Veszélyes Paracetamol-kihívás terjed, már a csíkszeredai kórház is figyelmeztet

Miután külföldi és romániai orvosok is arra hívták fel a figyelmet, hogy veszélyes, nagy mennyiségű Paracetamol bevételére vonatkozó kihívás terjed a TikTokon, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház is ezzel kapcsolatos tájékoztatást tett közzé a Facebook-oldalán.

„A ”Paracetamol-kihívás„ kapcsán a sürgősségi osztály szakemberei felhívják a szülők, pedagógusok és elsősorban a fiatalok figyelmét arra, hogy a gyógyszer túladagolásának súlyos egészségkárosító következményei vannak és akár halálos kimenetelű is lehet” – írta közösségi oldalán a csíkszeredai kórház.

Megfelelő dózisban a Paracetamol biztonságos, nagy mennyiségben azonban súlyos, visszafordíthatatlan májkárosodást okoz, amibe bele lehet halni, áll a bejegyzésben.

„A nagy veszélyt az jelenti, hogy a kezdeti tünetek viszonylag enyhék és amikor kórházba kerülnek a betegek, már visszafordíthatatlan a májkárosodás” – hangsúlyozták.

A kórház közleménye szerint Paracetamol-túladagolás esetén 24-48 óra múlva gyomorproblémák (hasmenés, étvágytalanság, hányinger, hányás, görcsök, gyomorfájdalmak) jelentkeznek, és a tünetek 2-7 nap elteltével súlyosbodnak, amikor bekövetkezik a májkárosodás, ezért nagyon fontos, hogy ha felmerül a túladagolás gyanúja, az érintett azonnal forduljon orvoshoz.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!