Hivatalos: Mircea Lucescu tér vissza a román futballválogatott élére

2024. augusztus 6. – 12:47

Másolás

Vágólapra másolva

Elfoglalta kedden a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját Mircea Lucescu.

A romániai labdarúgás legsikeresebb román edzőjének tartott Mircea Lucescu 38 évvel ezelőtt már egyszer betöltötte a román válogatott szövetségi kapitányi tisztségét, emlékeztetett az Agerpres.

A 79 éves szakembert azután nevezték ki a román labdarúgó-válogatott élére, hogy a csapatot az Eb-n irányító szövetségi kapitány, Edi Iordănescu bejelentette, hogy a július végén lejáró szerződését közös megegyezéssel nem hosszabbítják meg.

Korábban Gheorghe Hagit is felkérte szövetségi kapitánynak a Román Labdarúgó Szövetség (FRF), de ő végül visszautasította az ajánlatot a szövetség „bizonyos feltételei” miatt, illetve azért, mert úgy döntött, inkább folytatja a konstancai Farul csapatával három évvel ezelőtt elkezdett munkát.

„Minden bizonnyal ez volt egész pályafutásom egyik legnehezebb döntése, hiszen a román válogatott minden román edző álma” – jegyezte meg Hagi.

Edi Iordănescu 2022-től vezette a román válogatottat, amely ezalatt tíz győzelmet aratott, tíz alkalommal játszott döntetlent, és nyolcszor veszített mérkőzést. Iordănescu vezetésével nyolc év után jutott ki a 2024-es Eb-re a válogatott, ahol 2000 után ismét mérkőzést nyertek, majd csoportelsőként jutottak tovább a nyolcaddöntőbe, ahol Hollandia végül megállította őket.

„Az igazat megvallva, mindent megtettem, hogy ne jöjjek a válogatottba, és inkább fiatal edzőknek adjak esélyt. Próbáltam meggyőzni Edi Iordănescut, hogy maradjon a válogatottnál, tudom, mit jelent a folyamatosságot adni egy edzőnek. A FRF mindent megtett, amit lehetett, ha jól tudom, de hiába. Aztán beszéltem Gică Hagival, aki nagyon sokat tett a válogatottért, és aki abszolút megérdemelte, hogy felajánlják neki a válogatott edzői állást. Azt mondtam, hogy ha nincs más megoldás, akkor kötelességem visszajönni és latba vetni azt a tapasztalatot, amit annyi év alatt szereztem. Én 100 százalékban a román labdarúgás terméke vagyok, amely a nemzetközi porondon is megállta a helyét. Nagyon bízom ebben a generációban, amely győztes csapatot adott” – idézte az új szövetségi kapitányt, Mircea Lucescut a G4Media.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!