Mostantól virtuálisan is be lehet járni a segesvári várat

Mostantól virtuálisan is be lehet járni a segesvári várat
Képernyőmentés a Hegyi templom bemutatójából – Forrás: 360.schubert-franzke.com/sighi/360

Keddtől virtuálisan is szét lehet nézni Segesváron, jelentette be a Maros megyei város polgármestere, Ioan Iulian Sârbu. A Zi-de-zi híre szerint először van lehetőség ilyen jellegű virtuális sétára a városban, amely hamarosan a város honlapján, illetve a város mobil alkalmazásában (Sighisoara City App) is elérhető lesz, de addig „innen” indulhatnak útnak az érdeklődők.

Úgy fogalmaznak, hogy az új virtuális túrával fel lehet fedezni a segesvári vár legfontosabb nevezetességeit.

A túra helyszíneivel kapcsolatban sajnos semmiféle ismertetőt nem találtunk, ami így annyiban jelenthet többet a Google Utcaképhez képest, hogy „be lehet menni” például Vártemplomba / Hegyi temploma, a Kolostortemplomba és a fegyvermúzeumba is, és egész közelről lehet megnézni a Diáklépcsőt. A történeti múzeumnak helyt adó híres Óratoronyban is szét lehet nézni, de azt egyébként már korábban is be lehetett járni. Az mindenképp újdonság viszont, hogy légifotókon is meg lehet nézni a várost.

Bár a virtuális túra fontos célja az UNESCO világörökség részét képező vár turisztikai népszerűsítése, a románon kívül nincs más nyelven eligazítás, nemhogy magyarul vagy németül, amire a város története alapján talán lenne igény, de még angolul sem. Hasonlóan működik a segesvári várat népszerűsítő – hivatalosnak tűnő – oldal is, az is csak román nyelven elérhető.

Segesváron található Közép- és Kelet-Európa egyik legjobban megőrzött középkori városkomplexuma. A várost a 12. század második felében alapították a szászok, amikor megkezdték az erdélyi területek benépesítését. Több évszázadon keresztül fontos kereskedelmi és stratégiai szerepet játszott, és Erdély egyik legfontosabb városa volt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!