A BBTE két oktatóját is kitüntette a Magyar Tudományos Akadémia

2024. május 8. – 17:41

A BBTE két oktatóját is kitüntette a Magyar Tudományos Akadémia
Freund Tamás, az MTA elnöke, Sándor Bulcsú és Kocsis Károly MTA elnökségi tagja – Fotó: MTA / Szigeti Tamás

Másolás

Vágólapra másolva

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort Arany János-díjjal tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az éves közgyűlésén, május 7-én – tájékoztat a BBTE közleménye. Az elismeréseket a Külső Tagok Fóruma keretében Freund Tamás, az MTA elnöke adta át.

Az MTA a külhoni magyar tudósok munkájának jutalmazására, elismerésére alapította meg az Arany János-díjat és az Arany János-érmet. Az Arany János-díjat három kategóriában ítélik oda: Életműdíjban részesül, aki jelentős tudományos munkásságot mutattak fel életük során; Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díjat a kiemelkedő tudományos eredmény méltatására adja át az MTA; Fiatal Kutatói Díjjal jutalmazzák azokat, akik fiatal kutatóként nyújtottak jelentős teljesítményt. Arany János-éremmel tünteti ki az MTA azokat a külhoni magyar tudósokat, kutatókat, akik a külhoni magyar tudományos közélet szervezésében, irányításában, az egyetemi oktatásban, azaz általában a külhoni magyar tudományosság és közösség ügyének előmozdításában szereztek kiemelkedő érdemeket.

A Magyar Tudományos Akadémia 2024-ben Bartos-Elekes Zsombor és Sándor Bulcsú kiemelkedő tudományos teljesítményét díjazta. Sándor Bulcsú, a Magyar Fizika Intézet oktatója Fiatal Kutatói Díjat vehetett át. Kutatásainak fókuszában a dinamikai rendszerek és a káosz, illetve a robofizika áll. Ünnepi előadását Robotok helyváltoztatása önszerveződő módon címmel tartotta meg.

Bartos-Elekes Zsombor, a BBTE Magyar Földrajzi Intézetének docense a Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény kategória díjazottja. Térképészeti és helynévtani kutatásokat végez, ugyanakkor a kolozsvári magyar nyelvű földrajzoktatás történetét is kutatja. Ünnepi előadásában a kolozsvári Cholnoky Jenő Térképtárról beszélt a jelenlevőknek.

Bartos-Elekes Zsombor tart előadást – Fotó: MTA / Szigeti Tamás
Bartos-Elekes Zsombor tart előadást – Fotó: MTA / Szigeti Tamás

Egy nappal korábban az MTA a Sapientia EMTE oktatóját, Veress Emődöt is díjazta. Veress – aki a tájékoztatás szerint a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet tanára is – Akadémiai Díjat kapott. Akadémiai Díjat az elmúlt években elért kiemelkedő kutatási munkák és eredmények, valamint szakkönyvek, publikációk elismeréseként adják. A méltatás szerint Veress a 2022-ben megjelent Fejezetek a magyar magánjogi kodifikáció történetéből. Európai kitekintés című, valamint a 2023-ban megjelent A kötelmi jogok dinamikája című monográfiájával érdemelte ki.

Az MTA 2004 óta adja át az Arany János-díjat. Korábban a következő erdélyi kutatók részesültek a díjban (mindhárom kategóriában): Faragó József néprajzkutató, Nagy László fizikus, Vallasek Júlia irodalom- és sajtótörténész, Veres Valér szociológus, Gábos Zoltán fizikus, Balázs Imre József irodalomár, Biró A. Zoltán antropológus, Egyed Ákos történész, Szabó Levente irodalmár, Szilágyi N. Sándor nyelvész (két kategóriában is), Péntek János nyelvész, Keszeg Vilmos néprajzkutató, Kádár Edit nyelvész, Hegyi Géza történész, Vincze Mária közgazdász, Feszt György farmakológus, Biró Domokos mérnök, Csata Zsombor szociológus, Bitay Enikő mérnök, Csedő Károly farmakológus, Tánczos Vilmos néprajzkutató, Weszely Tibor matematikus, Fenesi Annamária ökológus, Benkő Samu művelődéstörténész, Bartók Blanka geográfus, Papp Kinga filológus, Egyed Emese irodalomtörténész, Öllerer Kinga ökológus, biológus, Szász Levente közgazdász, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Barabási Albert László hálózat kutató, Farkas Csaba matematikus, Rácz Béla-Gergely közgazdász, Kristály Sándor matematikus, Paizs Csaba vegyészmérnök.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!