A Halloween alternatívájaként templomok éjszakáját kezdeményezett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület
A múzeumok éjszakája mintájára szervezi meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) a templomok éjszakáját, aminek a keretében templomokat lehet meglátogatni. A KRE felhívásában úgy fogalmaz, hogy
„nem rejtett szándékuk a Halloween rossz beidegződése helyébe egy olyan programot szervezni, amely alternatíva jelenthet”.
Azt írják, a kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy kötetlenebb formában bevonzzák azokat az embereket a templomokba, akik eddig az érdeklődés hiánya miatt nem éreztek késztetést azok meglátogatására.
A felhívásban több lehetőséget is felvetnek, a városi gyülekezeteknek inkább sétát javasolnak, amelyen a résztvevők egy vezetővel megismerkedhetnek a településük templomaival, azok történetével, esetleg építészeti jelentőségükkel. A falusi gyülekezeteknek inkább azt ajánlják, hogy különböző aktivitásokat szervezzenek egyszerre, amelyeken az érdeklődők részt vehetnének. Emellett egy olyan lehetőséget is felvetnek, amelyben egy régió műemlék templomainak a megismerésére nyílik lehetőség. Ebben az esetben a lebonyolítást elsősorban a régió/egyházmegye vezetőségére bíznák, akik mind az utaztatást, mind a szakszerű „tárlatvezetést” megoldják.
„Szeretnénk kiemelni, hogy ezzel a lehetőséggel nem terhelni akarjuk, az amúgy is megterhelt lelkipásztorokat, csak teret és lehetőséget szeretnénk nyitni a modern világban azoknak, akik még egyházi életünkbe valamiképpen bevonhatók”
– írják.
A felhívásban megjegyzik, Debrecenben próbálkoztak már hasonlóval, és úgy néz ki, hogy „egyre szélesebb tábort vonz ez a program”.
Az Királyhágómelléki Református Egyházkerület már olyan példákat is megosztott, akik már csatlakoztak a néhány nappal ezelőtt felvetett kezdeményezésükre. Egyelőre úgy tűnik, hogy az iskolák és a (vallás)tanárok aktiválták magukat. A paptamási iskolások járták végig a településeik (Kügypuszta, Paptamási, Nyüved és Pelbárthida) református templomait; valamint a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum közel 100 diákja a nagyváradi Szent László tér templomait ill. a Nagyvárad-Újvárosi Református templomot látogatta meg.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!