást élnek meg a találkozáskor, ami nem segíti a kapcsolat elmélyülését. Az előnye, hogy biztosabbak, abban, hogy a másikkal vannak közös pontjaik, érdeklődésük s így nyugodtabban fedik fel magukat a másik előtt.

Hozzátette, szerves része a kapcsolatuknak a digitális világ, így mindig van köztük egy távolság. Sok esetben ezt hosszú ideig nem is veszik észre. Akkor lesz ebből konfliktus, amikor egy komolyabb döntés esetében nem érzik a kapcsolatot elég stabilnak. Hamarabb kapcsolódnak és hamarabb lépnek is ki belőle. Online megtanulták, hogy egy kattintással ki lehet lépni, el lehet tűnni, le lehet tiltani. Több emberrel kapcsolódnak és akár egyszerre is, ami megint csak nem az elmélyedést segíti.

Red flagek a profilján – eltántorítanak vagy még belefér?

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen online jelek riasztják el a fiatalokat az ismerkedés során. Megvizsgáltuk, hogy az Andrew Tate-idézetek, a túl sok autós kép vagy a folyamatosan filterezett szelfik mennyire számítanak intő jelnek, és hogyan befolyásolják azt, hogy valaki kezdeményez-e egy beszélgetést vagy inkább tovább görget.

Márk: Ha szereti Taylor Swiftet, és erről posztol és highlight sztorik alá betett zenék is erről tanúskodnak. Meg ha Snapchat-filteres szelfijei vannak.

Szilvia: A túlzott magáról való posztolás, főleg a szelfik, amiken fuckboy/bad bitch fejet vágnak eléggé meghatározó tud lenni az adott személyről alkotott véleményemben.

Dolly: A saját posztjai alapján is könnyen kategorizálhatunk valakit, de szerintem a legárulkodóbb jel az általa kedvelt tartalmak. Mind a két nem esetében lepődtem már meg negatívan a reagált/újraközölt tartalmakon. Vannak olyan esetek, amikor ismerem sokkal közelebbről az illetőt, és tudom róla, hogy miért reagált arra a bizonyos tartalomra. De ha egy személlyel akkor ismerkedem csak, akkor könnyen leírom ez alapján az illetőt, és lehet kettőt visszalépek. Egy másik nagy red flag szerintem a biójába kiírtak és a követettjei.

Anna: Talán azt tartom a legnagyobb red flagnek, amikor valaki az egész életét platformokon éli, mindent és mindent kiposztol. Ez szerintem túl sok, nem szeretnék közel kerülni hasonló emberekhez. Azok az esetek sem elhanyagolandók, amikor a fiú követései kb. 80 százalékban lányokból állnak, ez elég sok kérdést fel tud vetni.

Júlia: Ha már a profilja megnézése után látom, hogy pl. nem ír helyesen vagy nagyon gagyi idézeteket használ, akkor is elmegy a kedvem az illetőtől. Ha egyetlen egyszer is meglátom, hogy valamit megoszt Andrew Tate-ről, semmi esélye nincs.

Zsolti: Régebben valakinek a politikai nézetei (ha nem egyeztek meg az enyémekkel) azonnali vészjósló jelként mutatkoztak nálam. Manapság ez már nem aktuális, mivel saját észrevételem szerint a legtöbb közösségi portál egyfajta visszhangkamra lett, és látszólag mindenkinek megegyezik a véleménye mindenről, ami borzasztó unalmas tud lenni.

Vitus-Bulbuk Emese szerint, mivel ezek a helyzetek csak egy formái a realitásunknak, így teljes mértékben nem tudjuk elkerülni az idealizálást. Ezt egy védekezési mechanizmusnak tartja, amibe bele látjuk azt is, ami nincs csak hogy tovább tartson, csak hogy ne maradjunk egyedül. Saját magunk fényezése is könnyebben megy online térben, mert magunk alakítjuk a virtuális realitást, annyit és úgy mutatunk meg magunkból, amennyit s ahogy gondoljuk. Ha valami nem úgy alakul egyből ki lehet lépni, nincsenek következmények, eltűnhetünk és kész. Hozzátette, hogy az idealizálás mentén azt is bemesélhetjük magunknak, hogy ez nem is volt valós. A valóságban – hisz ott is van idealizálás – nehezebb ezt hosszú ideig fenntartani. Mindkettő esetében a felelősségvállalás hiányzik.

A közösségi média új lehetőségei a flörtölésben és ismerkedésben

Azt is megvizsgáltuk, hogy az online tér milyen új lehetőségeket teremtett a romantikus kapcsolatok kialakulásában. Megnéztük, hogyan könnyíti meg az ismerkedést az állandó elérhetőség, az instant üzenetek és a közös érdeklődésre épülő algoritmusok, és azt is, hogy mindez mennyiben különbözik a korábbi generációk randizási szokásaitól.

Márk: Mindenki ott van egy üzenetnyire, persze, ha vissza is ír. De ennek az a hátránya, hogy hatalmas a választék, és nem igazán van semmi különös abban, hogy két ember interakcióba lép. Kezdetben van izgalom, de nem olyan, hogy akkor itt tali vagy ott tali. Illetve a másik dolog a ghosting. Üzenetben beszélni kényelmes, de rohadtul kellemetlen, amikor húzzák az idődet, mert nem írnak vissza szándékosan percekig vagy órákig (vagy napokig, de akkor az már veszett ügy). Egy személyes találkozón ezt nem lehet megcsinálni, és ott minden ilyen kis szerencsétlennek muszáj szemtől szemben válaszolni azt, ami akkor jön. Persze a social media egy jó dolog arra, hogy személyes találkozókat szervezz rajta. Szóval a technológia nem jó vagy rossz, hanem használni kell jó dolgokra (mondta a valamelyik nap Daniel David tanügyminiszter).

Szilvia: Olyan szempontból „könnyebb”, hogy a képernyő mögé bújhatsz, és nem kell szemtől szembe nézned a partnereddel.

Dolly: Alapjáraton szerintem több lehetőséged van social media platformokon ismerkedni, mint a való életben – már csak ha a kapcsolattartás lehetőségeit veszem figyelembe. Viszont észrevételem szerint az emberek egyre zárkózottabbak és elutasítóbbak lettek, különösképpen, ha egy teljesen ismeretlen személy kezdeményez velük beszélgetést. Személy szerint én nem is szoktam válaszolni annak, akivel életemben sose találkoztam/ sose hallottam róla. De mindenképp sokkal több lehetőséget ad az ismerkedéshez a közösségi média, hiszen egy képet mutat az illető személyről.

Júlia: Szerintem sokkal magabiztosabbak az emberek online, meg tudják fontolni, hogy milyen üzenetet küldenek, az emojik használatából lehet éreztetni, hogy valamit komolyan vagy ironikusan gondolnak. Persze az kellemetlen, ha valakit nagyon bőbeszédűnek gondolsz, mert az üzeneteiből az jött le, és mikor találkoztok személyesen, akkor kiderül, hogy amúgy két mondatnál többet nem akar mondani semmiről.

Zsolti: Semmi értelmeset. A szívecskék, az emojik számomra nem jelentenek semmit és figyelmen kívül hagyom őket a legtöbb esetben. Ha pedig valaki flörtölni akar velem, azt tegye meg élőben, mert az bátorságot is feltételez, ami a képernyőn keresztül nem jön át.

Vitus-Bulbuk Emese elképzelhetőnek tartja, hogy alábbhagyott az ingerküszöb a romantikus gesztusok kontextusában, ugyanakkor azoknak a gesztusoknak, amik megmaradtak, az értékük szerinte megnőtt. Sokkal fontosabbnak és értékesebbnek tartjuk ha manapság egy férfi udvarias, vagy virágot kapunk, vagy kinyitják előttünk az ajtót, felsegítik a kabátot. Hozzátette, ebben az „i can buy myself flowers” világban, kiemelten fontosnak és szeretve érezzük magunkat, ha egy számunkra fontos embertől kapjuk meg ezt, ha odafigyel ránk és kedveskedik nekünk, megismer annyira, hogy tudja mit szeretünk és meg is teszi ezeket a gesztusokat értünk, nekünk.

A pszichológus elmondta, hogy az online térben leegyszerűsödtek az érzelmek az emojik mentén, nincsenek árnyalatok, és sokat változott az, hogy milyen körülmények között használjuk, kivel szembe mit engedünk meg magunknak. Ott vannak a mémek, amikkel próbáljuk árnyalni az emojik által nagyon leegyszerűsített érzelmeinket, miközben a magyar nyelv tökéletes erre. Szerinte a nehézség az, hogy a valóságban egyre nehezebben kommunikálunk s mutatjuk ki az érzéseinket, szegényedik a nyelv és ahhoz, hogy ténylegesen legyenek szavaink az érzelmeinkre, komoly erőfeszítéseket kell megtegyünk.

Az online jelek megfejtése – visszautasítás vagy érdeklődés?

Ebben a körben azt vizsgáltuk, mennyire tekintik a Z generációsok jelzésértékűnek az online interakciókat a romantikus kapcsolatokban. Érdekel minket, hogy egy seenben hagyott üzenet elutasításnak számít-e, illetve hogy egy instasztorira érkező reakció vagy egy évekkel ezelőtti kép lájkolása flörtnek minősül-e.

Márk: Ezek nagyon nagyra vannak értékelve. Azt is mondhatnám, hogy túl vannak értékelve, de az a baj, hogy én is így érzek. Miért ne követne vissza, ha ő is szimpatizál? Miért hagy seenben, ha utána van ideje posztolgatni sztorikat? Persze, itt akkor kezdődik a baj, ha meghaladja a seen az egy napot. De ezek is a korral tolódnak, mert én egy 18 évest 5 percig nem tudok seenben hagyni úgy, hogy ne kapjak tőle számonkérést miatta. Pedig eskü csak megkavartam a pörköltet, mielőtt visszaírtam volna.

Szilvia: Egyértelműen igen az első esetben, a másodikban viszont gyakran úgy gondolom, hogy lehetett akár a véletlen műve is, nincs nagyobb jelentősége.

Dolly: Én mindenképpen úgy értelmezem ezeket, hogy valamit szeretne tőlem az adott személy. Persze, ha az interakció egy baráttól jön, arra másképp tekintek, mintha egy olyan személytől jönne, akivel párszor beszéltem/találkoztam. A seen pedig instant érdektelenséget, lerázást jelent nekem, sőt egy romantikus/ismerkedős kontextusban a késői válasz is egy válasznak minősül, ami megmutathatja hova is szeretne haladni a kapcsolat.

Anna: Ha valaki nem követ vissza, akkor elég nyilvánvaló, hogy nem kíváncsi rád, illetve ha válasz helyett csak egy seent kapsz, az is elég direkt jelzés lehet arra, hogy nem szeretne veled kommunikálni. Viszont attól, hogy valaki reagál egy insta sztorimra vagy belikeolja egy régi képem, még nem gondolom, hogy tetszek neki. Ezt inkább figyelemfelhívásnak tartom. Szerintem ha valakinek tényleg tetszel, akkor nem csak egy bare minimum kattintásra képes.

Júlia: Utálom, ha valaki beseenel, az olyan, mintha meghallgatna, majd szó nélkül lelépne. Szerintem ha valaki veszi a fáradtságot, hogy reagáljon a sztoridra, akkor azt lehet annak venni, hogy tetszel az illetőnek. A képkedvelés eléggé általános, de persze, attól is elkezdhetnek repkedni a gyomrodban a pillangók.

Zsolti: Ez egy eléggé nagy kérdés. Természetesen a semmi válasz is egy válasz, viszont nem kéne megfeledkezni arról, hogy az online tér csak kiegészítőként kéne szerepeljen az ember életében, és nem kéne mindent olyan nagy dobra verni ezen belül. Sokan közülük foglaltak, elfelejtenek válaszolni, vagy csak egyszerűen nem szeretnek ilyen szinten interakcióba lépni az interneten. Ha el szeretnél valamit érni, ne online próbálkozz, ha ezt megteheted.

A pszichológus szerint nehéz egyértelműen megmondani, hogy a modern kapcsolatok, úgynevezett situationshipek működhetnek-e mindkét fél számára egészséges, kiegyensúlyozott módon. Szerinte helyzettől, embertől függ, mint minden a kapcsolatokban, kinek hol vannak a határai, kinek mi fér bele a kapcsolatba, ki mennyire tiszteli, értékeli magát és mást, milyen mintákat hoz otthonról, mennyire stabil, erős Énnel rendelkezik, amikor ilyen kapcsolatba lép. Sokan az online kapcsolatokat nem is tartják valódinak, ezért is tartanak többet fenn egyszerre, nem is értik – ha valami balul sül el, a másik, miért érzi, becsapva, elárulva magát. Csakhogy ezekben a helyzetekben nincs felelősségteljes, felnőtt elkötelezett kölcsönösségen alapuló kapcsolódás. Önös érdekek vannak, amibe a másik belép vagy sem. Attól ez egy ideig lehet jó, járhat haszonnal mindkét félnek, csak zsákutca. Két sávos, csodásan kivilágított vadiúj aszfalttal, de zsákutca.

Könnyebb az ismerkedés, de talán nehezebb az elköteleződés az online térben

Végül arra voltunk kíváncsiak, hogy a közösségi média és a randiappok megkönnyítik-e vagy éppen megnehezítik a hosszú távú, egészséges kapcsolatok kialakulását. Megvizsgáltuk, hogy az állandó elérhetőség, a hatalmas választék és a gyors interakciók hogyan befolyásolják a modern párkapcsolati dinamikákat.

Márk: Pont azért könnyebb, mert nagy a választék és könnyű a scrollolás az alternatívák között. Ha egy kis szerencséd van, és vonzó vagy, akkor találsz „párokat”. A másik, amikor valamiért kevésbé ítélnek vonzónak, és egész nap reménytelenül görgetsz. Aztán incel leszel, és az egész világot meg akarod ölni. Inkább a veszettül lusta és igénytelen, középkorú heteró férfiak szoktak nőgyűlölővé válni amiatt, hogy senkinek se kellenek. De ezt én csak hallottam, hogy van ilyen is, nincs tapasztalatom. Szóval ez a randiapp-világ ugyanúgy gyors, mint a social media. Könnyen találsz embereket, ha megunod a régit (tehát akivel már legalább két hete beszélgetsz, ne adj' Isten találkozgatsz). Randiappok nélkül nehezebb lenne. Isten őrizz, hogy ilyen boomeresen visszasírjam azokat az időket, amikor a fonóban ismerkedtek, amire én nem is emlékezhetek. De el tudom képzelni, hogy a régi idők nehezebb ismerkedési lehetőségeinek ebből a szempontból volt egy ilyen bája, hogy ha valakivel elindult valami, akkor amellett több ideig kitartottál.

Szilvia: Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Szerintem a jól működő hosszútávú kapcsolatok többsége élő ismerkedés által jöhet létre, ugyanakkor kommunikáció terén mindenképpen megkönnyíti a helyzetet a social media.

Dolly: Szerintem sok minden befolyásolja ezt. Megvannak ugyanúgy az előnyei és a hátrányai egyaránt. Sok lehetőség rejlik bennük, ha a kapcsolatalakításra gondolok, viszont nem hiszem, hogy egy hosszútávú és egészséges kapcsolat alapjait randiappokon keresztül lehetne kialakítani. Kivételek persze vannak, de észrevételem alapján általában az ilyen ismerkedések nem fejlődnek egy kapcsolattá vagy ha igen, rövid ideig tartanak. A közösségi média szintén gondokat tud okozni egy párkapcsolatban, bizalmatlanság és féltékenység alakulhat ki a felekben, amiért nem tudják ellenőrzés alá vonni párjukat. De ez is nagyban függ a felektől.

Anna: Szerintem is-is. Abban könnyíti, hogy csak egy kattintás, és máris több millió embert lehet alkalmunk megismerni a világ bármely pontjáról. Ez ugyanakkor hátrány is lehet, hiszen akkora a „kínálat”, hogy az megnehezítheti az elköteleződést és a hűségességet, mindig lehet egy jobbat-szebbet-okosabbat találni. A szüleink/ nagyszüleink nem veszekedtek amiatt, mert, valamelyikőjük bekövetett egy új személyt, belikeolta valaki képét vagy seenben hagyta pár órára. Ez napjainkban képes feszültséget okozni egy kapcsolatban, sőt gyakori. Szerintem a közösségi média bizonyos szinten „megölte” a romantikát, idősebb pároktól mindig érdekes, romantikus vagy vicces ismerkedési történeteket hallhatunk, ezeket fogják hamarosan váltani a „Ráírtam instan” és „Jobbra húztam Tinderen” sztorik.

Júlia: Is-is. Megadja az esélyt, hogy szinte egész nap tudjátok tartani a kapcsolatot, annak ellenére, hogy nem vagytok egy helyen földrajzilag, de talán pont emiatt függővé válhatsz és ha netán 5 percnél többet kell várni egy válaszra, akkor már bepánikolsz. A kapcsolatok kialakulását mindenképp segíti, de az, hogy hosszútávú lesz vagy sem, leginkább az embereken és a felfogáson múlik.

Zsolti: Maga a kapcsolatépítés lehetőségét szerintem megerősíti, mivel, ahogy azt már kiemeltem, vannak egyes társadalmi rétegek, amelyek könnyebben ismerkednek meg egy potenciális párral a társkeresők miatt. Az, hogy elősegíti, vagy inkább rongálja a kapcsolatok stabilitását, az külön téma és én inkább a negatívumokat figyeltem meg. Nagyon könnyű, főleg a közösségi média hozzáférhetősége miatt arra gondolni, hogy talán akad jobb is az aktuális párnál, hogy milyen nagy választék van az ember előtt, ami gyorsan a hűtlenség felé irányíthat, vagy csak egyszerűen arra, hogy a kapcsolaton belüli gondok orvoslása helyett inkább mással próbáljuk ki szerencsénket.

Vitus-Bulbuk Emese azt vette észre, hogy az érzések megfogalmazása, megnevesítése helyett, úgy fejezik ki magukat a fiatalok, hogy „ismered azt a mémet…” , „ szembe jött veled az a short?”, „na pont úgy érzem magam”, „na pont azt éreztem”, „na igen, én is úgy gondoltam”. Tehát, összemosódnak szerinte az online és az offline interakciók és kavalkád van. Az együtt töltött idő is ugyanolyannak számít online és offline is, miközben a minőség nem ugyanaz. Azt gondolja, hogy egészséges, jól működő, jó kommunikációval rendelkező párok esetében az online térben való lét lecsökken és leredukálódik arra, hogy a mindennapokkal kapcsolatos dolgokat, vagy a munkával kapcsolatos dolgokat intézik azon. Ehhez szükség van egy adag tapasztalatra.

Szerinte ha az online térben létezés egy kompenzáló folyamat része volt, és ehhez érkezik egy olyan párkapcsolat, amiben ki tudunk teljesedni, meg tudunk erősödni, ami mentén kilépünk a való világba, akkor az online tér funkcióját veszti, és jóval kevesebbet fogjuk használni. Viszont ehhez, el kell köteleződni, szükség van bátorságra, kezdeményező készségre, rugalmasságra, komfort zónából való kilépésre, hogy növekedni, fejlődni tudjunk. Szóval, szerinte elég komplikált ez az offline-ember-online hármas.

Talán a kulcs a kommunikáció és a bizalom, el tudom-e mondani, ha mondjuk nekem nem elég mindaz, amit a másik online ad, szükségem lenne több offline jelenlétre. Szerinte olyan kérdéseket kell feltennünk, mint hogy: Beszélünk-e arról, hogy kinek mit jelent az online jelenlét? Tényleg egymásra figyelünk online is, vagy az jóval felszínesebb, olyankor megoszlik a figyelmünk több dologra? Ha ezeket megvizsgáljuk, rájöhetünk, hogy nem csak a közeledést, hanem a távolodást is elősegítheti az online tér.