Tojásírással és húsvéti kézműves vásárral készül az ünnepre a Planetárium
Húsvéti Kézműves Vásárral és Tojásírással várják az érdeklődőket március 24-én (vasárnap) 11 és 20 óra között a kolozsvári Planetárium Kulturális Központban és Kávézóban (Főtér, 10. szám, II. emelet) – tájékoztatnak a szervezők.
„A rendezvény alkalmával a résztvevőknek nemcsak lehetőségük lesz megvásárolni az húsvéti dekorációt és az ünnepi asztalra való finomságokat, hanem az eseménnyel egyidőben – és szintén a Planetárium Kávézóban – a legkisebbeket és szüleiket tojásírás-foglalkozásra is várják” – írják. A foglalkozás szervezője a Planetárium Kids.
A Planetáriumban rendszeresen szerveznek kézműves vásárokat. A szervezők célja árusítási lehetőséget biztosítani a Kolozs megyei magyar kézműveseknek és kistermelőknek, kapcsolatot teremteni a vásárlók és az árusok között, a rendezvénnyel ugyanakkor támogatni is szeretnék a kezdő vállalkozásokat.
A húsvéti vásárral kapcsolatos minden információt megtalálhatnak a Planetárium közösségimédia-felületein.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!