Forradalmi innováció Kolozsváron: érezhetővé válik a filmek hangja a hallássérültek számára

A siket mozilátogatók számára fejlesztett ki megoldást egy Rhythm Touch nevű startup-vállalkozás. Elsőként így Romániában Kolozsváron érezhetővé válnak a filmek egy olyan karkötő által, amely a filmekben levő hangok és zenék rezgéseit a bőrön keresztül közvetíti a nézőknek, számolt be az Actual de Cluj.

A hallássérültek a Florin Piersic moziban február folyamán hetente nézhetnek filmeket úgy, hogy a Rhythm Touch technológia segítségével érezhetik a filmek hangjait. A startup vállalkozást a Kolozsvári Műszaki Egyetem Automatizálási és Számítástechnikai Karának négy hallgatója, Iulia Bara, Mărioara Mihali, Ioana Popa és Cătălina Rizel alapította.

A projekt megvalósításában Bianca Muntean, a Transilvania IT Cluster alapítója és menedzsere segített. „Eredményeik alapján úgy véljük, hogy a startupjuk az egymilliárd dollár fölé értékelt vállalkozások, azaz az úgynevezett unikornisok sorába kerülhet” – mondta a menedzser.

Az informatikai szektorban unikornisnak nevezik azokat a technológiai startupokat, amelyek tőzsdei bevezetés vagy felvásárlás előtt elérik az egymilliárd dolláros értékelést. Unikornis startup-vállalkozás például a Revolut, a SpaceX (Elon Musk űrkutató vállalata) vagy a TikTokot üzemeltető ByteDance.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!