Erősen kezdődik az államfőválasztási kampány, Ludovic Orban dalra fakadt
Ugyan csak pénteken éjféltől kezdődik hivatalosan az elnökválasztási kampány, de a Jobboldal Ereje párt elnökének, Ludovic Orbannak sikerült már most emlékezeteset alakítani.
Orban a Digi FM vendége volt, ahol természetesen az elnökjelölti kampány volt a téma, de felidézte az ifjúságát is, amikor gitározni tanult. Oana Zamfir és Vlad Craioveanu műsorvezetők rögtön kihívás is elé állították a poltikust, megkérték, hogy gitározzon nekik. Orban egy kicsit visszakozott, mondván rég nem fogott hangszert a kezében, de amikor a műsorvezetők már eleget mondták, hogy csak mint amatőr, akkor beadta a derekát.
Orban elmondása szerint a brassói művészeti iskolában hat hónapig ugyan tanult gitározni, de a tanárának az erőszakos tanításai módszerei végül arra késztették, hogy inkább autodidakta módon folytassa az ismerkedést a hangszerrel, ezért csak az alapjai vannak meg.
A politikus viccelődve azt is megjegyezte, hogy igazából pontatlan a korábban (a hírek szerint Băsescu által) ráaggatott Sică Mandolină becenév, mert szerinte a kitalálója nem tudta, hogy mi a különbség a mandolin és a gitár között.
Végül a Vama Veche együttes Epilog című klasszikusának egy részletét adta elő gitározva, majd amikor Frank Sinatra My way című dalát is bejátszották, azt is dúdolta. A videón meg is lehet nézni, nagyjából a 20. percnél kezdődik.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom