A romániai fiatalok a világ legboldogabbjai között vannak
2024. március 21. – 13:45
Kelet-Közép-Európa felzárkózik boldogságban a Nyugathoz – derül ki a World Happiness Report 2024 jelentésből, amelyet a boldogság világnapja apropóján publikáltak.
A boldogságot számos tényező mentén értékelő jelentés rávilágít, hogy Kelet-Közép-Európa lakossága ma sokkal boldogabb, mint volt egy bő évtizeddel ezelőtt. Ez a régió lépett a legnagyobbat előre boldogságban a világ többi régiójához képest. Sőt, Csehország és Litvánia a top 20 legboldogabb ország közé is be tudott kerülni a rangsorban, a 18. és 19. helyen, míg Szlovénia a 21. helyezéssel pont kicsúszott a legboldogabb 20-ból – írja a Telex.
Románia ezektől egy kevéssel lemaradva a 32. helyen szerepel a listán, míg Magyarország az 56. helyre került.
A boldogságot egy főre jutó GDP, szociális védőháló, várható élettartam, szabadságjogok, nagyvonalúság és érzékelt korrupció mentén értelmező és pontozó rangsor csúcsáról persze lelökhetetlenek az északi országok: a legboldogabbak az idei jelentés szerint is a finnek, utánuk jönnek a dánok, az izlandiak és a svédek.
A romániai fiatalok nagyon-nagyon boldogok
A Telex összegzéséből az is kiderül, hogy az idei jelentésben először azt is mérték, hogy a fiatalabb és idősebb generációk boldogsága hogyan alakul. Kiderült például, hogy az Egyesült Államokban a fiatalabb generációk sokkal boldogtalanabbak, mint a boomerek, ami hozzájárult ahhoz is, hogy az USA kiszorult a top 20-ból. Kelet-Közép-Európában pont fordított a helyzet: bár a 2006–2010 közötti időszakhoz képest az idősebbek és fiatalabbak boldogságszintje is nőtt (a felmérés többéves átlag alapján pontoz), a fiatalabb generációk sokkal boldogabbak, mint az idősek. Sőt, egy fiatal kelet-közép-európai nagyjából ugyanúgy érzi magát, mint nyugat-európai kortársai. Ha csak a 30 év alattiak boldogságát listáznánk, Litvánia lenne az első helyen, majd Izrael és Szerbia következne. A romániai fiatalok a finnországiaktól épp csak lemaradva pedig a 8. helyen állnak. Sőt, Magyarország is 20 helyet javítana, 36. lenne.
A felmérés szerint egyébként úgy tűnik, minél idősebb valaki Romániában, annál boldogtalanabb. A 30 év alatti fiatalok még ugye a 8. helyen vannak a világon, a fiatalabb középkorúak esetében a 26. helyre sorolták az országot, az idősebb középkorúak pedig már a 35. helyre kerültek. A romániai 60 év felettiek boldogságát pedig már csak a 48. helyre értékelték a rangsorban. Ez egyébként nem egy romániai sajátosság, az előbb említett Litvániában is hasonló a helyzet, de a csehekénél, a szlovénoknál és a szerbeknél is megfigyelhető ez a trend. A fiatalok és idősek boldogsága közötti szakadék Horvátország esetében a leglátványosabb, a fiatalabbak számai alapján 66 hellyel lenne jobb helyen a listán, mint az idősek boldogságát értékelve.
A 60 év felettiek között Dániának a legmagasabb a boldogság-indexe, majd Finnország és Norvégia következik. Magyarország a 70. helyre került.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!