„Egy tenyérnyi földet sem engedünk” – énekelték az Untold nagyszínpadán Avram Iancut éltetve

2024. augusztus 12. – 14:20

Másolás

Vágólapra másolva

Avram Iancu, a román nemzeti hős születésének 200 évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést az Untold fesztivál utolsó napján, vasárnap az esti nagy koncertek előtt a róla elnevezett hazafias társaság. Az alkalomból a fesztivál nagyszínpadán lépett fel Nicolae Furdui Iancu népdalénekes. A művész előbb a himnusszal örvendeztette meg a közönségét, majd egy másik, a románok számára nagyon ismerős dallal folytatta műsorát – írja a Făclia.

A népdalénekes a mócok himnuszára zendített rá, amiben előbb Avram Iancut éltetik, majd elhangoznak azok a sorok is: „Egy tenyérnyi földet sem engedünk, akkor sem, ha földbe kerülünk”. Az utalás nyilvánvaló utalás a magyarokra, akik ellen Avram Iancu 1848-ban Erdélyben felkelést szervezett, megfélemlítésükbe kezdett, sokukat lemészárolta.

A mócok himnusza után énekelt még egy népdalt is a kolozsvári közszállítási vállalat Dor Transilvan néptáncegyüttesének a támogatásával. A Făclia beszámolója szerint Dragu-mi-i mie să joc (Táncolni szeretek nagyon… ) című népdalt fogadták leglelkesebben a fesztiválozók, illetve a néptáncegyüttes fellépését, akik néptánccal mixelt elektronikus zenére is ropták.

Tiberiu Groza, az Avram Iancu Kulturális Hazafias Társaság vezetője a lapnak azt mondta, hogy a fiatalabb generációk körében szerettek volna a nemzeti hős, Avram Iancu előtt tisztelegni az akcióval. A megfogalmazása szerint a fiatalabb generációknak is „ismernie, értékelnie és szeretnie kell Avram Iancut”, és ehhez tökéletes helyszín volt az Untold, az ország legnagyobb ifjúsági fesztiválja.

Romániában 2024-re emlékévet hirdettek Avram Iancu születésének bicentenáriuma alkalmából. Az RMDSZ képviselői nem szavazták meg a vonatkozó törvénytervezetet. Azt kifogásolták, hogy a főként az erdélyi románok körében nagy kultusznak örvendő 1848-49-es román szabadságharcos több száz magyar civil haláláért felelős.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!