Még a rabosító fotójából is jó bizniszt csinált Donald Trump

Még a rabosító fotójából is jó bizniszt csinált Donald Trump
Donald Trump rabosító fotóját ábrázoló pólók és sapkák, amelyek a Los Angeles-i Y-Que nyomdában készültek 2023. augusztus 26-án – Fotó: Reuters/ Mario Anzuoni

Még a rabosító fotójából is jó bizniszt csinált Donald Trump – írja a BBC cikke alapján a Telex. Összesen 7,1 millió dollárral gazdagodott Trump választási kampányának budget-ja azóta, hogy nyilvánosságra került az exelnökről az a rendőrségi fotó, ami akkor készült, amikor feladta magát a hírhedt Fulton megyei börtönben Georgia államban. Ez az összeg olyan reklámtermékek eladásából gyűlt össze, mint bögrék, pólók vagy italhűtők, amelyen rajta a volt amerikai elnök rabosító fotójával.

Trumpnak azért kellett börtönbe vonulnia, mert Fulton megye kerületi ügyésze azzal vádolta meg őt, hogy bizalmasaival együtt meg akarta másítani a 2020-as választás eredményét Georgia államban, ahol végül szűken, kicsit több mint tízezer szavazattal Joe Biden nyert.

A börtönben készült képpel Trump lett az első exelnök az amerikai történelemben, akiről rabosító fotó készült. Azt követően, hogy áprilisban ő lett az első amerikai exelnök aki ellen vádat emeltek. Trump ellen ez már a negyedik vádemelés, ám ezektől nem lett kevésbé népszerű, és nem rontották az esélyeit a 2024-es elnökválasztási versenyben sem – minderről bővebben itt olvashat.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!