Több fiatal került kórházba egy TikTok kihívás miatt Bukarestben

Több mint 20 gyerek került kórházba egy TikTok trend miatt, Alexandru Ulici, a bukaresti „Grigore Alexandrescu” kórház igazgatója kedden vészhelyzetet hirdetett nyilatkozatában a News.ro-nak.

Péntek óta sorra érkeztek különböző törésekkel és súlyos sérülésekkel a bukaresti kórházba fiatalok, akik részt vettek a TikTokon „Superman Challenge” néven elhíresült kihívásban. Közülük kettőnek a felépüléshez műtétre van szüksége felkar-, illetve alkarcsonttörés miatt.

A trend lényege, hogy valaki Superman-pózban rugaszkodik el a földről, hogy aztán társai kifogják és érkezésekor visszalendítsék, de sok esetben vagy nem történik meg a kifogás vagy a visszalendítés sikerül túl durvára. A napokban nemzetközileg elhíresült kihívás Romániában is egyre felkapottabbá vált.

„Kezüket maguk elé dobják, mondván, hogy ők Superman, a többiek pedig hagyják, hogy más tárgyaknak vagy a padlónak ütközve leessenek” magyarázza a kórházigazgató is. Bár kezdetben ártalmatlannak tűnhetett, egyre inkább aggodalomra ad okot a jelenség, hiszen töréstől függően a sérülteknek legalább egy-két hónapra van szükségük a felépüléshez. „Megkongatjuk a vészharangot, mert úgy tűnik, hogy ez egy aggasztó, veszélyes jelenség a gyermekek számára, akik súlyos sérüléseket szenvedhetnek, és lemaradhatnak a tanórákról, sőt a vakációról is.”

A szülőknek kötelességük lenne jobban odafigyelni, és elmagyarázni gyerekeiknek, hogy nem szabad ilyen kihívásokban részt venni, mondta Alexandru Ulici a kialakult helyzetre utalva.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!