Világcsúcs közeli idővel nyerte a 100 gyorsot David Popovici az Eb-n

2024. június 20. – 10:30

Világcsúcs közeli idővel nyerte a 100 gyorsot David Popovici az Eb-n
A 100 gyors dobogósai a belgrádi Európa-bajnokságon, Németh Nándor, David Popovici és Andrej Barna – Fotó: Novak Djurovic / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Világcsúcs közeli idővel nyerte meg David Popovici a 100 méteres férfi gyorsúszás szerdai döntőjét a belgrádi úszó Európa-bajnokságon. 46.88-as győztes ideje a világ valaha úszott harmadik leggyorsabb 100 métere volt, és csak a világcsúcstartó Pan Csan-Le úszott gyorsabban eddig nála, aki idén februárban a dohai vizes világbajnokságon a 4x100-as kínai gyorsváltó első embereként 46.80-at ért el. A második leggyorsabb úszás is Popovici nevéhez fűződik, a 2022-es Eb-n 46.86-ot úszott, ami akkor világcsúcsnak számított.

„Mentem ahogy tudtam, de az időt soha nem tervezem, csak a stratégiát. Ha van egy jó stratégiád, akkor azt hiszem, nagyobb az esélyed a sikerre” – nyilatkozta a verseny után, majd hozzátette azt is, hogy nem igazán számított ilyen jó időeredményre. Azzal kapcsolatban, hogy februárban elvették a világcsúcsút, csak annyit jegyzett meg, hogy talán még jobb is nem a világ leggyorsabb emberének lenni, mert bár az esélyesek között van, de azért ad egy plusz motivációt is.

Úgy tűnik, nemcsak David Popovici van jó állapotban bő egy hónappal az olimpia előtt, hanem Németh Nándor is. Popovici mögött ezüstérmet nyerő Németh 47.49-es idővel ért célba, ami egyéni csúcs számára, és mindössze két századdal marad el Milák Kristóf magyar csúcsától. Féltávnál egyébként még Németh fordult elsőként, Popovici azonban a második hosszon ellépett mellette. Harmadikként a szerb Andrej Barna csapott célba 47.66-tal.

„Továbbra is értetlenül állok az egész előtt, azért is vállaltam erre az Eb-re csak ezt a számot és két váltót, hogy ne vigyem túlzásba és hétfőtől bele tudjak állni azokba az edzésekbe, amik az időszaknak megfelelnek. Nagyon boldog vagyok, nyilván a cél, hogy ebből még lefaragjunk, elvileg a formába hozásnál néhány tizedet ilyenkor még lehet szerezni” – nyilatkozta a döntőről Németh az MTI-nek.

A döntőben úszott egyébként Milák Kristóf is, aki 48,41-es idővel a hatodikként csapott célba.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!