Snüsszözött és energiaitalt fogyasztott egy Kolozs megyei diák, mentőt kellett hívni hozzá

Mentőt hívtak a tanárok egy 15 éves Kolozs megyei diákhoz, miután az rosszul lett miután snüsszt fogyasztott. A kiskorú az iskolában lett rosszul, miután az egyik osztálytársnője megkínálta egy nikotinpárnával, amit a diák elfogadott, és felhelyezte az ínyére. A snüssz felhelyezése után a fogínyet zsibbadásig csípi a kissé büdös, miniteafilterhez hasonlító párna. Ezután átmeneti bódultság következik, amit, ha túl nagy a nikotinadag, erős rosszullét és hányás is követhet.
Amikor a diák elkezdett szédülni, és jelezte a tanárnak, hogy rosszul van, az iskolában úgy döntöttek, hogy orvosi segítségért folyamodnak. A diák a mentősöknek beismerte: snüsszt és energiaitalt is fogyasztott. A kórházi vizsgálatok később kimutatták a nikotin jelenlétét a vérében.
A snüssz egyre népszerűbb a fiatalok körében, azonban a felnőttek nem igazán ismerik. Előfordulhat, hogy ha a kis zacskókba porciózott sóval és vízzel összekevert, őrölt dohányleveleket meglátják, azt hiszik, hogy a fiatal tiltott szert, drogot fogyaszt. A snüssz azonban egy olyan nikotinpárna, amely készülhet dohánnyal vagy dohánymentesen, csak tiszta növényi rostból és hozzáadott nikotinnal. Változatos ízesítőanyagokkal és édesítőszerekkel készítik őket, a jelenlegi kínálatban találunk mentolos, kólás, sárkánygyümölcsös, Red Bull-os és még számtalan más ízesítésű terméket.
A snüsszözésről itt írtunk bővebben. A különféle egészségügyi hatóságok a snüssz használatát ugyan kevésbé tartják károsnak az egészségre, mint a hagyományos dohánytermékekét, de hangsúlyozzák: a nikotinnal dúsított élvezeti cikkek fogyasztása így sem egészen biztonságos. Több kutatás kimutatta, hogy a snüssz használata növelheti a szív- és érrendszeri problémák és a cukorbetegség kockázatát, de növelheti a nyelőcső- és hasnyálmirigyrák, valamint a gyomor- és végbélrák kockázatát is. A leglátványosabb következménye pedig a szájhigiéniára van, ahol rendszeres használat krónikus ínygyulladás, fogágykárosodást okozhat, majd leukoplákia és rákos elváltozás is felléphet a hosszas használat nyomán.
Az energiaital eladását kiskorúaknak a napokban tiltották be, arról, hogy azoknak a fogyasztása milyen hatással lehet a szervezetre, ebben a cikkben részleteztük.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!