A Medve-tóban megtermő algák lehetnek a jövő élelmiszere

A szovátai Medve-tóban növő ulva algákról kiterjedt nemzetközi kutatások folynak, hogy tanulmányozzák a mesterséges környezetben való termesztés lehetőségét, mivel várhatóan „a jövő egyik élelmiszere” lesz – mondta el a sajtónak Hantz Péter biofizikus, hozzátéve, hogy ezeknek a gyorsan növő algáknak figyelemre méltó a tápértékük.

„A Medve-tóban növő ulva algák jelenleg nagyon kiterjedt és részletes európai kutatások tárgyát képezik, mivel úgy tűnik, hogy ezek az algák a jövő egyik táplálékát jelentik. Az algák a víz felszínén és az alatt, körülbelül 2,5 méteres mélységig nőnek” – részletezte a biofizikus. Az algakutatás során egy éven keresztül figyelik az Medve-tó növényeit és a sós víz dinamikáját, a kutatásban Hantz Péter biofizikus vesz részt, aki búvárkodással és szonárral intenzíven kutatta a szovátai Medve-tó mélyét.

„A Medve-tó mellett ezek az algák csak a Torda melletti sós tóban, a Feneketlen-tóban nőnek nagyobb mennyiségben. Egyébként a kutatásunk azt is kiemeli, mennyire érdekes ennek az algának a morfogenezise. Fejlődéséhez olyan baktériumok jelenlétére van szükség, amelyek egy növényi hormont termelnek, és ezek nélkül nem tud megfelelően fejlődni. Egész évben nyomon követjük a thallusin hormon koncentrációját, és az algák mennyiségét is, amelyek mindig jelen vannak a tóban, de áprilisban, májusban és júniusban sokkal nagyobb mennyiségben találhatók meg, mint máskor. Ez a kutatás nagyon hasznos lehet az algák mesterséges környezetben történő termesztésében, így a Medve-tónál összegyűjtött adataink nagy nemzetközi érdeklődést váltottak ki” – mondta.

Hantz magyarországi, németországi és amerikai kutatókkal közösen végzett vizsgálatai eredetileg a heliotermia jelenségének kutatását célozták, erről már írtunk bővebben a Transtelexen.

A Medve-tó Európa legnagyobb heliotermikus tava, ami azt jelenti, hogy a mélyben fekvő, nagyon sós, és a felszín közeli, kevésbé sós rétegek elkülönülnek egymástól. A két víztömeget elválasztó réteget nevezik halokinnek. A tó különlegessége, hogy a halokin körüli víztömeg erősebben melegszik fel a napsugarak hatására, mint a felszíni rétegek. Száz éve a halokin még 1,3 méteres mélységben volt, így a fürdőzők a lábujjaikkal elérhették. Arról számoltak be, hogy „égeti” a lábukat a víz, ami nem is csoda, hiszen akkoriban akár 80 Celsius-fokra is felmelegedett a mélyebben fekvő vízréteg.

Dr. Hantz Péter szerint mára a heliotermiáért felelős haloklin réteg lesüllyedt 2,7 méteres mélységbe, ezért a fürdőzők számára nem elérhető. És nem is melegszik fel már annyira, mint régen, 40 Celsius-fok fölé nem megy a hőmérséklete, mivel a napsugarak nehezebben érik el.

A kutató szerint az alapprobléma a tó speciális módon történő sóvesztése. A tavat egy sós és két édes vizű patak táplálja. Emellett az utóbbi években egy kb. 10 méter vastag iszapréteg rakódott le a tófenékre, ezért már csak igen lassan oldja a medret alkotó sós sziklákat.